– Érdekes politikai pálya az öné. Hogyan jutott el a Fidesztől a Momentumig?
– Az én olvasatomban ez egy egyenes vonalú pálya, hiszen én a Fideszből akkor léptem ki, amikor nagyon sokan, akik most a jobboldalról – nagyon helyesen – kritizálják a kormány munkáját, még a Fidesz környékén voltak vagy épp oda tartottak. Nagyon fontosnak tartom a 2004-es dátumot, én akkor léptem ki a Fideszből, aminek több oka volt: egyrészt általános képviselői felelősséget vállaltam a kilépésemmel azért, mert világossá vált számomra, hogy ha a Fidesz kormányra kerül, akkor milyen irányba fordul a közélet. És az is világos lett számomra, hogy ezt belülről megakadályozni, megállítani, más irányba terelni nem lehet.
– 2004-ben már valami hasonló irányt látott, mint ami 2010 után bekövetkezett?
– Én megírtam ezt már, pont a Magyar Nemzetben. Egészen világos volt számomra, hogy Habony Árpád érkezése és Wermer András távozása, a polgári gondolat elengedése milyen irányt fog szabni az országnak, ha a Fidesz kerül hatalomra. Azt a fajta általános politikai felelősséget vállaltam a kilépésemmel, hogy nem tudok többet tenni. A fő indokom az volt, hogy megőrizzem az integritásomat és fenntartsam magamnak az újrakezdés lehetőségét, ha olyan időszak köszönt az országra, amikor számomra vállalható politikai erő tűnik fel a nyilvánosság terében. És ez volt a Momentum.
– A Jobbik nem volt az? Nyilván az egy korai Jobbik volt, de annak a pártnak is a közelébe került.
– Nagyon fontos ez a „korai Jobbik” megjegyzés. Az egy fiatal erő volt. Én abban a kétéves független országgyűlési képviselői korszakomban megpróbáltam az útkeresés folyamatában lévő Jobbikban elültetni egy olyan gondolatot, hogy konzervatív parlamenten kívüli erőként induljon meg a pártépítés útján. Mást gondoltak akkor a Jobbik vezetői a párt jövőjéről, és békében elváltunk egymástól. Ez egy rövid időszak volt.
– Az elmúlt egy évtizedben, a Momentum előtt nem közeledett más párthoz?
– Nem kívánok semmilyen más pártot minősíteni, értékelni, nem tartom ezt célravezetőnek. Nem láttam olyan erőt, ahol én a polgári gondolatot tudtam volna képviselni. Meggyőződésem, hogy ennek az országnak egyfajta kereszthuzatra lenne szüksége, hogy azt az áporodott levegőt, ami ellepi a közéletet, ki lehessen engedni az ablakon.