– Négy és fél éve, hogy először állt a nyilvánosság elé a trafiküggyel. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor annyi változott, hogy az akkori szekszárdi polgármester, Horváth István államtitkár lett. Megérte?
– Nem fogom fel olyan tragikusan, mert nagyon remélem, hogy a beállása az államtitkárnak olyan, mint amikor a focicsapat az utolsó meccsen az utolsó percekre beállítja a játékosát. Mind Kósa, mind Horváth István szerepeltetése inkább olyan – remélem –, hogy „legyél akkor te is államtitkár, mert te még nem voltál”.
Az interjút feltétlen érdemes elolvasni, de az összefoglalóját egy rövidebb videóban is megnézheti. A legjobb, ha el is olvassa és meg is nézi:
– Inkább általánosságban kérdezzük, hogyan éli meg, hogy nem lett következménye az ügynek?
– Nem mondanám, hogy nem lett következménye. Nem vagyok nagy politológus, csak egy állatorvos vagyok, de akkor, abban az első interjúban is mondtam, hogy szerintem az ügynek nem lesz különösebben nagy hatása a Fidesz megítélésére vagy százalékaira – borzasztó nagy disznóság, de átmenetileg maximum pár százalékot csökkenhet a népszerűség. Ahhoz, hogy komolyabb következményei legyenek, olyan ellenzék is kell – ezt is elmondtam akkor még mint Fidesz-tag. Annak, hogy most milyenek a közvélemény-kutatási eredmények, ma már két fő oka van: azóta olyan politikai eszközökhöz nyúlt a Fidesz, amilyenekről akkor még azt hittük, civilizált politikus az Európai Unióban nem fogja már használni. A másik fő ok azóta is természetesen az ellenzék, amelynek ha egy hibáját ki lehet emelni, akkor az az, hogy folyamatosan csak egy részletkérdésről beszél, az ellenzéki pártok együttműködéséről – ami egy legitim vita, de nem a legfontosabb kérdés.
Ha azt kérdezi, kudarc vagy sem, akkor azt mondom: az a haszna egyértelműen megvolt annak a kiállásnak is, meg annak is, amit azóta csinálgatok, hogy az emberek tudatában vannak annak, mi megy az országban. Még nekem sem volt akkor egyértelmű, és ha csak azt látom, hogy Szekszárdon mi van, nem is álltam volna ki, de akkor kezdtem felfedezni, hogy ez általános jelenség. Egyértelműen az látszik, hogy ma már az emberek többsége tudja, milyen fokú a korrupció, és nemcsak azt, hogy lopnak, hanem azt is, hogy ez tarthatatlan állapot.
– A politikai eredményeken ez mégsem látszik. Lehet, hogy tudják, de mégsem érzékenyek rá.
– Ez nem igaz. Minden közvélemény-kutatás, amelyik erre irányul, azt mutatja, hogy rendkívül zavarja az embereket, akár ha összevetik a menekültkérdéssel, akár úgy teszik fel, hogy mi zavarja őket. Más közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az emberek többsége kormányt akar váltani: ha az a kérdés, hogy maradjon vagy sem, az emberek kifejezett többsége mondja azt, hogy váltani akar. A Fidesznél kifejezetten meg vannak ijedve, mert akik azt mondják most, hogy rájuk szavaznának, azoknak a jelentős része valószínűleg nem megy el voksolni. Ma a közvélemény-kutatások sok mindenben hasonlítanak a ’14-es állapotokhoz, de annyiban nem ugyanaz, hogy nagy százaléka az embereknek semmit nem mond: nem azt mondja, hogy „bizonytalan vagyok, és majd eldöntöm”, hanem semmit. Ilyen jelenségek a váratlan, nagy változások előtt szoktak lenni, ez történt a brexitnél is, ez történt az amerikai elnökválasztásnál is. Egyáltalán nem lefutott a meccs, ez nagyon fontos mondanivalónk.
– Persze a pártok közti százalékok úgy állnak, ahogy. Ennek két oka van: a kormány kitalálta, hogy mi csak azért akarunk kormányra kerülni, hogy évente egymillió menekültet hozzunk be Magyarországra – ezt Kósa így mondta a parlamentben, nem hogy Európába, hanem Magyarországra. Ha elég sok pénzzel megtámogatom, és elég sok újságot, tévét, honlapot megvásárolok ahhoz, hogy sok emberhez eljusson, akkor az elképesztő és egyértelmű hazugságok is működhetnek átmenetileg. A másik pedig, hogy az ellenzék is hibás – remélem, hogy az LMP a legkevésbé – abban, hogy évek óta azzal a kérdéssel foglalkozik: ki kivel áll össze és kivel nem?
