Alacsonyan szállnak a migránsok a keleti határszélen

Az, hogy csempészgépek érkeznek be Ukrajna felől a magyar légtérbe, feltehetően nem először fordul elő.

Ha én lennék Soros György, akkor kicsit bajban lennék, hogy a Kállósemjénhez tartozó Péterhalmon hol nyissak bevándorlásszervező irodát. Ugyanis annyi itt az elhagyott ingatlan, hogy még válogatni is tudnék. De a választásom alighanem a közösségi imaházra esne. Ugyan legutóbb szilveszteri mulatságot tartottak itt, és legközelebb szavazni is itt fognak a Péterhalomra bejelentett választásra jogosultak április 8-án, de mégis úgy fest az ingatlan, mint amelynek évek óta nem nyomta le senki a kilincsét, játszótere is olyan elhagyatott, mintha itt már a szél sem fújna, hogy taszajtson egyet az udvaron felállított szivárványos hintán.

Pedig van itt élet, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az imaház közelében felberreg egy láncfűrész. Nehéz eldönteni, hogy a szerszám gazdája hunyorog a napsütéstől, vagy huncutul kacsintani készül, amikor arról a tizenegy migránsról kérdezzük, akiket a közeli lucernaföldön tett ki egy ukrán AN–2-es repülőgép a minap.

– Hála istennek elkapták őket – mondja a férfi abbahagyva a favágást.

A repülőgép amúgy a landolásnál a szántásba ragadt, ezért nem tudott újra felszállni. A pilóta és a kísérőszemélyzet eltűnt, a migránsokat viszont elkapták. A nyolc vietnamit a kállósemjéni görögkatolikus templom mellett, a három afgánt pedig az egyik helyi buszjáratról szedték le a rendőrök.

– Hátul szálltak fel, és nem vettek jegyet, úgyhogy gyanúsak lettek a sofőrnek. A faluban meg Budapestet hajkurászták a vietnamiak.

– Gyakran hoznak ide repülővel migránsokat?

– Nem igazán. Azt mondják, Kisléta mellett járt gép a minap, de azon állítólag cigaretta volt. Beszélik, hogy le se szálltak, csak ledobták a csomagot a szántóföldre.

Ezt a csempészcigis sztorit szinte minden kállósemjéni elmesélte, de volt, aki említett más településeket is. Nagyszállást az egyik kocsmában, Nyírgyulajt a másikban, aztán Máriapócs és Pócspetri is felmerült. Határhoz közeli falvak mellett berepkedő motoros sárkánygépekről is hallottunk, emlékezetes, tavaly egy ilyet próbáltak meg elrejteni a kukoricásban, de a határőrök megtalálták. Jött jelzés Nyírbátorból is, hogy hallják, amint zúg az alacsonyan szálló, Ancsának becézett csempészgép.

Így próbált meg ezúttal is a Kelet-Ukrajnából, tehát háborús övezetből felszálló gép radar alatt berepülni a migránsokkal, ám a Magyar Honvédség nyilatkozata szerint már az országba lépés előtt észlelte a légterünk felé „alacsony magasságban közeledő azonosítatlan repülőgépet”, és „az eljárásrendnek megfelelően” folyamatosan tájékoztatta az illetékes szerveket, amelyek aztán nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

– Most az az új poén Semjénben, hogy város leszünk, és repülőterünk is lesz. Mert fogadni már tudunk gépeket, indítani még nem.

– Mit gondolnak, intenzívebb lenne innen az elvándorlás, mint a bevándorlás?

– Hát ez egészen biztos.

Tovább zúg az eddig hallgató láncfűrész.

– Nem kellenek ide migránsok – mondja egy lila hajú idős asszony, aki nem kertel az elutasítással kapcsolatban.

– Van elég bajunk így is.

– Micsoda?

– Kevés a nyugdíj. Hiába emeltek rajta most kétezret, ha emelnek vele mindent. De amúgy a repülőgép kapcsán keressék az unokámat. Ő rendőr, ő vette észre. Most tüntették ki!

