Az MSZP a munka világáról tartott részországgyűlést

Tóth Bertalan Kazincbarcikán arról beszélt, hogy a párt programot ad, amely a biztos megélhetésről szól.

MN
2017. 11. 09. 18:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csütörtökön Kazincbarcikán tartott MSZP-s részországgyűlés a munkára és a megélhetésre fókuszált. A párt ezt megelőzően Hajdúszoboszlón és Egerben is tartott hasonló rendezvényt, a következőt pedig Ajkán rendezik. A zárt ülés után Tóth Bertalan frakcióvezető sajtótájékoztatón közölte, hogy előtérbe helyezték a bérek felzárkóztatásának témáját. Mint mondta, a párt programot ad, amely a biztos megélhetésről, fizetésemelésről szól, ennek megvalósításához azonban kormányváltásra van szükség. Mint fogalmazott: Magyarországon olyan béreket kell adni a munkavállalóknak, amelyekből a családok meg tudnak élni. Kiemelte, hogy az országból több százezren már elmentek, és ez a folyamat azért folytatódik, mert az itteni bérükből nem tudtak megélni, ugyanakkor legalább százezer betöltetlen álláshely van az országban.

Az MTI szerint Bangóné Borbély Ildikó parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a biztos megélhetés a gyermekvállalásról is szól, ám a mai Magyarországon „a legnagyobb szegénységi kockázatot az jelenti, ha egy fiatal pár gyermekáldásra adja a fejét”. Ma a hét éven aluli gyermekeknek több mint 40 százaléka nő fel szegénységben, ezért a következő kormánynak a gyermekszegénység felszámolására fokozottan figyelnie kell. A nemzet tragédiájának nevezte azt is, hogy az országban „drasztikusan nő a halálozás”, és nem javulnak a születési mutatók, ráadásul ma minden hatodik magyar gyermek nem itthon, hanem külföldön születik. „Ha ezt a folyamatot nem tudjuk megfordítani, az a magyar nemzet halálát vetíti előre”. Női politikusként kiemelte: egyenlő munkáért egyenlő bért kell fizetni, ma nem ez a helyzet.

Gúr Nándor alelnök, országgyűlési képviselő a részországgyűlést követő, több témára koncentráló határozati javaslattervezet benyújtásáról beszélt. A témák között említette a megélhetést és a minimálbér nettó összegének 100 ezer forint fölé emelését, a járulékok csökkentését. Az MSZP alelnöke szólt arról is, hogy terveik között szerepel az „óriási bérszakadék” megszüntetése, mivel ma Északkelet-Magyarországon jóval kevesebb a fizetés, mint az ország középső vagy nyugati részén, kormányra kerülésük esetén pedig megoldják a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét. Tóth Bertalan elmondta: a következő részországgyűlést Ajkán tartják két hét múlva, ahol az egészségüggyel kapcsolatos programjukat mutatják majd be. Ezekre az eseményekre helyi civil szervezeteket, értelmiségieket is hívnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.