A teljes népesség mindössze ötöde ért egyet azzal, hogy a határon túl élők is voksolhatnak a parlamenti választáson – derül ki a Republikon Intézet felméréséből, amelyet a 24.hu megbízásából készítettek. Az emberek ugyanakkor megosztottak abban, hogy utólag el lehet-e venni a kettős állampolgároktól ezt a jogot.
A megkérdezettek összesen 71 százaléka nem ért egyet a határon túliak szavazati jogával, és csak 21 százalék helyesli. Az ellenzők tábora két részre oszlik: az összes megkérdezett 40 százaléka megvonná a jogot, míg 31 annak ellenére sem venné el, hogy nem ért egyet a szavazati joggal.
A Demokratikus Koalíció október végén indított aláírásgyűjtést azért, hogy a határon túli magyarok ne vehessenek részt a választáson. Az akciót a többi ellenzéki párt nem támogatja, több közülük kifejezetten elítélően beszélt róla. A Republikon adataiból az látszik, hogy Gyurcsány Ferenc jól érezte meg az ügyben rejlő lehetőséget: a baloldali-liberális szavazók mindössze 8 százaléka helyesli a határon túliak választójogát, 55 százalék pedig elvenné tőlük.
Meglepő, de a Fidesz-szavazóknak is csak a 37 százaléka ért egyet a szavazati jog kiterjesztésével, 26 százalékuk a baloldaliak többségéhez hasonlóan visszavonná a döntést, további 32 százalék pedig érvényben hagyná ugyan, de nem ért vele egyet. Még meglepőbb, hogy a Jobbik szavazói még a baloldali szimpatizánsoknál is nagyobb mértékben utasítják el a külhoni magyarok választójogát: 58 százalékuk elvenné a Republikon felmérése szerint.