– Mégiscsak úgy néz ki, mintha az embereket már nem érdekelné a korrupció, legalábbis a pártpreferenciák szintjén. 2010-ben a szocialistákat még elzavarta a nép, nincs erre jobb kifejezés, 2014-ben a Fideszt újra kétharmaddal megválasztotta, és jelen állás szerint kinéz neki az újabb győzelem.
– Ugyanazt tudom mondani, mint az előbb: nem igaz, hogy nem érdekli, borzasztó nagy változást akarnak, csak eddig nem volt egy olyan ellenzéki erő, amelyik el tudta volna fogadtatni az emberekkel, hogy teljes váltást akar. Azt kell megérteni, hogy akkor lehet kormányt váltani, ha nemcsak arról beszélek, hogy a kormány miket csinál, hanem a teljes váltásról. Hogy ebből az egész katyvaszból, mocsárból, frusztráló és kudarcos 27 évből elindítok egy vadonatúj irányt. Most olyan, mint egy kisvonat a terepasztalon: olyan, mintha elindulna, de mégis ugyanoda ér vissza. Innen el kell indulni, és ha ezt valakinek elhiszik, akkor lesz kormányváltás. Két egyenértékű preferencia van: az egyik, hogy a kormányt le kell váltani, a másik pedig, hogy teljes irányváltást kell Magyarországnak adni, még akkor is, ha ez frázisnak tűnik. Az nem frázis, hogy a kettő csak együtt működik. Tudjuk, mert nem vagyunk bolondok, hogy akkor tudunk Magyarországnak új irányt adni, ha a kormányt leváltjuk. Arról viszont sokan elfeledkeznek, hogy csak akkor tudom leváltani, ha az országnak új irányt tudok adni. Szerencsére most – én optimista vagyok – az LMP-nek lesz rá lehetősége.
– Mi ad rá lehetőséget?
– Van egy jó miniszterelnök-jelöltünk. Jelen pillanatban az ellenzék leginkább komolyan vehető miniszterelnök-jelöltje az LMP-nek van. Nem öröm – őszintén mondom –, ami az ellenzéki térfélen megy: a szerencsétlenkedés és sok esetben zavarba ejtő dolgok. Káröröm pláne nincsen bennem, de mégis lehet egy olyan hozadéka, hogy meg tudjuk mutatni az embereknek, teljes változás kell ahhoz, hogy a kormány leváltható legyen.
– Csakhogy az emberek szeretnek az erőshöz tartozni, van ennek egy pszichológiája. Az LMP el tudja hitetni magáról, hogy van ereje, amiért érdemes rá szavazni?
– Jelen pillanatban minden esélyünk megvan rá. Nyilván kell az a folyamat, amely meg is indult, hogy emelkednek a támogatottsági számok. Én hiszek abban, amit mondunk, és ez is erőt mutat. Azért tennék egy fontos megjegyzést: rólunk az ellenfeleink szeretnék azt mondani, hogy senkivel nem vagyunk hajlandók együttműködni, és csak mi vagyunk minden okosság letéteményese, de ez nem igaz. Mi azt mondjuk, hogy csak akkor lehet a kormányt elküldeni, ha teljes váltást teszünk. Most olyan a politikai környezet, hogy azt hiszem, meg tudjuk tenni. Fontos – és sokaknak el kell mondani, mert sok jó szándékú ember gondolja, hogy csak összefogással lehet nyerni –, hogy szükségesek és lehetnek is együttműködések a pártok közt, de csak akkor megfelelők, ha jó együttműködések, ha időben mondjuk, és csak akkor szabad beszélni róluk, ha megvalósultak. Egyébként maga az összefogás kérdése a Soros-tervnek felel meg, csak eltereli a figyelmet.
– Nemcsak politikusok mondják az összefogásmantrát különféle felállásokban, de közvélemény-kutatók is kimutatják, hogy az emberek akarják, van egy olyan attitűd, hogy „a politikusok ne veszekedjenek, hanem fogjanak össze”.
