Kontrát Károly szerint az a rokon, akivel találkozgatunk

A Belügyminisztérium államtitkárának furcsa magyarázata a rendőrt lelövő bőnyi férfi ügyében.

Katona Mariann
2016. 12. 03. 5:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az a rokon, akivel az ember tartja a kapcsolatot – a Magyar Nemzet információi szerint ezzel az igencsak meglepő magyarázattal állt elő Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának múlt heti zárt ülésén. Úgy tudjuk, a fideszes politikus akkor fejtette ki a társadalmi közvélekedésnek, de még a törvény szövegének is határozottan ellentmondó véleményét, amikor éppen Áder János köztársasági elnök, illetve az intézkedő rendőrt Bőnyben lelövő Győrkös István esetleges rokoni kapcsolata volt a téma. Az államtitkár ezzel is igyekezett alátámasztani, hogy az elnök nem hozzátartozója a gyanúsítottnak. Lapunk információi szerint Kontrát Károly még példákat is említett, hogy fenntartani a kapcsolatot egy rokonnal – egyebek között – látogatásokkal lehet.

A rokon fogalmát a polgári törvénykönyv egyértelműen tisztázza, értelemszerűen szó sincs benne arról, hogy a kapcsolattartás vagy annak hiánya ezt a családi köteléket bármilyen mértékben is befolyásolná.

Egyébként a nemzetbiztonsági bizottság eljárásában az is érdekes volt, hogy kizárólag a korábban a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) nevű szélsőséges, hungarista csoportot vezető Győrkös István rokoni kapcsolatait vizsgálták. Pedig a Jobbikhoz köthető Alfahír.hu korábban arról számolt be, hogy a férfi felesége áll rokonságban Áder János családjával. Ebből pedig az következik, hogy a rendőrt lelövő személy fiai – köztük ifjabb Győrkös István, aki szintén az MNA egyik vezetője volt – másod-unokatestvérei Áder Jánosnak.

A bizottság tagjai a zárt ülés után is csak azt hangsúlyozták, hogy az államfőt soron kívül átvilágították, és semmiféle nemzetbiztonsági kockázat nem vetődött fel, a köztársasági elnök és Győrkös nem rokonok. Korábban az elnöki hivatal is azt közölte, hogy a gyanúsított nem rokona az államfőnek, aki semmilyen személyes kapcsolatban nem volt és most sincs a családdal.

Eközben már a parlamenti honlapon is elérhető a meghívó, miszerint „a Magyarországon illegálisan működő paramilitáris szervezetekről és azok kapcsolatrendszeréről” szóló belügyminisztériumi tájékoztató jövő csütörtökön kerül napirendre az Országgyűlés nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes ülésén. Egyelőre az esemény zárt ülésként van meghirdetve, pedig Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke korábban reményének adott hangot, hogy nyíltan, vagyis a sajtó jelenlétében tárgyalhatnak a témáról.

Az elmúlt időszakban több Fidesz-politikus is felvetette: ki kell derülnie, e szervezetek bármelyike kapcsolatban áll-e politikai pártokkal. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára például azt mondta, „ma már tudjuk, a Nemzeti Arcvonal egy magyar parlamenti párttal is kapcsolatot tartott, együtt szerveztek rendezvényeket, és a párt elnöke még a rendőrgyilkosság gyanúsítottjának fiával is kezet rázott, ott virítottak egy közös fotón”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.