– Büszke rá?

– Persze. Van egy másik unokám, rá is nagyon büszke vagyok.

Tóth János körzeti megbízottat azonban nem találjuk otthon. A híradások szerint ugyan épp nem volt szolgálatban, amikor berepült az Ancsa, ám mégis, ahogy a rendőrségi közlemény megjegyzi, „szakszerűen intézkedett”. Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány ezért soron kívüli elismerésben részesítette. Beszédet mondott Farkas József rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány is, aki elmondta, a megyében tavalyelőtt 386 illegális bevándorlót fogtak el, és ez a szám tavalyra 75 százalékkel csökkent. Hozzátette azért, hogy a mostani, kállósemjéni eset kicsit rontja a statisztikát.

– Tudja, kétoldalú dolog ez a kérdés – mondja mosolyogva egy férfi a migráció kapcsán. Helyére parancsolja az utca kóbor kutyáit megugató saját ebét, Messit, aztán belekezd. – Egyfelől idegenek ezek, ki tudja, honnan jönnek, mit akarnak. És hát legyünk őszinték, van azért baj a mi fajtánkkal is.

– Itt, Kállósemjénben?

– Nem, országosan értem.

– Itt jó a közbiztonság a községben?

– Jó. Van polgárőrség, rendőrség. Itt nincsenek bántalmazások.

– És mi a dolog másik oldala?

– Hát azért ezek is emberek, nem?

Az utca két kóbor kutyája közben verekedésbe kezd. Persze hamar pajkos játék lesz belőle.

– Én megmondom maguknak őszintén, hogy félek – mondja egy idős asszony.

– De hát nem kell félni tőlük, hát menekülnek ezek, nem mennek be házakba, meg ilyesmi. Hagyni kell, hadd menjenek Budapestre, meg ahova akarnak – válaszol a szomszédja. A nénit nem nyugtatja meg, igaz, más dolga akad, mint az öreg kontinenst átszelő népvándorlás kielemzése. A hancúrozó kóbor kutyák bementek az udvarába, ki kell őket hajtani onnan.

– Ha van még kérdésük, menjenek a plébániára, ott van a sarkon.

– A plébániára?

– Hát a kocsmába. Tudja, oda járnak a férfiak gyónni.

Az ajtón rossz a kilincs, le van törve. Nyitva is marad, az egyik sarokban ülő vendég csukja be. Magas labda, le is csapom.

– Nehogy bejöjjenek a migránsok!

– Azok ide nem jönnek be! – mondja a söre mellől János.

– Félnek tőlük?

– Mi nem, de a fiatalok! A menyjelöltemért el kellett mennem, mert hát nem akart este egyedül kószálni a sötétben.

Asztaltársa ugyancsak egy sör mellől szúrja oda, hogy Péterhalom bizony összetartó közösség. Ez abban jelenik meg, hogy egyrészt segítenek egymáson, másrészt nem fogadnak be csak úgy akárkit.

– Egy hetet kap mindenki, hogy összekapja magát, aztán – ezt már a szemközti asztalnál könyöklő Sándor mondja, és nagy nevetés lesz belőle.

– Na, a lényeg, hogy ide nem jöhet csak úgy akárki.

– De Orbán már befogadott 1300 menekültet! Ki tudja, lehet, mindet idehozza a megyébe – mondja Sándor, mire János közbevág:

– Ne vigyünk ebbe politikát!

De már késő. Kifüggesztették a kocsma falára az április 8-ai voksolásról szóló hirdetményt. A politika pedig magától is megtalálta az égből pottyant kállósemjéni migránsokat.

A térség fideszes országgyűlési képviselője például a sárba ragadt gép mellett adott videónyilatkozatot saját Facebook-oldalának. Elmondta, hogy újabb veszélyekkel fenyeget a migrációs hullám. Ezért arra kéri a lakosságot, hogy „legyenek éberek, mert ez az eset is bebizonyította, hogy a csempészútvonalak délről keletre tolódtak”.