– Jogos, alá is írjuk. Nem hiszem, hogy tőlem sok mindent hallottak volna az ellenzéki kollégákról. A parlamentben azért kapok fizetést, hogy a kormányról beszéljek, a kormány hibáira hívjam fel a figyelmet, és jól tenné az ellenzék, ha elsősorban ezzel foglalkozna. Van egy olyan frázis, hogy a politika a kompromisszumok művészete. Lehet kompromisszumokat kötni – az már más kérdés, hogy néha a művészetben is csúnya dolgok meg giccs születik, így a politikában is lehet csinálni giccset, elvtelen, megalkuvó kompromisszumokat. De az, hogy szóba tudjanak állni egymással az ellenzéki politikusok, jogos igény. Az viszont hamis látszat, amikor azt mondják, az LMP erre képtelen.
– Persze, de az összefogást úgy képzelik el a létező baloldal pártjai, hogy üljenek le, és osszák el előre a képviselői helyeket.
– Hát, ők így gondolják. Mondom még egyszer: a témáról – bármennyit kérdeznek is – én annyit tudok mondani, hogy nyilván a jelenlegi választási rendszerben szükségesek lehetnek együttműködések, lesznek is valószínűleg, de jókor kell megtenni, jól kell megtenni, és akkor kell róluk beszélni, ha létrejöttek. Ehhez tartom magam, akár tízszer is el tudom mondani.
– Nem fogjuk tízszer megkérdezni, de mégis visszakérdezést igényel. Az Új Kezdettel egyeztettek, ezt lehet tudni. Máshol is van puhatolózás?
– Persze. Azt hiszem, nem dolgoznék meg a pénzemért, ha nem állnék szóba más ellenzéki pártok vezetőivel. Beszél az ember a legtöbb ellenzéki párttal – nem fogom megmondani, melyikkel nem –, mert olyan helyzet van, amikor szükséges, és a politika erről szól. Az Új Kezdetnél annyival vagyunk előrébb, hogy ott hivatalos tárgyalás van: beszéltünk annyit már, hogy volt arra esély, hogy a részleteket is hivatalosan, delegációkkal meg lehet tárgyalni. Úgy is néz ki, hogy meglesznek az eredményei. Ami nem azt jelenti, hogy más pártokkal ilyen ne fordulna elő.
– Ez mit jelent, Gémesi György lesz a képviselőjelölt a gödöllői körzetben?
– Azt is elmondtuk, amikor bejelentettük a tárgyalást, hogy az eredményéről akkor fogunk tájékoztatást adni, ha a megegyezés létrejött és aláírtuk.
– Akkor más irányból közelítve az összefogás kérdését: Botka László tett egy ajánlatot a többi pártnak, majd néhány nap múlva lemondott. Ő mibe bukott bele?
– Én erre azt mondom, hogy a fizetésemet nem azért kapom, hogy az ellenzékről beszéljek, és tényleg nem tennék elemzéseket – politológusból sok van, nekik az a dolguk, hogy ezeket elemezzék. Annyit mondanék – és nem fogok végigmenni az ellenzéki politikusokon –, hogy szerintem Botka László szándékai kifejezetten tisztességesek voltak, a céljai is elfogadhatók voltak. Egy optimista történetre hadd hívjam fel a figyelmet: amikor a kormány szerette volna a kültéri plakátokat leszedetni, órákat könyörgött egy kollégámnak egy azóta kormánytaggá váló frakcióvezető, egy másik kormánytag pedig átküldött egy fecnit, amelyen volt egy módosító javaslat, hogy ők szívesen megszavaznák. Miután ezt természetesen nem adtuk be, az MSZP beadott egy meglehetősen hasonló tartalmú javaslatot, de végül – helyesen – visszavonta, és nem szavazta meg, pedig nagyon szerette volna a miniszterelnök. Felmerülhet az emberben, hogy vannak zsarolható vagy megvásárolható képviselők – miért ne lehetnének –, de ennél a rendkívül lényeges kérdésnél nem volt meg a kétharmad.
– Más megközelítésben: ha az MSZP veszít a népszerűségéből – most az látszik, hogy veszít –, akkor várja, hogy a baloldalon olyan tektonikus mozgások lehetnek, amelyek más szereplőket hozhatnak helyzetbe?
