Továbbra is fizetni kell az agyhártyagyulladás elleni oltásokért

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormány szerint hamis biztonságérzetet adna a meningococcus B törzse elleni vakcina, ezért sem lehet ingyenes.

Kuslits Szonja
2017. 06. 08. 3:54

A kormányzatnak az egyébként már 2012-ben törzskönyvezett és 2014 óta gyógyszertári forgalomban kapható védőoltás hatékonyságát illetően is vannak kételyei.

„Az oltás klinikai hatékonysága még tisztázatlan, alkalmazásával kapcsolatban a mai napig kevés a tapasztalat és a nemzetközi ajánlás.”

Azt is hozzátették: „a B típusú meningococcus elleni vakcinák törzsspecifikusak, csak már kitört járványból azonosított törzs ellen nyújtanak megfelelő védelmet.”

Az agyhártyagyulladás elleni oltások kérdése tavaly decemberben került a figyelem középpontjába, mikor egy budapesti gimnazista meghalt a betegségben. Ezután a kormány az idei évtől – igaz, csak a 0–2 évesek számára, az egyébként szintén különösen veszélyeztetett kamasz korosztálynak nem – ingyenessé tette az ugyancsak agyhártyagyulladást okozó meningococcus C elleni oltást. Ám utóbbi eleve jóval olcsóbb, vakcinánként ezer forint volt.

Eközben kedden Hevesen újabb kisgyermek halt meg a gyanú szerint baktérium okozta járványos agyhártyagyulladásban. Dósáné Fekete Márta, a füzesabonyi járás tiszti főorvosa azt közölte: a háziorvos jelentette a halálesetet, melynek okaként – a klinikai tünetek alapján – a járványos agyhártyagyulladást jelölte meg. Éppen ezért a családtagok most megelőző antibiotikumos kezelést kapnak. A tiszti főorvos szerint a vérmérgezéssel is járó baktériumfertőzésnek olyan gyors volt a lefolyása, hogy a szülők hiába rohantak orvoshoz a hat hónapos kislánnyal, életét már nem lehetett megmenteni.

A szülők elmondása szerint este még semmi baja nem volt a csecsemőnek. Reggel kiütéseket vettek észre a kicsin, és azonnal a rendelőbe vitték. A gyermek a hírek szerint az eszméletét a rendelőben, vizsgálat közben veszítette el. Mentőhelikoptert hívtak hozzá, egy órán keresztül lélegeztették. Állapota azonban tovább romlott, és már nem tudtak rajta segíteni.

Lapunk nemcsak a meningococcus B elleni vakcina esetleges ingyenessé tételéről kérdezett, hanem a bárányhimlő elleni oltásról is, amely szintén tízezreket kóstál. A kormányzati válasz ezen védőoltás esetén is különös. Hosszan ecsetelik a betegség veszélyeit, például hogy csecsemőknél vagy immunhiányos állapotban halálos lehet, illetve hogy a felnőttkorban elkapott bárányhimlőnek életveszélyes szövődményei lehetnek. Ám arra már nem tértek ki, hogy akkor miért nem teszik ingyenessé.

Bár a kormányzati válasz azzal zárul, hogy a védőoltási rendszer kibővítési lehetőségének vizsgálata jelenleg folyamatban van, kérdés, hogy születik-e belőle érdemi intézkedés, és ha igen, mikor. Ugyanis sem az idei költségvetés módosításában, sem a jövő évi büdzsé tervezetében nem számoltak újabb típusú vakcinák kedvezményessé tételével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.