Kőbányai úti piac, délelőtt 10 óra. Egy tagbaszakadt biciklis húz el mellettünk. – Jó minőségű márkás ruha kell? – szólít meg. Nemleges válasz után azért teszünk egy próbát mi is: nyelvvizsga van? A baseballsapkás férfi erre felnevet. – Ne vicceljen, nekem? Még iskolám sincs. Jó napot!
Pedig a széles körben ismert pletyka szerint a nyolcadik kerületi kínai piacon bárki szerezhet bármilyen igazolványt, ha akar. Nem is kellett sok idő ahhoz, hogy ez bebizonyosodjon: egy zömök, sportos férfi avat be a nyelvvizsgabiznisz rejtelmeibe. Ő a rend kedvéért azzal kezdi, hogy nem ez a becsületes és korrekt útja a papír megszerzésének, ám biztosít afelől, hogy két-három nap alatt, 90 ezer forint ellenében, már zsebben lehet az oklevél. Kicsi a lebukás esélye is, legalábbis a férfi állítása szerint. S ő már csak tudja: húsz éve üzletel ezzel, és még sosem volt galiba. Szándékaink komolyságát persze előleggel kellene alátámasztanunk, viszont még alkudozni is lehet. Az is kiderül, hogy delikvensünk az egyik „arca” a józsefvárosi biznisznek. Ezt megnyugtatásul közli, amikor annak a gyanúknak adunk hangot, hogy esetleg kámforrá válna a foglalóval egyetemben. Udvariasan gondolkodási időt kérünk, majd sarkon fordulunk, és többé vissza se nézünk.
Nem a hírhedt nyolcadik kerületi piac az egyetlen hely, ahol nyelvvizsgát árulnak az országban. Az internet is kiapadhatatlan forrása a vonatkozó apróhirdetéseknek: „eladó regisztrált érettségi, diploma, nyelvvizsga, OKJ-bizonyítvány, szakmai bizonyítvány, szakmunkás-bizonyítvány, illetve további papírok és okmányok” – szól az egyik. Pár e-mail váltásból kiderül, hogy 70 ezer forintért már egy – az ígéret szerint – a szabályoknak mindenben megfelelő hivatalos papírhoz juthatunk. Ez nem sokkal több, mint a duplája a legális nyelvvizsgázás árának, és még a nyelvet sem kell tudni – a hülyének is megéri. Vagy mégsem? Erre még visszatérünk később.
Amilyen egyszerű a megrendelés, olyan gördülékenyen zajlik maga a bizonyítványgyártás, legalábbis ez a kép rajzolódik ki az interneten hirdető hamisítóval folytatott beszélgetésből. Az ajánlatkérőnek nincs más dolga, mint e-mailben elküldeni a személyes adatait és az elképzeléseit a fiktív nyelvvizsga helyszínéről vagy például a százalékos részeredményekről. Előlegfizetés után pedig irány a nyomda. Azt ezen a ponton kell megjegyeznünk: nem állt módunkban ellenőrizni, hogy valóban így mennek-e a dolgok. Meghökkentő mindenesetre, hogy az okmányok állítólag ipari nyomdában készülnek, egyedi sorozatszám és törzslap-azonosító szerepel rajtuk. Ha mindez igaz, akkor nem kizárt, hogy nyomdai szakemberek is a gépezet részei. A kétségek eloszlatására a hamisító még hozzáteszi: a bizonyítványt hivatalosan és előírásszerűen küldik bejegyeztetésre a központi, onnan pedig a további szükséges szervek adatbázisába. Ha valaki, például egy munkáltató netán hitelességi ellenőrzést kérne, pozitív visszajelzést kap, hiszen az okmány szerepel a megfelelő adatbázisokban. Hiába kerestük a rendőrséget, hogy többet megtudjunk a (már lebukott) csalók technikáiról, közölték: az egyes büntetőeljárások ilyen mélységű részleteiről nem adnak információt.
A fenti hamisítói okfejtésnek homlokegyenest ellentmond azonban a hivatalos szervek tájékoztatása. A nyelvvizsgák szűrését az Oktatási Hivatal Nyelvvizsga Akkreditációs Központja (NYAK) végzi, és teljességgel kizárt, hogy egy hitelesítésre küldött hamis bizonyítványról ne derüljön ki, hogy csalók műve – jelentette ki Fazekas Márta, a hivatal osztályvezetője. A gond abból adódik, hogy a legtöbb esetben eleve nem is kerülnek a központ elé a gyanús dokumentumok, az egyetemek ugyanis nem kötelesek a diploma kiadása előtt bevizsgáltatni a bizonyítványokat (és egyébként a munkáltatók sem). Addig nem is lesz változás, amíg a fogadó félnek – tehát az egyetemeknek vagy a cégeknek – nincs büntetőjogi felelőssége – véli Fazekas. Így fordulhatott elő, hogy
minden huszadik nyelvvizsga-bizonyítvány szabálytalanul került a tulajdonoshoz.
Bár az osztályvezető sarkosan fogalmaz, a világ, mint tudjuk, soha nem teljesen fekete vagy fehér. A Szent István Egyetem például minden hallgatója nyelvvizsgáját ellenőrizteti, és csak abban az esetben tekinti hitelesnek, ha a NYAK megerősíti, hogy ők állították ki az okmányt. Ha csalásra bukkannak, fegyelmi eljárást indítanak, ha már végzett hallgatóról van szó, a NYAK tesz feljelentést.
Tény ugyanakkor, hogy a SZIE ebben a tekintetben inkább kivétel, mint az átlag része. Ha az általános gyakorlat nem változik, egyfajta megoldást jelenthetne egy, a papír bizonyítványoknál biztonságosabb kártyaformátum bevezetése. Fazekas Márta azt tartaná jó ötletnek, ha az elektronikus személyi kártya része lehetne a nyelvvizsga is, ám még ez sem volna százszázalékos megoldás. Egy ideig megnehezítené a csalók dolgát, de előbb-utóbb megtalálnák a kiskapukat.
###HIRDETES2###
