A csikorgó hideg ugyanis évről évre százakat ragad el, és nem csak a közterületekről, mint azt a férfit, akinek holttestére egy romos ferencvárosi házban találtak rá, vagy azt a balatonalmádi férfit, akit újév másnapján húztak ki az utolsó pillanatban rejtekhelyéről, egy fagyos vízaknából Balatonalmádiban az egyenruhások. A Magyar Szociális Fórum adatai szerint ugyanis tavaly ősztől december végéig – azaz még a tél dereka előtt – már nyolcvanan fagytak meg, közülük 27-en lakásukban. Ez a szám az MSZF szerint a tavalyi duplája. Az Országos Rendőr-Főkapitányság viszont ennél jóval alacsonyabb számot adott meg az október 15. és január 3. közötti időszakra, szerintük összesen 42 fagyhalál történt, ebből 27 magánterületen. Azaz a 27, valamilyen saját fedél alatt alvó személyre vonatkozó adatuk egyezik, ugyanakkor az MSZF 53, a rendőrség viszont harmadannyi, 15 közterületi fagyhalálról tud. Az eredmények módszertanáról sem az ORFK, sem az MSZF nem volt hajlandó részleteket elárulni, így valószínűleg a kórházba szállítás közben, illetve azt követően elhunyt személyeket sorolhatják külön kategóriákba – elvégre nem mindig világos, hogy hova számolják azokat az eseteket, amikor a kihűlés, fagyás nem közvetlen halálok hanem az áldozat például tüdőgyulladást kap, és később veszti életét.
Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára elmondta, hogy a kormány prioritásként kezeli a gáz- és energiaellátás kérdését. „A földgázszállítás folyamatos, a vezetékekben nyomáscsökkenést nem tapasztaltunk, a tározókban elengedő készlet, 3,7 milliárd köbméter áll rendelkezésre. Ha megszűnne a szállítás Ukrajna felől, akkor az osztrák és a szlovák vezetékeken keresztül is tudnánk földgázt vásárolni” – közölte.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!