– Továbbra is sokkal szívesebben beszélek a kormányról. Mi a feladatunkat csináljuk. Abban a jó helyzetben vagyunk, hogy amióta csatlakoztam – akkor fél százalékon állt az LMP –, folyamatosan azt mondjuk: akkor lesz kormányváltás, ha el tudjuk fogadtatni az emberekkel, hogy a mocsarat lecsapoljuk, és teljes változást csinálunk. Figyelemmel kísérjük természetesen, hogy ott mi történik, de nekünk nem az a legfontosabb feladatunk, hogy raboljuk a hullát vagy ne raboljuk. Lehet olyan megközelítés, hogy nekik minél rosszabb, nekünk annál jobb, de nekem nem az a célom, hogy totál káosz legyen. Az állatorvosi rendelőben sem örülök, ha egy szomszédos kollégám valami oltári nagy baromságot csinál, mert a tulajdonos nem feltétlenül azt a következtetést vonja le, hogy az az állatorvos egy oltári nagy barom, hanem hogy minden állatorvos oltári nagy barom.
– Ha már említettük a kormánypártok és az ellenzék furcsa háttér-kommunikációját: a napokban volt hír – vagy igaz, vagy nem –, hogy az egyik ellenzéki párt szóvivője Szekszárdon egy borospincében találkozott fideszes politikusokkal, állítólag azért, hogy önről beszéljenek. Hihető a történet?
– Ha ez igaz, az meglehetősen lehangoló lenne, egyébiránt pedig nem szeretném kommentálni a hírt.
– Az azért látszik, hogy a kormányárt egyre rövidebben, egyre idegesebben és egyre inkább személyeskedően reagál az ellenzéki kritikákra. Ezek szerint mégiscsak sikerült felhergelni. Orbán Viktort miért pont a lélegeztetőgépek ügye hergelte fel annyira, hogy vizsgálatot követelt ön ellen?
– Nekem is kérdés, hogy miért lett ennyire ideges, de az egyértelmű tendencia, hogy idegesek. Minden ellenzéki szeret sírni, de én jó híreket szeretnék mondani: az, hogy idegesek, mutatja, hogy egyáltalán nem biztosak a győzelemben. Tudják, hogy két dolog bosszantja legjobban az embereket: a lopássorozat és ami a kórházakban megy. Ebben a történetben ez összefolyt, és emiatt komoly történet. Lehet, hogy azért is ideges volt, mert szerintem a kétperces felszólalásokat olyankor érdemes használni, amikor nagyon nem tud mit mondani. És most nem tudott mit mondani, úgymond megfogtuk a miniszterelnököt. Talán az egész parlamenti munkának már ez az egy értelme van.
Ez olyan ügy, amelyet nem szerettek volna, hogy kiderüljön, de maga az állam, a Közbeszerzési Döntőbizottság jogerősen lezárta, elmondta, hogy csalni próbáltak, hiszen ki akartak zárni egy olyan céget, amelyik feleannyiért adott volna lélegeztetőgépeket, mint a többi csomagolócég. Különösen kínos volt, hogy Lázár a kormányinfón két órával utánam azt mondta: „le kell vágni annak a fejét vagy a fülét vagy valamijét”, aki az ügyet intézte, utána viszont Rétvári és Ónodi-Szűcs azt mondta, semmi problémát nem látnak benne, nekik volt igazuk, és megbízzák Budapest egyik legdrágább ügyvédi irodáját, hogy bíróságon próbálja megtámadni a határozatot. Van olyan információ is, hogy a miniszterelnök érintett is az egyik csomagolócégben, de ennek még nem mentem utána. Én inkább az általános idegességnek tudom be. És ahogy érzik, hogy nő az elégedetlenség, oda kell menni a polchoz, és le kell venni egy olyan politikai eszközt, amelyről – az előbb mondtam – azt hittük, hogy nem fogják használni. Nem hiszem, hogy bármelyikünk gondolta volna, hogy idáig eljutunk az agitációs propagandában, de a polcon vannak még cuccok, lehet még tovább menni, ezért fontos, hogy a ’18-as választáson az ilyen eszközöket kivegyük a kezükből, ami pedig csak akkor megy, ha ők 50 százalék alá zuhannak.
– Az lett a módszer, hogy személyesen kell megtámadni azokat, akik bármilyen módon kellemetlenek a kormánynak. A szocialisták tágabb köreiben mindig találnak valakit, akit elő lehet venni, Vona Gábor is megkapta a magáét. Akkor most ön jön?
