Az állam nem tesz eleget a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekek megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak. Ezt a súlyos következtetést vonja le Székely Lászlónak, az alapjogok biztosának legújabb, tegnap megjelent jelentése. A tanulmány idéz egy 2015-ös kutatást, miszerint a speciális, e tanulók számára kialakított oktatási keretrendszerben (fejlesztő nevelés-oktatásban) részt vevő tanulók 67 százaléka iskolán kívül teljesíti tankötelezettségét, tehát nem jár iskolába, nem jár közösségbe. Ám nem ez az egyetlen lesújtó megállapítása az ombudsmani jelentésnek, hanem az is, hogy elképesztő méreteket ölt a szakemberhiány.
Például az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara arról tájékoztatta Székely Lászlót: már a 2014–2015-ös tanévben alkalmazott
gyógypedagógusok létszámához képest minimum ötven százalékkal több szakemberre lett volna szükség ahhoz, hogy legalább a jelenleg ellátandó tanulók számára biztosítható legyen a minimális szolgáltatás.
Ugyanakkor az ombudsman rámutatott: a törvény értelmezőrendelkezése hiányos a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók esetében, tehát eleve ismeretlen az érintettek pontos száma. Így most a központi statisztikák alapján csak azt lehet megtudni, hogy az adott intézményrendszerben hányan veszik igénybe a szolgáltatást. Ez viszont csak azt mutatja, hány diákot lehet a jelenlegi feltételek mellett ellátni. Pedig a pontos létszám ismerete nélkül nem lehetséges a szolgáltatás megfelelő kiépítése – tette hozzá.
Egyébként a tanulmány szerint szinte minden megye jelzett valamilyen hiányt az ellátórendszerben. Például Jász-Nagykun-Szolnok megyében a nehézségek között említik a megfelelő szolgáltatásokhoz való hozzáférés problematikusságát vagy a szakemberhiányt, míg Nógrádból is hiányoznak nemcsak a személyi, de a tárgyi feltételek is, valamint a megfelelő anyagi források. Bár vidékben súlyosabb a helyzet, de
Budapesten is akad probléma: ott az intézmények – más megyékhez hasonlóan – férőhelyhiánnyal küszködnek.
Kereste az ügyben az alapjogi biztos az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkárságát is. A válaszban egyebek között azt írták: a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók ellátásának fejlesztését jelenleg két – brüsszeli finanszírozású – projekt is támogatja, ezek együttes keretösszege közel 12 milliárd forint. Arra is fölhívták a figyelmet: a szakemberhiány orvoslására több intézkedést hoztak. Például idén ősztől két új képzési helyszínen – Debrecenben és Nyíregyházán – indul gyógypedagógus-képzés. Ezenfelül a szakállamtitkárság egyeztetést kezdett arról, hogy a jövőben a gyógypedagógus-hallgatóknak is járjon a pedagógusok számára bevezetett Klebelsberg-ösztöndíj.
Székely László a szaktárca válasza ellenére úgy zárja jelentését: fölszólította a területért felelős Emmi vezetőjét, Balog Zoltánt, azonnal tegye meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy az állam megteremtse a tényleges oktatás feltételeit a súlyosan és halmozottan sérült gyermekek számára is.
Az ombudsman a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) beadványa nyomán indított vizsgálatot a témában. Mint a szervezet Egyenlőség projektjének munkatársa, Boros Ilona lapunknak elmondta, a hozzájuk érkező panaszokból az látszik: nincs elég iskola, amely fölvenné az érintett gyermekeket, miközben az állam feladata volna megteremteni a közoktatásban való elhelyezésük feltételeit. „Amikor bementünk, szomorúan tapasztaltuk, hogy kicsit sem alkalmasak a körülmények Lajos ellátására. Nem akadálymentes a bejutás, és nincs olyan emberük, aki vállalná Lajos gondozását, etetését, sőt pépes ételt sem biztos, hogy tudnak beszerezni.
„Az iskolatitkár minden igazolást kiad, hogy Lajos oda jár, és így a papírok rendben lesznek, de igazából, mivel nem tudják fogadni, ne is vigyük”
– ilyen és hasonló beadványok érkeztek a civil jogvédő szervezethez kétségbeesett szülőktől, akik szeretnék, ha súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermeküket is oktatnák.
Boros Ilona kifejtette: ha akad is intézmény, gyakran olyan messze van a családok lakóhelyétől, hogy nem tudják oda eljuttatni a gyermekeket. – Egyik legkeményebb, ám sajnos tipikusnak mondható történet, amivel találkoztunk, hogy egy ügyfelünk azért kényszerült intézetbe adni a gyermekét, mert másképp nem tudja megoldani a fejlesztését – mondta a TASZ munkatársa. Korábban volt állami pénzen fenntartott támogató szolgálat, amely megoldotta a gyermekek utaztatását, de ez 2009-ben megszűnt. Ezután az érintett család hiába próbálta önerőből a harminc kilométerrel arrébb lévő iskolába szállítani a gyermeket rendszeresen, egy idő után feladták, és egy nagyváros bentlakásos intézetébe adták.
Pedig a tanulók utaztatása is állami feladat lenne a törvény szerint, de ezt sem oldják meg.
– Gyakorlatilag lehetetlen eljuttatni a tanulókat az iskolába. A tömegközlekedés nem opció, hiszen egy súlyosan sérült, például kerekesszékes gyermeket nyilván nem lehet felültetni a Volán-buszra.
Szintén súlyos probléma, hogy ha eljut a gyermek az intézménybe, ott sokszor mostohán bánnak vele, nem etetik meg, nem adnak inni, és nem mozgatják meg napközben. A TASZ szakértője így abban bízik, hogy a szaktárca eleget tesz az ombudsman felszólításának, és javít a rendszeren, „mert akut válságról van szó”.
Az alapjogok biztosának állásfoglalását üdvözölte Csordás Anett, a központi idegrendszeri sérült gyermekekkel és családjaikkal foglalkozó Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület vezetője is. Arról beszélt: ők is azt tapasztalják, hogy ma Magyarországon sokszor nem kapnak segítséget a halmozottan fogyatékos gyermekek.
Miután kétfajta sérültség is elég ahhoz, hogy egy gyermek ebbe a kategóriába kerüljön, ezért
könnyen előfordulhat, hogy egy egyébként jó képességű gyermek, aki mozgássérült és gyengénlátó is, de szemüveggel boldogul, kiszorul az átlagos iskolákból, és csak szegregált intézményekben tanulhat.
Például az egyesületük egyik tagjának a gyermeke csak járókerettel tud járni, ami miatt egyetlen iskolába sem vették fel, holott egyébként okosabb, mint az átlagdiák. – Az iskolák nem vállalják ezeknek a gyermekeknek az oktatását, mert nincsen elég munkaerő, például az érintett diákoknak segítő asszisztenst sem tudnak biztosítani, holott ez a törvény szerint járna – tette hozzá a szervezet vezetője.
Csordás Anett problémaként említette azt is, hogy ma az orvosok csak gyógyeszközöket írnak föl a rászorulóknak. Pedig akadnának olyan, az érintettek mindennapi életét megkönnyítő eszközök, amelyek nagy segítséget jelentenének a tanulásban. Ilyen lehetne például egy, a gyermek szükségleteinek megfelelően kialakított íróasztal vagy egy szemmel vezérelt kommunikációs eszköz.
