„Mintha egy púposra rakott kukásautó mellett élnél. Reggel savanyú bűzre nyitsz ablakot. Este gyakran rothadásszagra érsz haza. Ha mosás után kirakod a ruhákat, átjárja a szemétszag. Vagy ha a kertben főzöl, egy idő után beviszed a bográcsot, mert a bűz miatt elmegy az étvágyad.” Így szemléltették napjaikat a királyszentistváni Deák Ferenc utcában élők. Innen bő kilométerre, a dombok mögött található az a hulladéklerakó (depónia), amely Veszprém megye 158 települését szolgálja ki.
– Most még elviselhető – mondja Szabó Márta, amikor azt kérdezzük, az a savanykás szag teszi-e elviselhetetlenné az életüket, ami a faluba érkezve a mi orrunkat is megcsapta. Szűk lakótelepi szeméttárolóba lépve érezhet ilyet az ember. – Ha a telep felől fúj a szél, elviselhetetlen. Volt, amikor fűnyírásból öklendezve kellett a házba rohannom – érzékeltette az asszony.
A Deák Ferenc utcában kifejezetten elegáns házak sorakoznak. Mintha csak valahol Nyugat-Európában járnánk, több épület kapujában rekesznyi üveges tejet, máshol szódavizet raktak le. Härtner Lívia és német férje, Michael az utolsó házban él. A kert mögötti kukoricatáblán túl lankás dombok hullámoznak. Amikor négy évvel ezelőtt télen Németországból hazaköltözve megvették a házat, az eladó egy szóval sem említette nekik, hogy egy hulladéklerakó „savanyítja meg” majd a nyugdíjas éveiket. Ráadásul ők a bűz mellett a zajtól is szenvednek. Folyamatos a morajlás, hiába a korszerű ablak, éjjelente gyakran a hulladékot tömörítő gép hangja ébreszti őket.
A sors fintora, hogy a németországi Kasselben is egy hulladéklerakó közelében éltek. – Annak nem éreztük a szagát, és zajjal sem járt – magyarázza Härtner Lívia. Nagyon csalódottak, mert sokat költöttek a házra. A bűz miatt csak minimális pénzért tudnák eladni, ha egyáltalán akadna rá vevő.
Nem mellékes, hogy a királyszentistvániaknak is nyugati színvonalú hulladéklerakót ígértek a Nitrokémia egykori zagytározója helyén. Az érdeklődőket még Grazba is elvitték, hogy megnézzék az ottani telepet. Az Észak-balatoni Hulladékkezelési Társulás végül 2005-ben a lerakóról tartott harmadik népszavazáson fejlesztésre fordítható tízmilliókkal és ingyenes hulladékszállítással győzte meg a helyieket.
A panaszok, a birtokunkba került iratok és tapasztalataink alapján viszont kijelenthető: a 2010-ben átadott, nyolcmilliárd forintból, főként uniós támogatásból épült telep bizonyosan nem úgy működik, ahogy ígérték. Merthogy azzal kampányoltak: „a környező településeket szaghatás nem érheti”, nemcsak a technológia, hanem a távolság miatt sem. Mégis orrfacsaró bűztől szenved Királyszentistván, Papkeszi, Vilonya, Litér, illetve a kedvelt tóparti üdülőhely, Balatonfűzfő – ez a nyaralók nélkül is tízezer embert jelent.
A helyiek gyanúja szerint az elmúlt években állandósuló savanyú szemétszagot a depóniára olykor válogatás nélkül kikerülő hulladék okozza. Lényegében ezt erősítette meg egy a Magyar Nemzetnek nyilatkozó egykori dolgozó is. Szabó Zoltán állítja: mivel délután négy óra körül a válogatócsarnok megtelik, ez után szelektálás nélkül hordják ki a hulladékot. – Az volt a feladatom, hogy minél hamarabb eldolgozzam az aprítógéppel a szemetet. Ebben aztán az ételmaradéktól a gumiig minden volt. Ezért lakmároztak ott madarak tízezrei. Reggelre mindig üresnek kell lennie a csarnoknak – magyarázta a férfi, aki fényképeket is mutatott. Ezeken olyan hulladékot – PET-palack, üveg, gumi – is látni, ami elvileg a válogatás során kikerül a hulladékból.
A rothadásról árulkodó tömény bűzt viszont aligha ez, sokkal inkább az erjedő szerves hulladék okozhatja. A csarnokban a rendszer által kiválogatott biológiai anyagokat ugyanis a lebomlás érdekében 60-70 fokon külön kamrákban érlelik, így elvileg a „lerakóra csak szagmentes maradék hulladék kerül” – olvasható a telep működéséről szóló leírásban. Szabó Zoltán szerint viszont a foglalkoztatása idején gyakran nem várták meg, míg a biológiai hulladék az érlelőben lebomlott. Így ezt – állította – még bomló, meleg, gőzölgő állapotában vitték a lerakóra. A múlt héten Papkesziben tartott fórumon az egyik helyi képviselő fényképet is mutatott arról a felhőszerű képződményről, ami ilyenkor a lerakó felett megjelenik. A kamra működése kapcsán egyébként a hatóság is talált szabálytalanságokat. Például 2016 júniusában, amikor a négyből mindössze két szűrő működött, de előfordult az is, hogy nem volt megfelelően betakarva a biológiai hulladék.
