Aláírásgyűjtésbe kezdtek az ellenzéki pártok a 3-as metró akadálymentesítéséért

Ha összegyűlik a 138 ezer aláírás, referendumot lehet tartani. Tarlós szerint a népszavazás két lift árába kerül.

MN
2018. 02. 05. 10:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilenc ellenzéki párt hétfőn megkezdte az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy népszavazás dönthessen a felújítás alatt álló 3-as metró teljes értékű akadálymentesítéséről. A kezdeményezést az MSZP, a DK, az Együtt, a Liberálisok, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői jelentették be Budapesten, sajtótájékoztatón – írja az MTI.

A tudósítás szerint Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője elmondta, a kerekesszékesekért, nehezen közlekedőkért, a kismamákért és az idősekért vetette fel a referendumot. Tarlós István főpolgármester ugyanis „túl arrogáns ahhoz, hogy beismerje, az akadálymentesítés egy fontos ügy, és túl gyáva ahhoz, hogy a kormánnyal harcoljon a budapestiek érdekében” – fogalmazott, megjegyezve: a fővárosiak átlagosan napi 20 milliárd forintos adóbefizetéseik után megérdemlik a teljes akadálymentesítést.

A népszavazás január 30-án ért révbe, miután a Kúria elutasította azt a beadványt, amely a Fővárosi Választási Bizottság által már korábban hitelesített, a 3-as metró teljes akadálymentesítésére vonatkozó kezdeményezés ellehetetlenítését célozta. Ha az ellenzéki pártoknak sikerül összegyűjtenie a szükséges 138 ezer aláírást, akkor népszavazást lehet tartani.

Tarlós István főpolgármester hétfő reggel az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy félrevezető a szocialisták népszavazási kezdeményezése, mert a referendum eredményessége esetén sem következne az, hogy minden állomáson liftet kell építeni. Tarlós szerint ráadásul az akadálymentesítést az MSZP-től függetlenül hónapok óta szervezik és végzik.

A főpolgármester emlékeztetett, hogy a Kúria azt mondta ki, hogy a kérdésről lehet népszavazást rendezni, de a végzésben levezette: lehet ugyan népszavazás, de a törvény az akadálymentesítést egzakt módon nem fogalmazza meg, annak számos módozata lehetséges, amelyben a törvény a Fővárosi Közgyűlésnek mérlegelési jogot ad.

Tarlós szerint ha ez a népszavazás sikeres és eredményes lesz, abból egyáltalán nem következik, hogy liftet kell építeni. Megjegyezte, hogy a népszavazás megtartása egyébként két lift árába kerülne. A főpolgármester szerint a törvény sem azt mondja ki, hogy az akadálymentesítést mindenütt lifttel kell megoldani, hanem ennek számos módja van. Mint mondta, van egy olyan szerkezet, amelyet párhuzamosan a haladási iránnyal fel lehet szerelni a mozgólépcsőre, és ebbe a szerkezetbe bele tudnak ülni a mozgássérültek. Ez ötödébe kerül, mint a lift – jegyezte meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.