A jelek szerint azonban ettől semmi nem változott, már ami a szendvicsek útját illeti. Lapunk kérdésére az ORFK azt közölte, hogy a határon szolgáló rendőrök hideg élelmezését tavaly nagy részben a rendőrség saját erőből oldotta meg. A tavalyi utolsó negyedévben azonban „a rendőri állomány hideg élelmezése legalább 1 db ellátási körzetben” megjelöléssel az ORFK és a CBA L és F Kft. kötött határidős adásvételi szerződést. Nem közölték sem azt, hogy hány rendőrt látnak el a CBA-partner bevonásával, sem pedig azt, hogy milyen tételekre és mekkora összegben szerződtek. Sőt az Átlátszó közérdekűadat-igénylése nyomán az is kiderült, hogy nem is közbeszerzés, hanem egyszerű beszerzési eljárás során választották ki a CBA-partnert, és az eljárásban bírálati szempont volt a legalacsonyabb összegű árajánlat, amit épp a CBA L és F Kft. adott be.
Az összegekről és a szerződés egyéb részleteiről a CBA-partner sem árult el részleteket. Lapunk kérdésére a CBA L és F Kft.-nél elmondták, hogy hidegélelmiszer-csomagok szállítására nyertek beszerzést, és a megrendelő lehetőséget adott arra, hogy „a pályázat nyertese a teljesítéshez alvállalkozók közreműködését is igénybe vegye. A CBA L és F Kft. a teljesítés megkezdése óta egyetlen alvállalkozót, az AMO Bt.-t vonta be a munkába”. Azt ugyanakkor hangsúlyozták – ellentétben az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal közlésével –, hogy „az AMO Bt. által gyártott szendvicsekben a Nébih nem talált kórokozót, és az említett cég a tevékenység végzéséhez valamennyi hatósági engedéllyel rendelkezik”.
Arra a kérdésünkre, hogy az ételmérgezés nyomán indítottak-e bármilyen vizsgálatot a rendőrségnél, illetve van-e bármilyen más következménye a történteknek, az ORFK azt válaszolta: „A rendőrség megvizsgálta az állomány elhelyezési és élelmezési körülményeit, a lefolytatott vizsgálatot követően az érintett étteremmel a rendőrség felbontotta a szerződést.” A válasz alapján azonban a CBA L és F Kft. és az általa bevont alvállalkozó partner maradt a közreműködő a déli határon szolgáló rendőrök hideg élelmezésében.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!