Élesedik a kvótakampány

Egyre többen ellenzik a migránsok betelepítését.

2016. 09. 05. 7:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Trócsányi László igazságügy-miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt: az Európai Unió „deficitje”, hogy a lakosságot érintő fontos kérdéseket nem beszélik meg az emberekkel, holott a kvóta egy olyan ügy, amelyet csak széles konszenzussal lehetne megvalósítani. Hozzátette: szerinte az ilyen döntéseknek nemzeti hatáskörben kell maradniuk, és nem helyes, ha ezekben az államok joga szimbolikussá válik. – Ha a Törökország és az Európai Unió közötti megállapodást nem tartják be, akkor a tavalyinál nagyobb migrációs hullám is elérheti hazánkat a tél beállta előtt – mondta az MTI tudósítása szerint Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton Székesfehérváron.

– Aki elmegy [a népszavazásra], az Orbán Viktor hatalomban tartását segíti – ezt már Molnár Gyula MSZP-elnök mondta pártja szombati választmányi ülésén. Emlékeztetett: az MSZP tavaly május óta nem támogatja a betelepítési kvótát, ám tiltakozik a szerintük gyűlöletkeltő népszavazás ellen, és távolmaradásra szólít fel. Elmondta, hogy egy egyértelmű javaslat okafogyottá tehetné a pénzpocsékoló népszavazást. Molnár azt követelte a Fidesztől, árulja el, milyen közjogi következménye lesz a referendumnak. Megjegyezte: együttműködnek az Együtt-tel, a PM-mel és a DK-val a mostani kampányban, és ha ezek a pártok úgy akarják, az Orbán-rendszer leváltásában is összefoghatnak. A szocialisták rendezvényén egyúttal bemutatták a párt népszavazásra készült plakátjait.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke azt gondolja a kérdésről, hogy előítéletek helyett szabályokra, plakátok helyett menedékre, indulatok helyett józan megoldásra van szükség. Az ellenzéki politikus a hét végén azt közölte: „erkölcsi kötelességük” szembeszállni a „Fidesz néphülyítésével és demagógiájával”, és azért is maradnak távol a népszavazástól, mert az Európa-ellenes.

Teljes mozgósítással készül viszont a Fidesz a kényszer-betelepítés elleni népszavazásra – közölte a kormánypárti Magyar Idők. E héttől megkezdik a közterületi szórólapozást, szombattól pedig országjárásra indulnak a kormánypárti politikusok. Mivel a kormánypártok történelmi jelentőségűnek tekintik a kvótareferendumot, ezért a parlamenti választási kampányhoz hasonló létszámban vesznek részt a mozgósításban a Fidesz aktivistái.

Mindeközben a Nemzeti Választási Iroda rajzos tájékoztatót küld a levélben voksolás menetéről a határon túli választópolgároknak a szavazási levélcsomagban. Erre azért van szükség, mert a két évvel ezelőtti választáson a levélszavazatok negyede érvénytelenül érkezett vissza. A választási iroda egyébként hétfőn kezdte meg a levélcsomagok eljuttatását a mintegy 265 ezer külhoni választópolgárnak.

A népszavazási kampány intenzitásának növekedése közben van azonban, aki rendhagyó módon reflektál a kormány lassan mindent elborító plakátjaira. A Délmagyar.hu szombaton arról írt, hogy Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere a szerinte gyűlöletkeltő kormányzati népszavazási plakátkampányra válaszolva a településről saját plakátot készített, amelyen az szerepel: „Tudta? Kübekháza egy jó kis falu. Se kisvasútja, se stadionja, de itt él Sumák, a világ legjobb festője és Miksi Piroska, aki férjet keres.” Arra próbálja ezzel felhívni a figyelmet, hogy az óriásplakát-mizéria eltereli a figyelmet a mindennapi gondokról, a hús-vér emberekről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.