Pusztaottlakára egyébként a negyedmilliárdos beruházáson kívül 600 millió forint brüsszeli pénz érkezik a helyi vadaspark „élményközpontúvá” fejlesztésére, és további 450 millió forintból fejlesztik a község ipari parkját. Nem mellékes, hogy az uniós forrásokból ugyanekkora összeg jut – csaknem félmilliárd forint – egy másik iparipark-beruházásra is a közeli Medgyesegyházán. Ezt egy szintén Simonka Györgyhöz köthető társaság építi majd. Mindez azt jelzi, hogy a folyamatban lévő nyomozás egyáltalán nem hátráltatja a politikus körét, hogy újabb uniós pénzekhez jusson.
Utóbbi pályázat esetében figyelemre méltó az is, hogy a nyertes vállalkozás tulajdonosi körében egy olyan cég is megtalálható, amelyet már 11 végrehajtási eljárás terhel. Ebben a cégben egyébként szintén tulajdonos annak az egyesületnek az elnöke, amely az említett kerékpáros-túraközpontot építi majd. De még ennél is érdekesebb, hogy az érintett társaság egyik tulajdonosáról korábban megírtuk, hogy előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok a Simonka-üggyel összefüggésben. Az eljárásnak különben 11 gyanúsítottja van.
Békés megyében egyébként összesen 18,3 milliárd forintnyi brüsszeli pénzről döntöttek nemrég a Top-pályázatok keretében, ám nem csupán az óriási összeg kiosztása említésre méltó, hanem az is, ahogyan döntöttek a pályázatokról. A Békés megyei önkormányzat területfejlesztési bizottsága mindössze egy nap alatt bírálta el a pályázatokat azok részletes ismerete nélkül. A fideszes többségű testület több mint négyszáz pályázatról döntött vakon. A grémium fideszes elnöke Ruck Márton volt, akinek a szerepe azért sem elhanyagolható, mert korábban ő volt a fejlesztési igazgatója egy olyan cégnek, amelynek Simonka György a tulajdonos-ügyvezetője volt, vagyis jó ismerős a két politikus.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!