Van egy józsefvárosi klub, ahol időről időre népes nőtársaság és gyerekhad jelenik meg. Csak a kevés beavatott tudja, miért gyűlnek össze: a Vöröskereszt két éve elindított pilot-programja, az Abigél-ház működik itt, ahol a segélyszervezet önkéntesei a kapcsolati erőszak áldozatait próbálják talpra állítani. Az utógondozó klub pedig egyben közösségi tér is, ahol az asszonyok napi gondjaikról és örömeikről mesélhetnek, recepteket, sminktippeket oszthatnak meg egymással.
Az Abigél-ház címe viszont titkos.
A projekt eredményeiről csütörtökön büszkén beszámoló szervezők az áldozatok védelmében külön kérték, hogy a sajtó még csak véletlenül se utaljon a helyszínre. Az tabu, akárcsak a probléma, amiért létrejött: a családon belüli erőszakról annak elszenvedője és a többségi társadalom sem szívesen beszél. Pedig lenne miről, hiszen
az EU Alapjogi Ügynökségének 2014-es felmérése szerint évente 220 ezer magyar nőt bántalmazhat a partnere fizikailag, szexuálisan vagy akár lelkileg, és a 15 év feletti magyar nők 28 százalékának volt része már fizikai vagy szexuális erőszakban.
– A hozzánk ellátogató családanyák nem nyílnak meg könnyen, mi pedig nem erőltetjük a témát. A traumatikus élmények így is felszínre kerülnek a beszélgetések, közös programok során – mondja Nagy Judit projektkoordinátor.
Mint meséli, a program két éve alatt összesen harminc nő vette fel velük a kapcsolatot. Közülük tíz fő már „kemény magnak” számít, eljönnek a rendezvényekre, és elhozzák gyerekeiket – alkalmanként fejenként akár ötöt is, akiknek a Vöröskereszt aktivistái aztán külön rajzos-zenés foglalkozást tartanak a klubház egy másik helyiségében.
Az Abigél híre szájhagyomány útján terjed Józsefvárosban. Az érdeklődők sokszor nem is segítséget kérni jönnek el az első alkalommal, csak nézelődni, vagy mert a szomszédasszony vagy egy barátnő is eljár.
Aztán ott ragadnak; a többiek történetei bennük is megmozdítanak valamit, ráébrednek, hogy a megélt erőszak nem természetes dolog, hogy másként is történhetett volna. – Van, aki a sokadik találkozó után sem beszél magáról, de mindig itt van. Más viszont egyből kiönti a szívét, hogy miként terrorizálja még most is a korábbi férje, hogyan verte, alázta meg őt – meséli Nagy Judit.
A terror skálája széles, és fokozatosan épül fel: a külsőre vonatkozó, lekicsinylő beszólásoktól, az egyéni döntési jog megvonásán át a konkrét fizikai erőszakig terjed a kapcsolati agresszió, elszenvedője pedig a folyamat során annyira elveszti önbizalmát, autonómiáját, hogy a bántalmazást is a kapcsolat velejárójának tekinti.
– Van olyan ügyfelünk, akit terhesen úgy megvert a férje, hogy a baba koraszülötten, maradandó fogyatékossággal jött a világra, azóta is folyamatos kezelést igényel. Egy másik asszonyt a férje a gyerekek előtt vert össze rendszeresen. A bántalmazást a gyerekek sem mindig ússzák meg, az egyik kicsinek például kilincsbe verte az apa a fejét – sorolja az erőszakleltárt a koordinátor. A trauma aztán a gyerekrajzokban is tükröződik: így kerül balta a családot ábrázoló képre, mentőautó a ház elé.
Az Abigél programjának ezért is szerves, de nem erőltetett része, hogy a bántalmazott nők ráébredjenek saját helyzetükre, ne vegyék természetesnek azt, ami velük történt. A tudatosítás nagyon fontos, hiszen volt olyan ügyfél, aki eleinte azt sem igazán értette, miért kellene segíteni rajta.
A programban 30 jól képzett önkéntes foglalkozik 30 olyan nővel, akik nagyrészt már kiléptek a bántalmazó kapcsolatból, önálló munkájuk van, de még keresik új helyüket az életben. A foglalkozásokról már Dávid Zsuzsa projektvezető mesélt: a csoportos beszélgetés, az életviteli tanácsadás éppúgy része az Abigél mindennapjainak, mint az hogy a társaság színházba, uszodába megy, vagy hogy személyes stylist látogat el hozzájuk, és ruházkodási tippeket ad nekik.
A sokféle program mögött ugyanaz a cél áll: kitörni az erőszak és a nincstelenség köréből, emberhez méltó pillanatokat megélni a szenvedések után.
A halloweeni tökfaragás például óriási siker volt, mert abban a gyerekek is részt tudtak venni, de a szülők nagyon szerették az állatkerti látogatást is; volt anya, aki saját elmondása szerint az Abigél-délutánon tölthette a legtöbb időt gyerekeivel. A kicsik foglalkoztatása külön kihívás, hiszen 3 évestől a 15 éves korig mind eljönnek anyjukkal, és nagyon eltérő az ismeretanyaguk – a Vöröskereszt önkéntesei találkoztak olyan, közel iskolás korú kisgyerekkel, aki nem tudta, hogy melyik a zöld és melyik a kék szín.
Mint a Vöröskereszt beszámolójából kiderül, a projekt nagyrészt uniós támogatással működik, és nem csak Magyarországon nyitottak ilyen klubházakat: Bulgáriában, Romániában és Dániában is van Abigél-ház – a dánoknál ráadásul külön intézményt, átmeneti otthon tartanak fent a bántalmazott férfiak számára is.
A szervezők sikeresnek tartják a programot, ennek ellenére tartanak egy kis szünetet, amíg egy következő pályázati forrásból újra tudják indítani a józsefvárosi klubot. Zala megyében azonban hamarosan újabb Abigél-ház nyílik, ahol főként a bántalmazott gyerekekkel foglalkoznak majd.
Dávid Zsuzsannától azt is megtudjuk, hogy a segélyszervezet országszerte tíz családok átmeneti otthonát is fenntart olyan üldözött, kisemmizett anyák és gyerekeik számára, akik kipörögtek az ellátórendszerből, már nem jogosultak az állami csáók ellátására. Hogy hol? Természetesen ez is titok, de a rászorulók a Vöröskereszten és persze a szájhagyományon keresztül azért megtalálhatják az otthonokat.
