Meleg kabátok képében mutatkozik meg az emberség

Páratlan összefogást indított el a levetett kabátjaink megosztására buzdító kezdeményezés.

Verőfényes délelőtti napsütés, –7 fok, Budapest, Ferenciek tere. Az Egyetemi Könyvtár előtt egy ruhatartó állványon tucatnyi kabát sorakozik. Idős házaspár válogat közöttük. A tévében látták vagy olvastak róla valahol, már nem is tudják, honnan értesültek az akcióról. – Négy gyerekünk van, és világéletünkben adományokból éltünk, nincs rajtam egyetlen ruhadarab sem, amely ne a karitásztól lenne – mondja az asszony, miközben egy kék kabátba bújtatja be fájós kézfejét, amelyet aztán dörzsölgetve melenget. – Érszűkületes vagyok, és borzasztóan tudok fázni – magyarázza, majd arról beszél, hogy itt laknak a közelben, könnyen lehet, hogy hoznak is néhány ruhadarabot még az állványra. – Gyakorlott elfogadók vagyunk – teszi hozzá, és nyakig húzza a meleg kabáton a cipzárt.

„Ha tested fázik, lelkem Rád adom, / Két vállad bársonnyal betakarom.” A költői fantáziát is beindította a Szabadfogas mozgalom, amelyhez a makói óvoda a fenti József Attila-sorokkal csatlakozott, de olyanok is akadtak, akik saját verset faragtak elragadtatásukban. A jótékonykodás e könnyed és egyszerű formája beindította az emberek fantáziáját. Óráról órára újabb gyűjtőpontok létesülnek, és az eltelt néhány nap alatt nem csak a hazai sajtó karolta fel az ügyet, már az Euronews is tudósított róla. A cunamit egy fiatal blogger, Kozma Judit indította el január 5-én azzal, hogy lefordított és kitett Facebook-oldalára egy képet egy hasonló angliai kezdeményezésről. Nem sokat kellett várni az első hazai ruhaállvány megjelenésére. A balassagyarmati használtruha-üzlet elé kirakott állványon a kabátok mellett megjelent a felirat is, amelyet Gerlóczy Zsigmond Vígszínház elé állított ruhaakasztója és az általa létrehozott Facebook-esemény nyomán órákon belül átvett az egész ország.

A jelek szerint néha fordítva működik a termodinamika: a társadalmi lelkiismeret mélyén rejtőző jót kiolvasztották a mínuszok. A kabátok mellett megjelentek a cipők és egyéb meleg ruhák, Békéscsabán vizespalackokba töltött meleg teát is hordanak az állványok tövében elhelyezett, újságpapírral bélelt ládákba, a pécsi Jókai tér fáin pedig színes, kötött sálakat, kesztyűket lenget a téli szél. Vácon a piac sarkánál már évek óta találni „szabadcipőt”, Velencén pedig még a múlt év végén kitett a helyi rászorulókat és nagycsaládosokat támogató klub egy „adok-kapok” bokszot, amely eddig csak ételeket közvetített az adakozók és a rászorulók között, mostantól azonban ruhákat is találnak benne, akiknek szükségük van a segítségre. A Szabadfogas Facebook-esemény oldalán folyamatosan aktív párbeszédet folytatnak egymással a civil önkéntesek és a szimpatizánsok a legújabban „telepített” és az esetleg eltűnt állványokról, amelyek helyét – megérdemli, hogy őt is név szerint említsük – Gerner Péter fáradhatatlanul frissíti egy Google-térképen. A közkinccsé tett értékeket ugyanis csak közösen lehet megóvni a csapadéktól – na meg az illetéktelenektől.

Délelőtt, amikor a Ferenciek terére érkeztem, egy fiatal nőt láttam az állványtól néhány lépésnyire. Tétován gombolt magára egy kabátot, amely alatt egy másik, egy harmadik, egy negyedik bontakozott ki előttem, ahogy egyre közelebb értem. Csak amikor megszólítottam, vettem észre, hogy miközben gombolkozik, még két jó karban lévő férfikabátot is fixíroz, amelyet félretett a könyvtár bejáratánál. Kérdésemre angolul felelt, majd szemmel láthatóan elszégyellve magát, zavartan visszapakolt az állványra, míg én az idős házaspárral beszélgettem.

A Ferenciek teréről átsétáltam a Katona József Színházhoz, amely előtt szintén jó állapotú kabátokat lengetett a szél. Amint a közeli üzlet egy kint dohányzó eladójától megtudtam, az állványra hoznak is ruhát, és visznek is onnan, de nincs nagy mozgás. Ezt hallva az aluljáró felé vettem az irányt. A földön – szokás szerint – jó néhány rászoruló üldögélt, de kérdésemre, tudnak-e arról, hogy a közelben és a város számos pontján meleg ruhát osztogatnak, mind elkerekedett szemmel néztek rám. Hogy a jótékony kezdeményezés célt is érjen, nem árt tehát az érintetteket is tájékoztatni a lehetőségekről. Ezzel pedig rögtön meg is tehetjük az első kivezető lépést a társadalmi elszigetelődésből, hiszen a szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a legtöbbet – minden meleg ruhán túl – azzal adhatunk az utcán élő didergőknek, ha emberséggel, jó szóval közelítünk hozzájuk.