Ez azonban nem minden. Szabó Zoltán fényképei szerint máshonnan hoztak eleve válogatott hulladékot (műanyag palackokat) kamionnal a lerakóra. Állítja, ilyenkor azt neki mihamarabb el kellett tüntetnie a depónián. Ez a hulladék szétválogatásának értelmét kérdőjelezi meg.
A társulás és a hulladéklerakót üzemeltető Észak-balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit (ÉBH) Kft. azonban azt sem hajlandó elismerni, hogy a bűz forrása a depónia. Annak dacára sem, hogy 2016-ban a Fejér Megyei Kormányhivatal „kétséget kizáróan” megállapította: „a lakosságot zavaró bűz forrása az ÉBH Kft. királyszentistváni telephelye”. Amikor a kft. ügyvezetőjét, Sarkady Attilát a lakossági fórumon ezzel szembesítettük, azzal védekezett, hogy a megállapítás nem jogerős. Továbbá mivel szerinte a helyiek sem ugyanúgy írják le a szagot – egyesek szerint savanyú kukaszaghoz, mások szerint a csirkeürülékhez hasonló –, nem biztos, hogy a lerakó bűzlik.
Ez a válasz az illetékesek hozzáállásáról árulkodik. Farkas László, a társulás projektvezetője azonban erre is tudott tromfolni. A „szagtalan” grazi lerakó kapcsán azt mondta, hogy a magyar hulladéknak más az összetétele, mint az osztráknak. Az érintett települések elkeseredésükben végül milliókba kerülő vizsgálatra szánták el magukat.
Az ügyvezetőt az egykori munkavállaló állításaival is szembesítettük, de szerinte az elbocsátott dolgozók szavahihetősége megkérdőjelezhető. Azt mondta, az elmúlt időszakban valóban megnövekedett a szemét mennyisége, három műszakban dolgoznak a kezelésén. Emellett előfordul – például lomtalanításkor –, hogy válogatás nélkül kerül a depóniára szemét. A szerves anyagok idő előtti kihordásáról pedig azt mondta, nem a napok száma, hanem más paraméterek alapján határozzák meg, mennyi ideig érlelik a szerves hulladékot a kamrában. Sarkady Attila elismerte azt is, hogy más telepről, szerződött partnerektől érkezik kiválogatott hulladék. Válasza viszont megerősítés is. Nevezetesen hogy a hulladékgazdálkodás államosítása finoman szólva sem sikertörténet. Merthogy – mondta – előfordult, hogy a szemét tulajdonosa, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. nem tudta értékesíteni a tüzelőanyagnak előkezelt hulladékot (ebben gyakorlatilag kizárólag műanyag palackok vannak). Ekkor az NHKV dönt arról, hogy ez melyik lerakóra kerül. Ennek egy részét – mivel előkezelt – a depónián ártalmatlanítják. Ez viszont lényegében eldolgozást jelent.
A hatóságok számos alkalommal találtak különböző, bűzzel járó szabálytalanságokat a lerakóban, ezek miatt több bírságolási és kötelezési eljárást indítottak. Ám a cég néhány százezer forint bírsággal mindig megússza. A rendszeres jogsértésekről Sarkady Attila azt mondta, a megállapítások többször nem emelkedtek jogerőre. Hozzátette, ők az előírások szerint működtetik a lerakót. Közben egyébként Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselő már az Európai Bizottsághoz fordult. A válaszból derült ki, hogy a bűz csökkentése érdekében akcióterv kidolgozására utasították az üzemeltetőt.
A papkeszi fórumon bejelentették: a panaszok miatt a biológiai hulladékot november 1-jétől máshová szállítják. A problémát azonban ezzel nem sikerült megoldani: még mindig özönlenek a panaszok a környező településekről.
Tartoznak az önkormányzatoknak
A fórumon kiderült az is, hogy többéves hátralékban van a hulladékgazdálkodási társulás a lerakót befogadó településeknek járó kompenzáció kifizetésével. 2005-ben összesen százmillió forintot ígértek, a legtöbbet Királyszentistvánnak és Papkeszinek. Papkeszinek például 37 millióval tartoznak – emelte ki Simon-Jójárt Sándor, az önkormányzat illetékes bizottságának elnöke. Azt mondta, a következő testületi ülésen ezért kezdeményezni fogja inkasszó benyújtását a társulás ellen. Farkas László projektvezető a hulladékgazdálkodás átszervezésével magyarázta a kifizetési problémákat. Azt mondta, a rendszer még nem forrta ki magát. A társulás nem is tekint legfontosabbként a kompenzációk rendezésére. Elsődleges – mondta – a szolgáltatás és a hulladékkezelés biztosítása.
