Hűnek maradni a házasságban nem feltétlenül könnyebb, mint megtartani a cölibátust

Árpi atya szerint a házasság nem csupán a vonzalomról és a biokémiáról szól, és kezelni kell a boldogságkényszert is.

– Itt eszméltem rá, hogy nem beszéltem a nehézségekről, amelyek közül az egyik legnagyobb a gyerekvállalás. Az egyik feleség, aki kifakadt, elmondta azt is, hogy már két vetélésen van túl, ami borzasztó megrázkódtatás lehet egy nő számára. Ez a téma általában tabunak számít a családokban. Alig beszélünk róla. Pedig lelkileg és biológiailag is nagyon megviseli a nőket, és az apa is tehetetlen. A hozzátartozók gyakran úgy viselkednek, mintha semmi nem történt volna, nem beszélnek a kérdésről – emeli ki Árpi atya. A szerzetes látott már házasságot tönkremenni a barátok miatt is, amikor az asszony barátnői irigységből a férj ellen hangolták a feleséget, mondván, többet érdemel. Meg hogy a házasság után mennyire megváltozott a társa. A férj nem tudott védekezni, hatalmas nyomás alá került. A pároknak erre is föl kell készülniük. A boldogságkényszereket is tudniuk kell kezelni.

Árpi atya szerint az ezekkel a problémákkal való szembenézés a plébániáknak, a templomoknak is komoly kihívást jelent. Noha a jegyesoktatásnak a szentségi házasságra való felkészítés a feladata, nem a mentálhigiénés foglalkozás, utóbbira is ki lehet benne térni. Akkor is, ha vannak világi szolgáltatók, amelyek kifejezetten ilyen problémákkal foglalkoznak.

– A katolikus jegyesoktatáson alapvetően két dolognak kell elhangoznia. Az egyik, hogy a házasság mitől szentség. A másik a családtervezés, amelyre az egyháznak ajánlott módszere van. Mi azonban nem csupán ezekről beszélünk, hanem hagyjuk, hogy a párok megfogalmazzák a kérdéseiket, elmondják véleményüket, félelmeiket, tapasztalatukat, ezért gyakran vannak meghívott vendégek is. Eléggé visszásnak élném meg a helyzetet, ha mondjuk a szexuális életről a családban csak nekem, a nőtlenségben élő papnak kellene beszélnem. Ilyenkor előjönnek nagyon fontos kérdések is. Legutóbb például járt nálunk egy igen elkötelezett, kilencgyerekes katolikus anyuka, aki elmondta, hogy náluk a természetes családtervezéses módszer – tulajdonképpen a hőmérős megoldás – nem mindig működött. Erről a módszerről nekem katolikus papként a jegyesoktatáson beszélnem kell. A pároknak legalább hallaniuk kell róla – mondja a szerzetes.

Sajnos olyan jegyesoktatásról is hall, amely inkább hasonlít egy unalmas hittanórához, mint felnőtt és felelősségteljes fiatalok felkészítéséről a szentségi házasságra.

– Attól tartok, tényleg előfordul, hogy a plébános leülteti a jegyeseket a plébániahivatalban, aztán akár órákon át is beszél nekik. Igazából katekézist tart. Mi nem így működünk. A beszélgetéseket kisebb körökben kezdjük. Olyan kérdések kerülnek elő, hogy például a lélek erejét hol élték meg a kapcsolatukban. A házasság ugyanis nem csupán a vonzalomról és a biokémiáról szól, a kapcsolatokba a hit ereje is belép. Ennek ellenére némely pároknak ilyen élmények után erősen kell kutakodniuk. Főleg ott, ahol az egyik fél nem vallásos vagy más vallású. Az ilyen kérdéseket követően a foglalkozás témáját vezetem föl, vagy jön hozzánk egy előadó, majd újból kisebb csoportos beszélgetések következnek. Az estéinket mindig imával zárjuk – meséli Árpi atya.

A szerzetes a jegyesoktatásokon és a házasságkötéseket követő családlátogatásokon azzal is szembesült, hogy a párok életében ma már nem feltétlenül a védekezési módok számítanak a legnehezebb kihívásnak. Hanem az, hogy a gyerek hogyan jöjjön össze. Ez a kérdés nagyon stresszeli őket, hiszen mindenhonnan azt hallják, hogy rengeteg a meddő pár. A félelmek a házasságkötés után sokszor csak fokozódnak. Egy keresztény családból származó óvónő öccsének és nővérének már több gyereke volt, neki pedig, akinek hivatása, hogy gyerekek nevelésével foglalkozzon, sehogy sem jött össze a baba. Férjével gondolkodtak az örökbefogadáson is, főleg mert az egyház a mesterséges megtermékenyítést, illetve az azzal járó hormonális és biológiai beavatkozást nem támogatja.

