– Ön hogyan emlékszik erre?
– Az egyik cégben egy ellenőrzés során találtak kilenc olyan számlát, amelyet annak kiállítója a „kecskeméti számlagyártól” vásárolt. Ezeket minősítették fiktívnek, hiába volt mögöttük tényleges és bizonyítható teljesítés. Mivel ügyvezetőként én voltam az egyszemélyes aláíró, a bíró az ítéletben nem mérlegelte, hogy a fiktív számlákat ki helyezte be a könyvelésbe, így lettem felelőse az ügynek. A vádlottak padján többtucatnyi cégvezető ült, de talán egyetlen résztvevője voltam a pernek, aki az állami költségvetésnek okozott kár ránk eső részét, hatmillió forintot büntetésestől, kamatostól a magánvagyonomból azonnal visszafizettem.
– Egyre szigorúbbak az összeférhetetlenségi szabályok, ám hiába kerestem a település honlapján, nem találtam a vagyonnyilatkozatát. Van titkolnivalója?
– Nincs. A vagyonnyilatkozatom természetesen megvan, elkérheti, illetve betekintést kaphat a jegyzőtől. A választás után és minden év januárjában ezt nekem és a képviselőknek is le kell adnunk, különben nem is dolgozhatnánk. A kistelepüléseken amúgy sem szokták a papírokat teljesen nyilvánossá tenni, nem is igénylik az emberek, de bárki kéri, a hivatal természetesen kiadja. Valóban szigorodtak az összeférhetetlenségi szabályok, ezért a cégeimet szépen sorban értékesítettem, szerencsére jó áron adtam túl rajtuk. Én tehetős emberként lettem polgármester. Mindenki tudta, hogy csak Gyömrőről 400 embert foglalkoztatok, sőt az első kampányomnak része is volt, hogy én már addig is sokat tettem a városért.
– Az ítélet szerint a bűncselekményeket a második–harmadik ciklusában követte el, nem csoda, ha átláthatatlanul összekeverednek a közügyek és az ön akkori saját vállalkozásai.
– Pedig a kettőnek semmi köze nem volt egymáshoz. Akkoriban ment a városban az aszfaltprogram, és míg korábban a városban mindössze hat aszfaltos út volt, ma már mind az. Az idő tájt bővítettük iskoláinkat és óvodáinkat is. Én már polgármesterként dolgoztam, csupán hetente egyszer, a cégcsoportom vezetői értekezletén vettem részt, olyan megbízóinkkal tartottam a kapcsolatot, mint az egykori APEH, az Elmű vagy éppen a Magyar Államkincstár. Arra kínosan ügyeltem, hogy a vagyonvédelmi cégem Gyömrőn ne őrizzen semmit, s így tettem a többi vállalkozásommal is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!