– Térségünk csempészútvonal tekintetében nem elhanyagolható kockázatot rejt magában. Az eset is elgondolkodtatja a tisztelt honpolgárokat, hogy kinek van pénze arra, hogy tízmillió forint értékű repülőgéppel embereket csempésszen Magyarországra, hacsak nem olyan szervezeteknek, amelyeknek van bőven pénzük. Ez is egyik bizonyítéka annak, hogy az illegális migráció veszélyt jelent Magyarországra, és valakiknek minden pénzt megér, hogy az eszközöket felhasználva illegális migránsokat juttassanak Magyarországra – szólt a bel- és külpolitikai áthallásoktól sem mentes üzenet.

Meg is kérdeztem Simon Miklóst, hogy akár a térség országgyűlési képviselőjeként, akár a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként tett-e érdemi lépéseket, javaslatokat az ügyben. Érdeklődtem annak kapcsán is, kezdeményezi-e esetleg, hogy a Magyar Honvédség léptessen életbe szigorúbb protokollt az ukrán, illetve a román légtérből a magyarba „betévedő” csempészgépekkel kapcsolatban. Simon azonban nem válaszolt. Mindenesetre a DK-s Vadai Ágnes a szóban forgó bizottság összehívását kezdeményezi. Közleményében azt írja: „Tudni akarjuk, hogy hogyan történhetett meg az, hogy az évek óta határvédelemmel kampányoló Orbán Magyarországára háborítatlanul repült be egy kisrepülő!”

Belicza László polgármester ugyanakkor a Magyar Nemzet Magazinnak elmondta: ő az esettel kapcsolatban minden információt megadott az országgyűlési képviselőnek. És informálta a lakosságot is, méghozzá szórólapon, rajta a rendőrség hivatalos közleményével.

– Nincs mindenkinek profilja a közösségi médiában – indokolja meg. Óriási szerencsének tartja, hogy az egész cselekmény, a landolás, a sárba ragadás, a migránsok elfogása mindössze 12 óra alatt lezajlott, és nem nehezítette az intézkedő hatóság dolgát, hogy gyakorlatilag mindent sötétben kellett elintéznie. És hát azért szerencse ez, mert a „sötétség csak növelhette egyesekben a félelmet, különösen úgy, hogy a migránsok valószínűleg a kerteken keresztül, magáningatlanokon jöttek be a faluba”.

– Mi van akkor, ha valaki rosszkor van rossz helyen? – kérdezi sejtelmesen, de egyébként a polgármester szemlátomást megnyugodott, hogy Kállósemjénből nem lett Őcsény. Vagyis itt nincs migránspánik, hiába vannak, akik félnek. Belicza László szerint jónak mondható a közbiztonság a településen.

– Igaz, volt egy lopássorozat, de elkapták az elkövetőt, és megesett korábban egy ronda támadás, amikor egy tolvaj savval öntötte le egy néni arcát.

Rákérdezünk a környékbeli repülőkre, meg hogy vajon először jött-e az AN–2-es Kállósemjénre.

– Szóbeszéd van erről, hallottam én is, de senki nem volt ezeken a helyszíneken. Az biztos, hogy komoly szervezést igényelt ez a művelet.

Valóban: a lucernás a kihelyezett 120 ledlámpának köszönhetően ki volt világítva. És a személyzet is úgy tűnt el, hogy a mai napig bottal ütik a nyomukat, pedig fokozott rendőri jelenlét van a településen a berepülés óta.

– Hallgattam korábban a déli határnál élő polgármesterek beszámolóit a migrációról, olyan messzinek tűntek a történeteik, de hát egyszer csak hozzánk is megérkezett. A gázolaj és a cigaretta csempészete mindig hozzátartozott a helyi seftelésekhez, de ez egy újabb ugrás: az embercsempészet.

Ezzel együtt Belicza László elismeri azt is, hogy az elvándorlás nagyobb gondot okoz a térségben, mint a bevándorlás. Gyorsan megjegyzi viszont, hogy a településen van egyfajta „kisszocpol”, azaz minden negyven év alatti beköltöző párnak kétszázezer forintot adnak ingatlanvásárlásra. És tavaly már 23-an is voltak.