– Az egyház ebben a kérdésben meglehetősen visszafogott. Hivatalosan nem javasolja ezeket a módszereket. Ez nem véletlen, hiszen a beültetések előtt több fogantatás történhet, a megfogant magzatok pedig nem mind tudnak megszületni. Arra ugyanakkor senkit nem bátoríthat az egyház, hogy életeket oltson ki – mondja Árpi atya. A kérdéses párnál végül természetes módon jött össze a baba. Viszont akiknek ez nem sikerül, azok nagy fájdalomban élnek, az egyházat pedig a nagy óvatossága miatt sokszor nem érzik maguk mellett. Árpi atya szerint ez a hozzáállás elidegenüléshez vezethet a hívek körében. Vannak, akiknek mesterséges segítséggel jött össze az új élet. Gyermekeik egészségesek, a családok boldogok. Ilyenkor sóhajt, és azt mondja: el kell mondani az egyház fenntartásait a mesterséges módszerekkel kapcsolatban, ugyanakkor hagyni kell az embereket felelősségteljes döntést hozni. Mérlegelni, hogy mit miért vállalnak. Az egyház csak a veszélyekre és a gondolkodás szükségességére hívhatja fel a figyelmüket, nem dönthet helyettük, elítélni pedig pláne nem lenne szabad azokat, akiknek az a bűnük, hogy igazi családi életet, azaz gyermekeket szeretnének.

A mézes párokkal kapcsolatos tapasztalatai miatt a pap továbbra is azt tervezi, hogy a csoportokat havonta összehívja; kényes témákról, így a meddőségről, a mesterséges megtermékenyítésről, a természetes családtervezésről, az apák szerepéről is beszélget velük. A szexualitás és a vágyak kérdését is fontos témának tartja, főleg a szülés környékén. Ahogy fogalmaz, ez az időszak a férfiak számára is nehézséget jelenthet, hiszen a gyerek világrajövetele után sok minden megváltozhat. Bizonyos helyzetekben a férfiaknak ugyanolyan nehéz lehet hűnek maradniuk, mint a papoknak megtartaniuk a cölibátust.

– Ez elsőre erős állításnak tűnhet, de lehetnek szituációk, amikor a férj és a feleség ilyen szempontból nehezebb helyzetbe kerül. Például amikor otthon hasfájós a kisbaba, állandóan sír, a férjnek viszont mindennap mennie kell keményen dolgozni – emeli ki a pap. – Régen ilyenkor a férfi kiment a pajtába aludni, de ma össze van zárva mindenki a néha nagyon kis lakásokba. Ezt kezelni kell. Nem a menekülés a megoldás.

Erős alapokon

Tamás és Anna augusztusban házasodik össze. Árpi atyához járnak jegyesoktatásra.

– A házasságban a munka az esketést követően kezdődik. Jó ennek úgy nekimenni, hogy előtte már sok komoly dologról beszélgettünk. Ugyan a papok nem élnek házasságban, de sok-sok éve foglalkoznak párok lelki kezelésével, így alapos rálátásuk van a témára. Más házaspárok a saját tapasztalataikkal tudnak bennünket segíteni, ami szintén sokat jelent – mondja Anna. Párjával egy évvel ezelőtt határozták el, hogy a házasságkötés előtti időszakot nem azzal töltik, hogy az esküvői asztalt tervezgessék, a zenét válogassák, inkább egymásra fókuszálnak. Hogy ismerjék meg egymást minél jobban, találják meg az együttélés metodikáját, az irányvonalat, amely mentén élni szeretnének. A jegyesoktatás is ennek a része.

– Az emberek mindenre évekig készülnek. A munkájukra, a leendő karrierjükre. Arra viszont nem, hogy megtanulják, a családban hogyan kell együtt élni. Pedig erre fontos felkészülni – teszi hozzá Tamás. A fiatalember úgy gondolja, erre sok időt kellene szánni attól függetlenül, hogy valaki vallásos-e vagy sem, hiszen a családok csak így épülhetnek erős alapokra, így előzhetők meg a válások. A vallásos párok hisznek abban is, hogy azokat a helyzeteket, amelyeket ketten nem tudnak megoldani, Isten segítségével mégis megoldhatják. Ez pedig erőt ad nekik.