– Én már vagyok, a lejáratás már a ’14-es választás előtt is ment. Nem kell ahhoz bármilyen ügy, hogy kreáljanak valamit. Sokszor elmondtam, hogy mielőtt az első interjút adtam volna a trafikügyről, volt néhány álmatlan éjszakám, át kellett gondolni, hogy az ember lépjen-e vagy sem. Azért is volt nehéz, mert azon az ominózus frakcióülésen – amelyre az ügyészség azt mondta, csak egy spontán baráti beszélgetés volt, aztán meg azt, hogy Hadházy Ákos 40 percet késett róla – engem először nem is a trafikügy háborított fel, hanem hogy elmondta a polgármester: azért vesz fel egy alkalmazottat önkormányzati fedőállásba, hogy összegyűjtse a negatívumokat azokról a vállalkozókról, akik támogatják az ellenzéki pártokat. Ettől hányni tudtam volna. Amikor először a trafikügyről beszéltem, tudatában voltam, hogy ezek szerint korunk kínzása a lejáratás lesz. Ha régen, ezelőtt 50 évvel ilyen dolgokat feltártam és nyilvánosságra hoztam volna, akkor bevittek volna. Most aki leleplezi a hatalmat, az lejáratásokkal számolhat. Borzasztó kellemetlenek, de túl lehet élni.
– Nem az lesz a vége, hogy tisztességes ember nem foglalkozik többé a közélettel?
– Lényeges, hogy nem kell félni emiatt. Egyrészt túl lehet élni. Idézni szoktam Antall Józsefet, aki pedig az édesapját idézte, hogy „ha az Alpoktól keletre az embert nem akasztják fel, a többi már részletkérdés” – nálunk mindenki megérti ezt, de amikor egy külföldi újságírónak mondtam, ő nem értette. A másik pedig az, hogy véges a lehetőség: ahhoz, hogy egy igazán jó lejáratás végigmenjen, kell egy hét. Egy évben van 53 hét, akkor egy évben nagyjából 53 embert lehet lejáratni, többet nem. Ebből ráadásul tízet-húszat elviszek én meg Vona, majd jön Detti – Szél Bernadett is a sorban van már –, de az emberek többsége nem járhat így.
– Ha már Vonát említette: a Jobbikkal milyen együttműködést tud elképzelni?
– Lehet, hogy lesznek együttműködések a pártok közt, és akkor fogunk róluk beszélni, ha már megköttetnek, és csak olyan együttműködést szabad megkötni, ami az országnak hasznos.
– Amikor az ügyészség fellépett az Állami Számvevőszék eljárása nyomán a Jobbikkal szemben, akkor az LMP elég harsányan kiállt mellette.
– Ez természetes. Ami a Jobbikkal történik, az sok tekintetben felháborító. Nyilvánvaló vegzálás volt, a határidőkkel játszottak, ez gyomorforgató, és az lenne a furcsa, ha egy másik ellenzéki párt nem reagálna elítélően. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy nem akarják a valóságban – úgymond – beszüntetni, nem is mernék, arra viszont jó ez, hogy hónapokon keresztül a médiában lehessen tartani. Szerintem nem is ez a történet volt a legdurvább, hanem Orbán a parlamentben a szemöldökcsipeszes felszólalással. Ott nagyon vissza kellett fognia magát az embernek, hogy ne csináljon valami csúnyát, az mindennek az alja volt.
– Ha hetente csak egy embert lehet is lejáratni, a propagandát mindig lehet fokozni, százszor, ezerszer, egymilliószor elmondani ugyanazt. Ezt ki lehet védeni?
– Persze, ez a goebbelsi propaganda: argumentatio ad nauseam, a hányásig érvelés. Erre azt tudom tenni, hogy megfordítom: folyamatosan hozom az újabb és újabb ügyeket. És én tényeket hozok, nem azt mondom, hogy lopnak, hanem megmutatom, hogy mit lopnak, és minden héten odateszem mellé a dokumentumokat. Ezt tudjuk tenni. Ezek a módszerek, az agitációs propaganda – ami önmagában is hűtlen kezelés – csak átmenetileg lehet sikeres. Minden országban, nem csak a magyar néppel fordulhat elő. Nem szabad azt mondani, hogy a magyarok hülyék! Sokan, akik tudják, miről van szó, elkeserednek, hogy „úristen, milyen emberekkel vagyunk körülvéve”, de nem azok a hibásak, akik felülnek neki, hanem az, aki elköveti. A törököknél ugyanez van, a mostani kormány a török franchise-t követi, ami elég ijesztő, mert ők már továbbléptek az eszközökkel. Ha nem sikerül időben leállítani, akkor csúnya vége lehet, ezért is van borzasztó nagy felelősségünk van abban, hogy ’18-ban megpróbáljuk a választásokkal leállítani.
