Az ügyész felfüggesztettet kért a festékdobáló aktivistákra

Ma áll bíróság elé Gulyás Márton és Varga Gergő, akik festéket dobtak a Sándor-palotára és a rendőrökre.

Kovács Áron
2017. 04. 13. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyorsított eljárásban tárgyalja Gulyás Márton és Varga Gergely ügyét a bíróság, őket a Sándor-palota előtti spontán, a lex CEU aláírása ellen tiltakozó tüntetésről vitték el a rendőrök, mert festékesflakont akartak az épülethez vágni, de a rendőröket is eltalálták. Az ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének, valamint műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a két gyanúsítottat, a mai tárgyaláson felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyész. Végül összesen 500 óra közmunkára ítélték a vádlottakat, az ítéletről bővebben itt olvashat.

Egy szimpátiatüntetés már volt az aktivisták mellett kedden, különösebb eredmény nélkül. Most is a bíróságra, illetve a bíróság elé szólították Gulyásék szimpatizánsait, hogy jelenlétükkel, esetleg demonstrációval próbálják elérni, engedjék szabadon az aktivistákat. A rendőri jelenlét viszonylag erős volt a Budai Központi Kerületi Bíróságnál ahhoz képest, hogy ez végül is csak garázdaságról szóló ügy. Az épület mellett, az udvaron készenléti rendőrök posztoltak, az utcán néhány BRFK-s. A szimpatizánsok 60-70-en voltak, plusz a sajtó munkatársai. Szigetvári Viktor és Szabó Szabolcs, az Együtt politikusai, valamint Mécs Imre is a helyszínen volt.

Dél előtt tíz perccel a tárgyalóterem teljesen megtelt, akinek nem jutott ülőhely, nem maradhatott bent. Bilincsben vezették a terembe Gulyásékat, taps és üdvrivalgás fogadta őket, amire bírói figyelmeztetés volt a válasz.

Gulyás nem járult hozzá az M1, az Echo TV és a TV2 közvetítéséhez, erre megint tapsot kapott, a bíró pedig ismét figyelmeztette a jelenlévőket, ki fogja küldeni azt, aki zajong.

A vád rongálás és csoportos garázdaság volt, úgy lett csoportos, hogy a vádiratban szerepel egy ismeretlen harmadik társ is. A Sándor-palotában 23 ezer forint kár keletkezett – derült ki a tárgyalás elején. A védőügyvéd szerint törvénytelen volt a fogva tartás, mert nem álltak fenn az őrizet feltételei, hiszen nem kezdeményeztek előzetes letartóztatást. Varga Gergő esetében korábban felmerült ugyan a hivatalos személy elleni erőszak is mint lehetséges vádpont, de ezt végül elvetették, így fel sem merülhet az előzetes letartóztatás lehetősége – így az ügyvéd.

Nem mellékes körülmény az sem, hogy Gulyás Márton próbára bocsátás próbaideje alatt, illetve más folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el a cselekményt. Ő volt ugyanis az, aki a nagy vihart kavart NVI-s „kopaszbalhé” után két táblát levett a Nemzeti Választási Iroda épületéről, amiért garázdaság vétségében bűnösnek találták, és jogerősen egy év próbára bocsátották.

Gulyás elmondta: nem tartja helyénvalónak a vádat, nem ismeri el büntetőjogi felelősségét. Vallomástétel címén politikai állásfoglalást hallhattunk tőle, szerinte a felsőoktatási törvény módosítását aláírásával szentesítő Áder János köztársasági elnök követett el bűnt. Hozzátette azért: cselekedete normális körülmények között valóban nem volna illendő, de ő pont arra akart a maga extrém eszközeivel rávilágítani, hogy az államfő nem látja el feladatát, hanem pártcélokat szolgál – ezért is választott narancssárga színű festéket. Azt ígérte, ha kiszabadul, folytatni fogja az aktivizmust, mert nem hagy neki más lehetőséget a rezsim. Orbán Viktor szavait idézte 1988-ból, melyek szerint ha a rendszer nem áll szóba a megszerveződő emberekkel, el fogják kergetni. (A folyosóról megtapsolták.) Saját bevallása szerint egyébként Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szavai dühítették fel annyira, hogy – vízbázisú, tehát könnyen lemosható – festékhez nyúljon. (Kósa arról beszélt a TV2-nek adott nyilatkozatban, hogy a CEU ügye mellékhadszíntér a kormány és Soros György üzletember vitájában, a valódi vita a migrációs kérdés.) Gulyás Márton nem tudja, ki csatlakozhatott harmadikként az akcióhoz, a festékesflakonokat a helyszínen hagyta, így bárki lehetett.

Varga Gergő elismerte, hogy megdobta a palotát, de azt nem, hogy ez garázdaság vagy rongálás lenne. Szerinte teljesen helyénvaló volt az akció, mert „jövőre úgyis narancssárgára festik” az épületet – itt vélhetően arra utalt, hogy 2018-ban egyes minisztériumok a Várba költöznek. Ő is azt állította, közfelháborodást Áder okozott azzal, hogy aláírta a CEU-törvényt. Varga sem tudott harmadik dobálóról beszámolni. „Biztos vagyok benne, ha lett volna harmadik személy, ő is itt ülne” – jelentette ki.

A tárgyalás a tanúvallomásokkal folytatódott, rendőröket idézett be a bíróság, akik arról beszéltek, hogyan zajlott a festékes akció. Gulyás Márton ezután elnézést kért attól a rendőrnőtől, aki festékes lett, ő ezt elfogadta.

A tanúvallomások után a videofelvételek megtekintése következett. Ezeken látszott, hogy volt egy harmadik dobáló, így a csoportos garázdaság stimmel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.