Nem tudok semmit, arról nem tudok semmit, nem válaszolok – közölte lapunk érdeklődésre Tamás László Fidesz-közeli vállalkozó az újbudai Dobogó nevű városrészbe tervezett szuperkórház ügyében. Pedig, mint azt munkatársunk közölte vele, a hatályos tulajdoni lapok szerint ő maga és lánya, az általuk működtetett közös cég, valamint üzlettársuk a tulajdonosa annak a csaknem 8,8 hektáros területnek, amely pontosan az „Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrumának” leendő helyszínén található.
Minderről a kormány 2016. október 26-án, a Magyar Közlönyben közzétett határozata rendelkezik. Ebben a kabinet nyolc ingatlant nevezett meg, és megbízta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert, s Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy vizsgálják meg a szuperkórház helyrajzi számok szerint felsorolt helyszínein a létrehozás feltételrendszerét, „különös figyelemmel a beruházás megvalósításához szükséges ingatlanok egységes tulajdoni helyzetének biztosítására”.
Sőt, a döntés azt is tartalmazta, hogy az M7-es és az M1-es autópálya melletti, összesen 14,45 hektáros terület megközelíthetősége érdekében két sztrádalehajtó épüljön. Az ingatlanügyletek mértékéről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik korábbi kormányinfón már elszólta magát: „ötmilliárd forintos beruházást igényel az ingatlan megszerzése és közművel való ellátása.”
Lapunk kiderítette, a nyolc érintett ingatlan közül négynek a tulajdonosa Tamás László, továbbá gyermeke, Tamás Annamária, közös cégük, a Tara Külkereskedelmi Kft., illetve egy György Rozália nevű hölgy, akinek lakcíme Tamás Lászlóék kőbányai lakóparkjában, a Taraligetben van.
Tamás László korábban a XVII. kerületben is építtetett otthonokat a Helikopter elnevezésű lakóparkban, s régebbi cikkek, fórumbejegyzések alapján botrányos közterületi viták kísérték ezeket a milliárdos beruházásokat.
Tamás Lászlót nemcsak erről, hanem közéleti szerepvállalásáról, az esetleges összeférhetetlenségről, az ingatlanspekuláció gyanújának elkerüléséről is szívesen kérdeztük volna. A dobogói nagybirtokos neve ugyanis nem ismeretlen, hiszen 1998 és 2002 között Kőbányán fideszes önkormányzati képviselő volt, 2010 után a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának külsős tagjaként dolgozott, s jelenleg is két önkormányzattól kap fizetést: két évvel ezelőtt fideszes javaslatra beválasztották a fővárosi pénzügyi és ellenőrző bizottságba, ismét nem képviselőként. Ugyanezt megtették a kormánypártok Kőbányán, ahol 2014 óta Tamás László a gazdasági és pénzügyi területért felelős hasonló pozícióban.