Űrből érkezik az utolsó utáni remény Gyulaházán

Nem légüres térben épülne a falu polgármestere által megálmodott interaktív szuperkiállítás.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt évek óta viccelődik azzal, hogy Magyarországra bizony űrállomást kéne építeni. Először a viccpárt városában, Szegeden készült el a prototípus, ám az elmúlt évek fejleményeinek tükrében úgy látták, jobb helye lenne a létesítménynek a miniszterelnök dinamikusan fejlődő falujában, Felcsúton. Ők sem gondolhatták azonban, hogy programjuk egy részét ilyen hamar magáévá teszi a kormány: kedden kapott szárnyra a hír, miszerint hárommilliárd forintot szánnának Kisvárda környékének turisztikai fejlesztésére, amiből bőven jutna pénz egy „space-központ” építésére a kelet-magyarországi Gyulaházán.

A hír igaz – bár nem pont úgy, ahogy azt az újságok tálalták.

Igaz például, hogy Gyulaháza egy kétezer lelket számláló község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ami híres leginkább azért lett, mert itt született az első és eddig egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan. A falu közepén kiállított táblán le is írják, csak úgy pőrén-őszintén, hogy más történelmi vagy természeti adottsággal nemigen rendelkeznek, amelyek turisták tömegeit vonzanák a környékre. Viszont a budapesti szerkesztőségekben lefolytatott kétperces Google Maps-keresések után kialakult kép csalóka: nem valamiféle poros zsákfaluról van szó az Isten háta mögött. Sőt: a települést negyvenegy éve, huszonkét éves kora óta vezető Bardi Béla polgármester ki is kéri magának, amit a napokban a falu kapott.

Gyulaháza már első ránézésre is takarosnak tűnik, a központban pedig tovább erősödik ez a kép. A római katolikus templom körül csinosabbnál csinosabb középületek sorakoznak: községháza, modern általános iskola és óvoda, szociális otthon, étterem, művelődési ház.

A teret az iskola előtt álló hatalmas vadászgépemlékmű és Jurij Gagarin mellszobra uralja, ettől jobbra ott áll Farkas Bertalan iskolai könyvtárként funkcionáló szülőháza, valamint a Közlekedési Múzeum szakemberei által gondozott űrkutatás- és repüléstörténeti minikiállításnak helyet adó épület, a magyar asztronauta szkafanderes viaszmásával és a Nemzetközi Űrállomás modelljével. Ez a kiállítás adta az ötletet a polgármesternek arra, hogy újabb kitörési pontot keressen a falunak.

A települést amúgy nem kerülik a turisták: az általános iskola épületéhez kapcsolódva sportcsarnok, uszoda és szauna épült, három vendégházban nyolcvan ágy várja az ide látogatókat. A polgármester szerint évente több sportklub és különböző válogatottak is töltik itt az edzőtáboraikat: összességében háromezer vendégéjszakával büszkélkedhet a falu. Most készül közmunkában egy faragott oszlopokkal díszített, fedett terasz, ami remek hely lehet majd a polgármester szerint lakodalmak tartására is.

A „space-központ” tehát nem légüres térbe érkezne. És persze nem is űrállomásról van szó, amit a név sugallhat – hanem a már most is meglévő kiállítás kibővítéséről. A gondolat akkor fogant meg, amikor Bardi arról hallott, hogy a Közlekedési Múzeum felújítása miatt bizonytalan az intézmény repülés- és űrkutatás-történeti gyűjteményének helye. Rögtön úgy gondolta, ezeknek Gyulaházára kéne kerülniük, és el is kezdett lobbizni. A szeme előtt lebegő másik példa a tavaly Budapesten is megfordult Gateway to Space nevű nagyszabású űrkiállítás volt. A terveket nem körvonalazta még részletesebben, de egy nagy, ezerháromszáz négyzetméter alapterületű csarnokot képzelt el, amiben interaktív „csodák” várnák az oda látogatókat.

A polgármester szerint egyébként nekik is csodára lenne szükségük: a közmunka ellenére is magas a munkanélküliség, és az egyebek között ebből fakadó elvándorlás sújtja a falut. A legtöbben külföldre mennek, de sokan költöznek az ország nyugati felébe is a jobb megélhetés reményében. Elmesélte, hogy az előző rendszerben egyszer már a megszűnés széléről hozták vissza Gyulaházát: a téesz elkerült innen, már meg is voltak a tervek a település beolvasztására. „Szerepkör nélküli, fejlesztésre nem ajánlott, egyéb” kategóriájú községként könyvelték el. Akkor sikerült megmenteni a helyzetet, visszaszerezni a téeszt, és azóta Bardi elmondása szerint minden komolyabb külső segítség és hitel nélkül építették fel azt, amijük van. Folyamatosan keresték a fejlesztési lehetőségeket, a dolgok pedig aztán szépen egymásra épültek. Ezt tervezi most is: egy ilyen kiállításhoz szükség lesz például az infrastruktúra fejlesztésére is.

A térségi fejlesztési pénzekből mintegy százhúszmillió forintot igyekezett már korábban félrerakatni a projektre, majd a térség országgyűlési képviselőjénél, Seszták Miklós fejlesztési miniszternél lobbizott. A csarnoknak tervezett helye is van, az önkormányzat megvásárolta a művelődési ház és az iskola között húzódó kerteket. Az viszont csak júniusban dől el, hogy a kormánytól pontosan mire és mennyi támogatást kap a falu.

Bardi annyit ígér, hogy ha rajta múlik, az utolsó fillérig hasznosan lesz elköltve az összeg, bármennyit is kapnak. Szerinte jobb helyre nem is kerülhetne az a pénz, mint Gyulaházára. A polgármester szemében azonban nem egyszerű presztízsberuházás a space-központ: szerinte ez, illetve egy talán ide települő üzem lehet a falu utolsó utáni reménye a fennmaradásra, „a fény az alagút végén”. Az utóbbi sikeréért egyébként még jobban drukkol, mint a kiállításért, hiszen elsősorban munkahelyekre lenne szükség. De ha bármelyik összejönne, nyugodtabban vonulna vissza.

Egy gyulaházai polgár mindenesetre sem ennyire ború-, sem pedig derűlátó nem volt, amikor az ügyről kérdeztük. „Ha lesz, lesz, ha nem lesz, úgy is jó” – összegezte álláspontját.

###HIRDETES2###