Az ötletet 2011-ben vetette fel először a Kereszténydemokrata Néppárt. Varga László az Országgyűlésnek benyújtott indítványát azzal indokolta, hogy nagypéntek ünnepe az Európa önazonosságát jelentő keresztény kultúra egyik kiemelkedő napja, amelyet minden magát keresztény, illetve keresztyén egyháznak valló közösség a legnagyobb ünnepei között tart számon.
„Ezen a napon emlékezik a világ kereszténysége Isten szeretetének legnagyobb bizonyságára, a golgotai keresztre, Jézus Krisztus megváltó halálára” – áll az indoklásban, amely, bár öt éve íródott, ma, az újkori keresztény mártíromság idején aktuálisabban cseng, mint valaha.
Az év tizenegyedik szabadnapjának azonban nem mindenki örül egyformán. A munkaadók érdekei például mást diktálnak.
„Véleményem szerint a magyar munkavállalók nem munkaszünetinap-érdekeltek, hanem bérérdekeltek – mondja Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, akit derült égből villámcsapásként ért Orbán Viktor bejelentése. – Egy ilyen döntést, amelyhez a Munka törvénykönyvét is módosítani kell, az Antall-kormány idején az érintettekkel folytatott alapos egyeztetés után tudtak csak meghozni. Ezúttal sem a munkaadók, sem a munkavállalók, sem a szakszervezetek véleményét nem kérték ki.” A főtitkár szerint egyebek között azért szerencsétlen ez a döntés, mert így három munkaszüneti nap – nagypéntek, húsvétvasárnap és húsvéthétfő – közé beékelődik egy pihenőnap, amely a kiskereskedelemben dolgozók számára munkanap szokott lenni. „Sokkal szerencsésebb lett volna a szakszervezetek által régóta kért december 24-éből munkaszüneti napot csinálni” – fogalmaz Dávid Ferenc.
Tény, hogy a karácsonyi munkanapért régóta hiába harcolnak a szakszervezetek. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke azonban pozitívan értékeli a nagypénteki munkaszüneti napról szóló döntést: „A nagypéntek a mi ideológiai alapjainkkal, európai értékrendünkkel összefüggő ünnepnap. Úgy gondolom, hogy a magyar gazdaság megengedheti magának, hogy – ahogy a kommunizmus előtt – ismét munkaszüneti nappá váljon.”
A napon, amelyen a kereszténység történetének legdrámaibb pillanatára, Jézus kereszthalálára emlékeznek a hívő emberek, más európai országokban – így például Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Hollandiában, Spanyolországban, Svájcban, Svédországban, Cipruson, Finnországban, Horvátországban, Lettországban, Máltán, Szlovákiában, Norvégiában, Portugáliában, Írországban és az Egyesült Királyságban – már régóta munkaszünet van érvényben. Nem véletlenül, hiszen, ahogy Varga László az öt évvel ezelőtti kezdeményezése margójára írta: az ünnep az Európa önazonosságát jelentő keresztény kultúra egyik kiemelkedő napja.
Az ünnep talán Európa déli országaiban a leglátványosabb. Spanyolországban, csakúgy mint Mexikóban, az emberek nagy része az egész nagyhetet szabadságon tölti, a munka csak félgőzzel folyik, semmilyen fontos munkahelyi eseményt nem időzítenek erre az időre. Nagypénteken a hagyomány szerint keresztfákat hordoznak végig az utcákon a Jézus kínszenvedésére emlékező hívek. Ez a nap a legtöbb dél-amerikai országban, de Kanadában, Új-Zélandon, valamint a Dél-afrikai Köztársaságban is munkaszünettel jár.
Négynapos munkahét – az álmok és a realitás
Zavarba ejtő ötlettel rukkolt elő a Párbeszéd Magyarországért: négynapos munkahetet vezetne be Magyarországon. Mindenki számít! című vitairatában a párt azzal kecsegtet: egy, a PM által irányított világban változatlan bérért, napi nyolc órában, eggyel kevesebb napon kellene dolgozni. A szabályozás elsősorban a nagyvállalati, állami vállalati és közszektorra, a költségvetési intézményekre és önkormányzatokra vonatkozna.
Jóllehet a PM vitairatának felvetése első ránézésre népszerű lehet, az egyre masszívabb munkaerőhiányról érkező híreket figyelembe véve meghökkentő az ötlet. Egyebek közt azért, mert várhatóan létrejövő új munkahelyek tömegeit vetíti előre, és a munkaerőhiányt csak elhanyagolható, ágazati, illetve regionális problémaként említi.
„Nem tudom, mi lehet a célja ezzel a PM-nek – fogalmaz lapunknak a Munkástanácsok elnöke. – Gondolom, a megfogalmazás pillanatában a munkanélküliség kezelésének egyik módját keresték a szakértők, és a politika nem vette észre, hogy menet közben változott a helyzet.” Palkovics Imre szerint Magyarországon a jelenlegi helyzetben az elvándorlás és más okok folytán sokkszerűen bekövetkező munkaerőhiány miatt semmiképpen nem lenne megoldás egy ilyen, új munkahelyeket teremtő rendszert bevezetni. Az elnök ugyanakkor utal arra: hosszabb távon el lehet gondolkodni azon, hogy hogyan lehet elhelyezni a piacon a rohamos technikai fejlődés révén felszabaduló munkaerőt.
Bár a PM szerint sok helyen bevált már a négynapos munkahét, a Munkástanácsok elnöke nem tud arról, hogy országos keretek közötti bárhol hoztak volna ilyen szabályozást, Európában legalábbis biztos nem. „Franciaországban körülbelül tíz évvel ezelőtt vezették be a rövidített, hétórás munkanapokat, de a próbálkozás mostanra kifulladni látszik, mert az intézkedés a munkanélküliséget nem csökkentette, viszont a bérek kifizetése az adott törzsmunkaidőre folyamatos problémát okozott” – mondja Palkovics.
A PM vitairata statisztikákra hivatkozik, melyek szerint termelékenyebbek és jobban meg vannak fizetve a munkavállalók azokban az országokban, ahol kevesebb időt töltenek munkával. Példaként Svédországot hozza fel, ahol „jelenleg a 30 órás munkahét bevezetésével kísérleteznek, biztató eredményekkel: az első tapasztalatok szerint javult a dolgozók teljesítménye és egészségi állapota.”
Mindez igaz lehet, ám a svéd modelltől egyelőre minden szempontból távol állunk.
„A PM négynapos munkahétre vonatkozó felvetésének sem az üzleti, sem a közgazdasági logikáját nem értem, ráadásul a magyar gazdaság teljesítőképességét tökéletesen figyelmen kívül hagyja – mondja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. – Ennek a kezdeményezésnek pillanatnyilag semmiféle racionalitása nincs, kár az embereket hergelni ilyesmivel. Nehogy már egy rendkívül magas színvonalon működő, velünk szemben kimagasló ipari fejlettséggel rendelkező mintademokráciát hozzunk fel példaként! Vitatkozni mindig lehet ilyenekről, és az is lehet, hogy efelé visz a jövő, de most, amikor ötszázezer gyerekünk elment külföldre, sokkal fontosabb, feszítő kérdések várnak megválaszolásra.”