A szakemberek szerint a Szabadfogashoz hasonló kezdeményezések azért olyan sikeresek, mert a legtöbb emberben ott munkál a segíteni akarás, azt viszont nem tudja, hogyan váltsa cselekvésre. Elvégre nem állhat ki a járdára kezében egy kabáttal, hogy odaadja egy szembejövő fázós embertársának. A közösségi kezdeményezések viszont egyszerű, könnyen kivitelezhető módszert kínálnak, így akár hirtelen elhatározástól vezérelve is tudnak segítséget nyújtani.

Gerlóczy Zsigmond, a mozgalom egyik kezdeményezője szeretné, ha a jótékonykodók a hideg napok elmúltával is együtt maradnának, és máskor is tanúbizonyságot tennének az emberségükről.

– Honnan jött a szabad fogasok ötlete? – kérdezzük a szervezőt.
– Nem saját ötlet volt: egyrészt a hasonló iráni Wall of Kindness mozgalom inspirált, másrészt magam is találkoztam az utcán egy fogassal, amely hirdette, hogy „Ha fázol, vegyél el egy kabátot. Ha segíteni szeretnél, hozz egyet!”. Úgy gondoltam, méltatlanul kallódik ismeretlenül a kezdeményezés, ezért szombaton indítottam egy Facebook-csoportot, és berobbant a dolog: mostanra több ezer támogatónk van, és csaknem kétszáz szabad fogas áll országszerte. Sőt nemrég átléptük az országhatárt, és Kolozsvárott is felállt az első fogas.

– Elég sokan csatlakoztak a mozgalomhoz; továbbra is aktívan próbálod összefogni a csoportot, vagy megelégszel a katalizátorszereppel?
– Nem engedem el a mozgalom „kezét”, azóta is szervezem a dolgokat; Gerner Péter – akit egyébként csak a Facebookról ismerek – készített egy Google-térképet is, ahol mindenki be tudja jelölni az új szabad fogasokat.

– Nem féltek attól, hogy jön valaki, és egyszerűen ellopja az összegyűlt kabátokat?
– Bár igyekszünk mindenkit arra buzdítani, hogy ügyeljen arra, ne kerüljenek rossz kezekbe az adományok, már történt olyan eset, hogy nagyobb tételben elloptak kabátokat. Nem tudom, hogy végül feljelentést tett-e valamelyik tagunk – ugyebár civil mozgalom vagyunk, nincs hierarchia, vagy mondjuk ezért felelős ember –, néhány barátomat viszont ráállítottam az ügyre. De szerencsére ritkán fordulnak elő lopások, az adományok 90 százaléka célba ér. A Vígszínház előtt, ahol a saját fogasom van, rendszeresen nézem, kik és hogyan mozognak, és általában mosolygós arcokat látok, az emberek örülnek az adománynak, illetve örülnek, hogy adhatnak. Egyébként már étel- és melegital-adományok is gyűlnek néhány helyen, sőt izolációs fólia is, ami a kihűlés ellen véd. A lopások kapcsán egyébként a legkézenfekvőbb lenne, ha például a helyi önkormányzatok szociális munkásai közül is be tudnánk vonni néhányat, akik segíthetnének megakadályozni az ilyen eseteket, már jeleztük ebbéli igényeinket több illetékesnek is.

– Mi a helyzet a pécsi irgalmasokkal, akik elküldték a templomuk elől a fogasosokat?
– Nem követtem az eseményeket, igyekszem ignorálni mindent, ami nem előre mutat. Sajnos meggondolatlanul nyilatkoztam az ügyben, hogy „ilyen ez a papszakma”; igazságtalan voltam, mert nem ez a tendencia: más egyházi intézmények, templomok előtt nagyon szívesen látják a fogasokat. Például a kolozsvári is a helyi unitárius templom előtt várja a kabátokat és a rászorulókat.

– Kellett egyébként engedély a fogasokhoz?
– Vészhelyzet van, mínusz húsz fok, bele se gondoltam abba, hogy kell-e, és azt sem gondoltam, hogy bárkinek szúrni fogja a szemét egy ilyen kezdeményezés. Szerencsére nem is történt így, sőt egészen meglepő helyekről kaptam segítséget. Például álmomban sem gondoltam volna, hogy örülni fogok annak, hogy jobbikos önkormányzatokkal levelezhetek, de felvették velem a kapcsolatot. Úgy látszik, a jóság összefogja a legkülönbözőbb embereket. Az önkormányzatok örülnek a mozgalomnak, és az állam is – noha hallgat – biztosan szintén örül. Amit még szeretnék elérni, hogy a most összekapaszkodó emberek ne széledjenek szét. Hallassák más helyzetekben is a hangjukat, és legyenek ott, amikor emberségre van szükség.