idezojelek

Mindig így kezdődik

Semotiuk elvtárs a Forbesban már az uniós tagságunk elvételével fenyeget.

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt
Cikk kép: undefined
Fotó: FREDERICK FLORIN

Megvonhatnánk a vállunkat, mert végül is kit érdekel, hogy mit ír a Forbes Magazin?

Senkit.

Ám mindig így kezdődik. Valamelyik „függetlenobjektív” – vagyis kétségbevonhatatlan, megkérdőjelezhetetlen és „européer” (jelent az még bármit is?) sajtóorgánumban megjelenik valamilyen „szakértő”, és megírja a tutit. Azután pedig már napok vagy órák kérdése, és Magyarország, a magyar kormány máris az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament előtt áll, mint elítélendő, megbüntetendő, kizárandó „idegen test”, „rendszeridegen entitás”, renitens rosszfiú.

Amíg az EU-ban ez a rendszer, nincs is magasztosabb, mint rendszeridegen rosszfiúnak lenni.

A „függetlenobjektív” szakértőkről pedig mindig a pornófilmek jutnak az ember eszébe. Amikor az otthon unatkozó, bikinis, kacsaszájú muff konstatálja, hogy elromlott a hűtő, kihívja a szerelőt, s akkor megérkezik a bronzos-kigyúrt csődör, s csak ennyit mond: „én vagyok a szakértő…” Kacsaszáj pedig ledobja a tangát.

Na, a „függetlenobjektív” szakértők ugyanilyenek, csak sápadtak, kígyóvállúak, ugyanis ők politikai pornóban utaznak, oda meg ilyennek kell lenni.

Szóval, most befutott a Forbes s benne Andy J. Semotiuk, a szakértő, hogy kifejtse abbéli véleményét, miszerint 

„Donald Trump és Vlagyimir Putyin budapesti találkozója súlyos nemzetközi jogi és erkölcsi problémákat vet fel, különösen Ukrajna szempontjából.”

Továbbá: „Ha Magyarország nem tartja be a jogállamiságot, az akár uniós tagságát is veszélyeztetheti.” Az írás elítéli Donald Trump azon törekvését is, hogy legitimálja Vlagyimir Putyint európai vagy amerikai találkozók révén. Továbbá – most figyelj, jön a legizgibb:

„Ha Putyin átrepülhetne az európai légtéren, vagy beléphetne egy budapesti csúcstalálkozóra, az nemcsak a Nemzetközi Büntetőbíróságot gúnyolná ki – hanem magát a jogállamiságot és a demokráciát is gúnyolná ki. Az Euronews jelentése szerint az EU több mint 160 milliárd dollárt költött Ukrajna és demokratikus rendjének védelmére – ami egyébként jóval több, mint amennyit az Egyesült Államok 2022 óta költött. De miért fektetnek be ennyit Ukrajna fennmaradásába, és tágabb értelemben Európa jövőjébe, csak hogy aztán eldobják az egészet azzal, hogy vörös szőnyeget terítenek ki annak az embernek, aki elkezdte az ukrajnai háborút, és figyelmen kívül hagyja ezeket az elveket? Ez nem csak az ukrán területről szól. Arról is van szó, hogy vajon a jog még mindig számít-e mindannyiunk számára – hogy a szerződések, a normák és a józan illem még mindig számonkérheti-e a meztelen hatalmat.”

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helyben vagyunk. Semotiuk, a politikai pornó szakértője ledobta a taktikai bűzbombát, amelynek robbanófeje ez lenne – ismételjük meg: „Arról is van szó, hogy vajon a jog még mindig számít-e mindannyiunk számára – hogy a szerződések, a normák és a józan illem még mindig számonkérheti-e a meztelen hatalmat.”

Pompás kérdés!

Csak azt nem értjük, vajon hol töltötte Semotiuk elvtárs az elmúlt másfél évtizedet, mert eleddig egyszer sem jutott eszébe megkérdezni, számít-e még a jog.

Nem kérdezte meg egyszer sem, amikor az Európai Unió brüsszeli vízfejei úgy döntöttek – és döntenek nap mint nap –, hogy az uniós joggal és az alapszerződéssel mit sem törődve, azt zárójelbe téve megszüntetik a nemzetállami hatásköröket, a nemzeti szuverenitást, és helyette létrehoznak valamiféle perverz, beteg, működésképtelen és oktrojált európai birodalmat. Ebben az esetben nem számít a jog, Semotiuk elvtárs? Amikor az idióta gazember Weber kijelenti az EP-ben, hogy „nemzeti szuverenitás nem létezik, az csupán délibáb”, akkor mi van a joggal, akkor hol az alapszerződés? Vagy esetleg megmutatná nekünk Semotiuk elvtárs, hogy az alapszerződésben hol van ez a passzus?

