Freedom House: Mélyponton a magyar demokrácia

Úgy látják, Orbán populizmusa megfertőzte Közép-Európát, demokratikus értékek szempontjából Bulgáriával vetekszünk.

MN
2017. 04. 04. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pocsék a demokrácia helyzete Európában, Magyarország pedig minden közép-európai ország közül a legrosszabbul teljesít ebből a szempontból, ott tartunk, ahol Románia és Bulgária – írja legfrissebb jelentésében a Freedom House.

A Nations in Transit (nemzetek átalakulóban) című elemzés szerint soha ennyi államot nem soroltak még a konszolidált autoriter rezsimek kategóriájába, amelyben már több ország van, mint a konszolidált demokráciák között – és ahová álláspontjuk szerint Magyarország is tartozik.

A fokozatos romlásban mérföldkő lehetett Orbán Viktor 2010-es választási győzelme: mint írják, az Orbán-rezsim lebontotta a fékek és ellensúlyok rendszerét, nem foglalkozott az Európai Unióból érkező jelzésekre, majd nézetei továbbterjedtek a térségben.

Lengyelországban győzött a konzervatív Jog és Igazságosság párt, amely Orbán politikáját akarta átültetni, miközben a Balkánon is elkezdték – újra – elnyomni a civil szervezeteket és a szabad sajtót, idézi a jelentést a 24.hu.

A Freedom House úgy látja, a populizmus Európában ritkán látott méreteket öltött – az emberek keménykezű vezetőkre és a politikai elit megleckéztetésére vágynak. Donald Trump győzelme így az illiberalizmust ünneplő Orbánnak is öröm volt, ahogy Vlagyimir Putyinnak is, aki újra felosztaná Európát. Közben Közép-Ázsia nagyon megszenvedte a 2014-ben bezuhanó olajárat, panganak a gazdaságok, a kemény reformok viszont könnyen a diktátorok bukásához vezethetnek.

Ez és a hatalmi pozíciók térségbeli átrendeződései akár háborúkhoz is vezethetnek – válság van Kelet-Ukrajnában, a szerb–koszovói viszonyban, Macedóniában. Az USA új külpolitikája ugyanis nem sokat törődik Európával, az Európai Unió gyenge, a populisták belülről erodálják a közösséget és a demokratikus intézményeket.

A jelentés eredeti szövege itt olvasható el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.