A vitában Patyi András, a testület elnöke felidézte: az NVB március 31-én döntött arról, hogy feljelentést tesz a székháznál február 23-án történtek miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság augusztus 18-án kézbesített határozata viszont megszüntette a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult nyomozást. Az NVB-nek nyolc napja volt az esetleges panasz benyújtására, ez pénteken jár le.
Az NVB elnöke az ülésen azt mondta, a panasz megtételéről szóló döntésnél – hogy a nyomozó hatóság helyesen mérlegelte-e a tényeket – a bizottságnak azt is figyelembe kell vennie, hogy a Kúria április 6-án kimondta, az időbélyegző használatának nincs népszavazásjogi relevanciája.
Megjegyezte: számára a rendőrség nyomozásmegszüntető határozatából derült ki, hogy – a szintén feljelentést tevő – Nyakó István szocialista politikus folytatólagos tanúmeghallgatásán az NVB-t is feljelentette bűnpártolás és hivatali visszaélés miatt, mert szerinte a testület bizonyítékokat tartott vissza, amikor a teljes kamerafelvétel bemutatását megtagadta.
Patyi András kikérte magának, hogy bűnpártolással és hivatali visszaéléssel vádolták meg, mint mondta, „25 éves jogalkalmazói munkáját tette zárójelbe a feljelentés”, és a bizottság tagjainak is legjobb jogi meggyőződésük szerint hozott döntés lett a feljelentés tárgya.
Hozzátette: nehezen tudja elképzelni, hogy őt „morális kötelezettség” terhelné, amiért olyan nyomozásmegszüntető határozatot panaszoljon meg, amely az ellene tett, egyébként – hangsúlyozta – megalapozatlan feljelentés tárgyában is megszünteti a nyomozást.
Kiemelte: az NVB is megállapította, hogy „a kopaszok jelenléte”, választási alapelveket sértő magatartása az NVB mint a választási eljárás része ellen is irányult, és a bizottság a sértettje volt a történteknek, nem pedig a segítője.
Tóta Áronné választott tag szerint nem kell panaszt tenni, mert a nyomozó hatóság azt állapította meg, Nyakó Istvánt a kezdeményezésében senki nem akadályozta, és összhangban a Kúria határozatával azt is megállapította, az időbélyegző előtti eseménysor „nem bír relevanciával a bűncselekmény jogi megítélése vonatkozásában”.