„Az Európai Unió (EU) minden korábbi elvet figyelmen kívül hagyva, a saját céljai szerint alakítja a jogot és annak alkalmazását – közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal” – hát hogy úgy van! 

„A közlemény szerint az EU a politikai döntéseit nyomásgyakorló szervezetek százaival igazoltatja vissza, olyan szervezetekkel, amelyek a társadalmi beágyazottság látszatával lépnek fel, holott konkrét üzleti és politikai érdekkörök befolyása alatt állnak.

Miközben tehát az Európai Unió világgazdasági és politikai súlya csökken, a brüsszeli elit központosító föderatív törekvésekkel próbálja újraszervezni az uniós intézményrendszert és meggyengíteni a nemzetállamok jogköreit” – valóban, nincs mit hozzátenni. Hacsak Semotiuk elvtársnak nem akad valami mondandója erről.

De hol volt Semotiuk elvtárs, amikor Brüsszel kizárta a magyar egyetemeket az Erasmus programból, pusztán politikai alapon, semmibe véve saját jogszabályait?

 

Merre járt Semotiuk elvtárs, amikor Brüsszel rá akarja erőltetni a migránsokat a tagállamokra, miközben annak eldöntése, hogy kit engedünk be az országunkba, kizárólag nemzeti hatáskör?

Esetleg ez lenne a baj:

„Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel aláírta azt a kormányhatározatot, amely üdvözli a lengyel alkotmánybíróságnak a nemzeti jog és az európai uniós jog viszonyáról hozott határozatát, egyben felkéri az EU intézményeit, hogy tartsák tiszteletben a tagállami szuverenitást – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-t.

A kormányhatározat megállapítja, hogy a lengyel alkotmánybíróság döntését az európai uniós intézmények rossz gyakorlata váltotta ki, amely nincs tekintettel a hatáskör-átruházás elvére, és az alapszerződések módosítása nélküli lopakodó hatáskörbővítéssel igyekszik olyan jogköröket elvonni a tagállamoktól, amelyeket azok az Európai Unióra soha nem ruháztak át.

Az uniós jog elsőbbsége kizárólag azokon a területeken állhat fenn, ahol az Európai Unió hatáskörrel rendelkezik, ennek kereteit az EU alapszerződései rögzítik – áll a dokumentumban.

A magyar kormány határozata leszögezi, az uniós intézmények kötelesek tiszteletben tartani a tagállamok nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésüknek. Az uniós intézmények mellett a tagállami jogalkalmazó szervek, így különösen az alkotmánybíróságok és bíróságok, jogosultak arra, hogy az európai uniós hatáskörök terjedelmét és határait vizsgálják – írják.

Az Orbán Viktor által jegyzett határozatban a kormány felkéri az EU intézményeit, hogy működésük során tartsák tiszteletben a tagállami szuverenitást – ismertette a sajtófőnök.”

Igen, mondjuk ki: ez a baj.

Vagy lássuk ezt:

Az EB egy új javaslattal gyakorlatilag megkerülné a tagállami vétó lehetőségét, és kereskedelmi intézkedésként, nem pedig szankcióként tiltaná be az orosz energia behozatalát. Ez különösen hátrányosan érintené Magyarországot, Szlovákiát és más, orosz energiát vásárló államokat, de tovább gyengítené az EU versenyképességét és iparát is.

Nem szankció, „kereskedelmi intézkedés”, igaz, Semotiuk elvtárs? S hogy mi lesz a tengeri kijárattal nem rendelkező EU-s országokkal, azok iparával, s hogy mivel fognak fűteni? Az nem számít, ugye, Semotiuk elvtárs, a lényeg, hogy a maguk elmebeteg rögeszméi zöld utat kapjanak, s az alapszerződésben lefektetett vétójogot is megkerüljük-eltöröljük-felfüggesztjük, amennyiben nem áll összhangban az elmebeteg rögeszméinkkel.

Teszünk a jogra, magasról lesz…rjuk a szerződéseket, azok betűjét és szellemét, aztán harsogó és fenyegető cikket írunk a Forbesba, amelyben számonkérjük a jog és a szerződések betartását.

Ezt mi már ismerjük, Semotiuk elvtárs.

És sem megijedni nem fogunk, sem igazodni nem fogunk.

Maguk pedig hamarosan el fognak takarodni az anyjuk… keservébe, Semotiuk elvtárs.

És majd olvasgatják a Forbest, egymás vállát lapogatva, sírva. Nyomorult gazemberek…

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.