– Mi ad reményt arra, hogy ez lehetséges? Úgy tűnik, a rendszer, ha megbicsaklásokkal is, de tökéletesen működik hét éve, az íve töretlen.
– Nem töretlen, a feszültség nőttön-nő. Az a kérdés mindig, hogy az emberekben az elégedetlenség megelőzi-e az előrehaladást az eszközökben. Erre van remény. Nyilván az ellenzék működése is kérdéses, de arra is mindig van remény, hogy az ellenzék összeszedi magát – az ember legyen optimista. Sokan mondják, hogy diktatúra van, de ez tévedés. Ritka az, hogy egy demokráciából egy nap alatt diktatúra alakuljon ki, az mindig egy folyamat. A folyosón, ahogy átmegyünk a demokráciából a diktatúrába, valahol van egy vörös vonal, amely előtt választásokon el lehet venni a hatalmat a kormánytól, de ha átléptük, akkor demokratikus úton már nem tehetjük meg – hiszen már elvették a nyilvánosság lehetőségeit, megfélemlítették az embereket, nem lehet kontrollálni a választásokat.
– És most hol vagyunk?
– Igazán az idő fogja eldönteni, de úgy gondolom, most még a vonal előtt vagyunk. Valószínűleg a ’18-as választás lesz ez a vonal, ha ott sikerül átvenni, akkor nyert ügyünk van. Attól tartok, hogy ha utána 50 százaléknál több mandátuma van a Fidesznek, akkor demokratikus módon a kormányt megbuktatni nem lehet. Meg fog akkor is bukni, mert minden rendszer megbukik, csak nem mindegy, hogy mikor – mi is öregszünk, sokat már nem akar az ember egy normálisabb világra várni. Reális esélye lenne akkor az unióból való kilépésnek és az ország lecsúszásának.
– Belső bomlásra nem lát esélyt? Például hogy egyre több fideszes értelmiségi farol ki a kormánypárt mögül?
– Az, hogy az értelmiségiek kifarolnak onnan, kifejezett tendencia. Méricskélés is, de a személyes benyomásom is az, hiszen olyan környezetből jöttem, ahol sokan támogatták a Fideszt. A szó szerinti belső bomlás nem ez. Önkormányzati képviselő és a fölötte lévő szinten a pártelit – meg a fiatal gyerekek, akik kijöttek az egyetemről, és már bent vannak a minisztériumban – nem hiszem, hogy szétszedhető. Annak idején, az első interjúban még azt mondtam, hogy a trafikügy hátha elindítja a belső tisztulási folyamatot, de ma már azt gondolom, nem így lesz. Szoktam beszélni a fehér lapról, amelyet nekem be kellett adni, amikor képviselők lettünk: meg kellett fejlécelni, az adatokat le kellett írni, és be kellett adni. Attól tartok, hogy ezek megvannak a fiókban, és felírogatják rájuk, hogy ki mit kapott. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de a legtöbben valamit kaptak. A szekszárdi közgyűlésben vannak idős, tisztességes presbiterek, azt hittem, ha valakik, ők kiállnak mellettem. Aztán ők voltak az elsők, akik azt mondták, hogy „Hadházy hazudik”. Az egyiknek a lánya a vízmű kommunikációs igazgatója, a semmiért kap pénzt, az a képviselő nem fog felállni. A másik uniós pénzből csinált egy helyi termékek boltját – a hegy tetején, a villanegyed közepén –, aztán lett belőle egy ház. Ő sem fog felállni. Az a párt megrohadt, az a párt rohad, de magától csak akkor fog szétesni, ha a vezérnek lélegeztetőgépre lenne szüksége – véletlenül vidéken, és nem lesz, mert ellopták a felét, és nem jutott. Akkor majd széteshet, de ebben bízni nem kell.
(A videóban hallható zene forrása: Bensound.com)
###HIRDETES###