– Itt élek én is, itt képzelem el a jövőmet. Mondhatnám azt is, hogy sajátomnak tekintem ezt a falut, de óvatosan kell fogalmaznom, mert ez úgy hangozna, mintha valamiféle helyi báró lennék, persze nem vagyok.

A Sorompó bisztró pultja mögött ül virágok között Piroska néni. Most volt a névnapja, és a vendégei gondoltak rá, azért fest úgy az ivója, mint egy virágüzlet. Tudja, mit szeretnénk kérdezni, tudja, mit szeretne mondani, de csak azután kezd bele, hogy feltette főni a kávét.

– Persze, hogy félünk tőlünk. Ki tudja, mit akarnak, hogyan reagálnak stresszhelyzetben, vagy ahogy Czeizel Endre mondta, hogyan lép működésbe a stresszhormonjuk, mert ez az egész helyzet stresszel jár ám. Hidegben mennek, éhesek, fáznak, mosdóra se tudnak kimenni, ki tudja, nem lesznek-e agresszívak.

– Vagy mit hoznak magukkal – mondja jelentőségteljesen egy ücsörgő vendég. Piroska néni folytatja.

– Félünk, persze. Hát nem tudtam aznap este egész sokáig elaludni, ültem az ágyam szélén. Pedig megnéztem, ezek vietnamiak voltak ugye, és onnan jöhetnének hivatalosan is. De hát ezek biztos bűnözők voltak, ha repülve akartak jönni. Megnéztem otthon a térképemen is: Vietnami Szocialista Köztársaság.

– Hát igen, kommunista.

– Na, azokat nem szeretem. De visszatérve a migránsokra, hát félünk tőlük, hogyne félnénk. Félünk mindentől, ami idegen.

Közben a kávé is lefőtt.

Elek nem fél tőlük, mert hát ő „életerős férfiember”, de nem is kér belőlük. A helyi gazdálkodó szerint az egykori gyarmatosítóknak kellene megoldaniuk ezt a kérdést, méghozzá helyben és semmi esetre sem itt. Szerinte azonban volna mit megoldani idehaza is.

– Hacsak nem bolondja valaki a földnek, a jószágnak, egyszóval a mezőgazdaságnak, mint én vagy szerencsére a fiam, az megy el innen. Mert errefelé nem ám az ilyen tenni akaró trógereket támogatják, mint mi.

– Hát kit?

– A régi téeszelnököket.

Laza mozdulattal pöcköli a frissen leesett hóba a cigarettáját.

– A múltkor itt ültem

– Mint mindig – szólt közbe fásultan a csaposnő immár a Márka presszóban.

– Itt ittam

– Mint mindig.

– És láttam egy idegent. Csutkában volt a haja. Terepszínű overallja volt, de ilyen a magyar katonáknak nincsen. Az ukránoknál inkább. Viszont érthette, hogy mit beszélünk, repülőgép volt a téma, mert gyorsan felhajtotta a kávéját, majd elment.

Csend lett, és az éber szemtanú felhajtotta italát. A kis időt ki is használta a csapos.

– Egész nap itt iszik, van, hogy este kilencig is.

A migránsok mindenesetre a Márka presszóban nem népszerűek, sem az asztalnál ülők, sem a pultnál állók körében.

– Orbán már beengedett vagy 1300-at, és még pénzt is ad nekik albérletre! Nekünk meg mi jut? Közmunka a tanácsnál! – háborodik fel egy nagyfröccs gazdája.

A szántásnál, ahol a gépet megtalálták, még mindig süppedős a sár a hó alatt. Tiszta az ég, sehol egy felhő. Ha magasban, nem a radar alatt repülnének most a migránsokkal teli Ancsák vagy a cigarettával teli motoros sárkányrepülők, akkor is látnánk őket. És biztos beragadnának, ha leszállnának, de már nem lenne olyan sötét, mint a múltkor.