A jelenleg ismert miniszterelnök-jelöltek közül a legjobb számokat az MSZP-s Botka László érte el (49,9), aki így kedveltségben megelőzi Orbán Viktor miniszterelnököt (48,7), és bőven maga mögött hagyja a Jobbikot vezető Vona Gábort (42,1).
Az öt legkevésbé rokonszenves politikus között kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt szerepelnek. A legelutasítottabb, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke csak 28,2 pontot szerzett. Őt követi a Jobbik-alelnök Toroczkai László, majd legnépszerűtlenebb kormánytagként Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. A sereghajtók között kapott helyet Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, illetve az MSZP-t nagyjából fél éve elnökként vezető Molnár Gyula.
Publicus: gyengült a Fidesz
A magabiztos vezetés mellett némileg csökkent a Fidesz–KDNP népszerűsége az elmúlt hónapban a Publicus Intézetnek a Vasárnapi Hírek megbízásából készített felmérése szerint. A kormánypártok a biztos szavazók között ez alapján jelenleg 49 százalékon állnak. Az ellenzéki pártok közül szinte mindenki népszerűségi gödörbe lépett: a Demokratikus Koalíció egy hónap alatt elvesztette támogatóinak negyedét, már csak három százalék szereti, az Együtt pedig mérhetetlenné vált. Az MSZP 20 százalékon áll, a Publicus szerint támogatottsága vélhetően csak azért nem csökkent, mert Botka László miniszterelnök-jelölt húzza a pártot. A Jobbik is visszaesett némileg, 15 százalékos szavazótáborral be is szorult a szocialisták mögé.
Hogy hol csapódna le az elégedetlenek szavazata, arról csak találgatni lehet, de az biztos, hogy az LMP kedveltsége egy százalékponttal nőtt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ismét mérhető, a Momentum pedig megjelent a népszerűségi térképen.
###HIRDETES2###

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!