A marosvásárhelyi iskolaügy miatt a KKM bekérette a román nagykövetet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Határozatlan ideig felfüggesztik Románia nemzetközi szervezetekbe való jelentkezésének támogatását.

MN
2017. 09. 06. 13:04

Később a bukaresti külügyminisztérium közölte: szerintük nem sérülnek Romániában a magyar kisebbség vagy a római katolikus közösség oktatási jogai, a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium ügyében született magyar kormányzati állásfoglalást ezért a magyarországi választási kampány megnyilvánulásának tekintik.

„A román hatóságok sajnálják, hogy ez a téma a magyarországi választási kampány témájává vált és a politikai érdekek nevében feláldozzák a gyerekek jogát a minőségi, a hatályos előírások szerint akkreditált oktatáshoz” – olvasható a román külügyminisztérium reagálásában.

A dokumentum szerint a román hatóságok folyamatos párbeszéddel keresik az érintettek érdekeinek és a román törvényeknek is megfelelő legjobb megoldást a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium helyzetének rendezésére, másfelől felhívják a figyelmet arra, hogy minden romániai tanintézménynek etnikai vagy vallási megkülönböztetés nélkül be kell tartania az ország törvényeit, a marosvásárhelyi iskola megalapításának körülményeit pedig kizárólag a független román bíróság hivatott mérlegelni.

A külügyi kommüniké szerint számos más oktatási intézmény léte példázza, hogy a román állam a legmagasabb elvárások szintjén érvényesíti a magyar kisebbség jogát az anyanyelvű oktatásra, amit az is bizonyít, hogy „milyen elterjedt a magyar nyelv használata a magyar kisebbséghez tartozó személyek között”.

A bukaresti külügymisztérium szerint „nem célravezető, helytelen és barátságtalan” lépés Magyarország részéről, hogy a marosvásárhelyi iskola ügyét összeköti olyan témákkal, mint Románia OECD-tagságának támogatása. Románia úgy értékeli, ez a magyar álláspont ellentétes a legutóbbi találkozókon hangoztatott nyitottsággal, és együttműködési készséggel és reményét fejezte ki, hogy a két ország kapcsolatai egy valódi stratégiai partnerség szellemében és a kölcsönös tisztelet alapján fognak fejlődni.

Mint ismert, a bíróság egy augusztusi ítéletében felfüggesztette a román Unirea gimnázium magyar osztályaiból érkező tanulók katolikus gimnáziumba sorolását.

Székely Szilárd, az intézmény ideiglenes igazgatója múlt héten közölte: a tanfelügyelőség jogértelmezése szerint az iskola osztályait vissza kell szervezni azokba az intézményekbe, amelyekből 2015-ben a katolikus gimnáziumot létrehozták. Az osztályok egyik részének az Unirea Főgimnáziumba, a másiknak a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba kellene betagolódnia, de az igazgató nyílt titokként említette, hogy a szülők egyáltalán nem akarják a gyerekeiket az Unireába járatni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.