Olajozottabb a téli hajléktalanellátás

Együttműködőbbek a hatóságok és a járókelők, de így sem tökéletes a rendszer. Jó szándékkal is árthatunk.

Péntek–szombat este mínusz tizenöt–tizennyolc fokos hideg csap le az országra, de a két ünnep közötti időszakban is voltak kemény fagyok. Tavaly 183 olyan haláleset volt, amelyeket közvetlenül a kihűlés okozott, és bár a Magyar Szociális Fórum (MSZF) adatai alapján nagyobb részben saját fűtetlen otthonukban fagytak meg az emberek, az utcákon is bőven szedte áldozatait a hideg. Valamint drasztikusan megnőtt a kórházba szállítás közben, illetve az azt követően elhunytak száma. Simó Endre, a szervezet vezetője szerint pedig a kormány – a közmédia hallgatása dacára – az 1500 új, hajléktalanoknak nyitott férőhellyel elismerte, hogy a probléma igenis létezik.

Az MSZF-es Simó egyik panasza egyébként arra vonatkozott, hogy a túlzsúfolt szállókon a dolgozók hatáskörébe került kitiltani ellátottakat. Így szerinte a szociális munkások ránézésre válogatva ítélnek fagyhalálra hajléktalanokat. Ezt a feltételezést a Menhely Alapítvány elnöke, Aknai Zoltán határozottan cáfolta: ő úgy fogalmazott, valóban kénytelenek például az ittasokat vagy a másokkal összeférhetetleneket kitiltani, de ha fagypont alá süllyed a hőmérséklet, nem válogatnak, bárkit beengednek.

– Valóban, ahogy hűlt az idő, úgy jött egyre több bejelentés a diszpécserszolgálatunkra – mondta el lapunknak Morva Emília, a Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője. Nekik a két ünnep közötti hatvan ilyen esetből négyben mentőt is kellett hívniuk a megtalált hajléktalanhoz.

A civilek nem véletlenül nem bízzák sosem a járókelőkre az ilyen eseteket, ugyanis nemcsak a kihűlés, hanem a felmelegítés is komoly kockázatokkal jár – tette hozzá Aknai, aki rámutatott: az áldozat életét is veszítheti, ha a hirtelen hőterheléstől szívinfarktust kap, vagy leáll a vérkeringése. Nincsen szörnyűbb annál, mint amikor pont akkorra omlik össze egy kihűlt ember szervezete, amikor már ott lenne a segítség – tette hozzá.

Viszont – némiképp ellentmondva Simóéknak – Morva Emília azt mondta, idén a máltaiak még nem találkoztak fagyhalállal. Talán mert a jelek szerint a járókelők egyre gyakrabban veszik észre, ha segítségre szorul valaki, sőt gondoskodnak is róluk valamilyen módon: akár egy bögre teát, élelmet, takarót adnak a fagyoskodónak, amíg várják a segítséget; sokszor volt, hogy rendőrök, esetleg más fedél nélküli emberek hívták ki a máltaiakat társukhoz – sorolta.

Tényleg egyre együttműködőbbek a rendőrök és a közterület-felügyelők is, segítik a szociális munkásokat – mondta el lapunknak Orbán Miklós, A Város Mindenkié (AVM) mozgalom aktivistája, hozzátéve, ennek köszönhetően szerencsére nem tud arról, hogy kihűlés miatt valaki életét vesztette volna. Ő maga egy átmeneti szálláson lakik, innen jár dolgozni – ez a harmadik lépcső a hajléktalanellátásban.

De azokat is megérti, akik nem akarnak részesülni a „fapadosabb” kategóriákból: a rendes éjjeli menedékhelyeken még saját ágyuk, szekrényük lehet a bentlakóknak, de a krízisszállókon gyakran csak egy matrac jut nekik, zsúfoltság, esetenként nem túl higiénikus állapotok és a lopás is keserítheti az életüket, ezért inkább az utcán maradnak – mondta Orbán. Ilyenkor nem sokat tehetnek az AVM-esek sem, más lehetőség híján próbálnak felszólalni az aluljárók, pályaudvarok éjszakai bezárása ellen, hogy mégis legyen valamiféle fedél a fejük felett.

Az aluljárózás tényleg bevett túlélési stratégia a „notórius utcások” körében: itt, illetve a nem lakáscélú építményekben is fagypont fölött van a hőmérséklet, ha többen vannak, összebújva is melegíthetik egymást a fedél nélküliek – mondta a Menhely Alapítvány elnöke. Aknai Zoltán hozzátette: napi huszonnégy órában rója az utakat az alapítvány krízisautója, éppen az ilyen helyzetbe került emberek begyűjtése céljából.

Aknai elmondta: jelenleg 90 százalékos az éjjeli menedékhelyek telítettsége. Morva is úgy látja, van elég férőhely, de ezen belül több speciális kellene. Egyrészt az idősebbeknek és a pszichiátriai betegeknek kellenének számukra kialakított férőhelyek, másrészt az ellátásból kiszorulóknak kellene több olyan hely, ahol nem szabnak szigorú feltételeket. Ilyen a Rimaszombati úti kollégium aulája, ami ilyenkor krízisszállóként működik – itt például ha ittasak is, megadják az életmentő befogadást a fedél nélkülieknek.

Morva hangsúlyozta a bejelentők kulcsszerepét. Őket a máltaiak diszpécserei arra is sokszor megkérik, próbáljanak szóba elegyedni a hajléktalannak vélt emberrel, vagy laikus szemmel mérjék fel az illető állapotát, így kiderítve, a szeretetszolgálat vagy a mentők tudják-e jobban ellátni a rászorulót. A beszélgetésnek emellett fontos szerepe van abban is, hogy az illetőt helyben maradásra bírják a szolgálat kiérkezéséig.