Vagyonokat fizethetnek a parkolásért azok a hozzátartozók, akik súlyos beteg, netán sürgős eset miatt ellátásra szoruló családtagjukat viszik kórházba, és gyanútlanul az intézmény parkolójában hagyják az autójukat. A Magyar Nemzet összesítése alapján míg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 5 órás parkolásért 4000 forintot kell fizetni, akad olyan kórház, ahol ugyanezért több mint dupla ennyit, 8500 forintot kérnek. Ráadásul nem is egy olyan kórházat találtunk, ahol a parkoló üzemeltetőinek vastagon fogott a ceruzájuk. A győri, szegedi, kaposvári és debreceni intézménynél is óriási pénzeket gombolnak le az óvatlan látogatóktól.
A napokban bejárta a Facebookot egy kórházi parkolással összefüggésben megosztott történet, amelyből kiderült: Debrecenben néhány órás autós kórházi tartózkodásért nem kevesebb mint 5800 forintot fizettek. A felháborodást csak fokozta, hogy a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet sürgősségi osztályára bevitt 90 éves asszonyt órákon keresztül – délután háromtól este nyolcig – senki nem vizsgálta meg, miközben a beteg folyamatosan hányt. Igaz, az utóbbi hónapokban napvilágot látott esetek alapján sürgősségi osztályon ötórányi várakozás nem is tűnik hosszúnak – főként a kórházak szakemberhiánya és túlterheltsége miatt. Ugyanakkor a pofátlanul magas parkolási díjakat bizonyára lehetne csökkenteni.
Mint megtudtuk, Debrecenben, a klinika területén jelenleg a parkolás első fél órája díjmentes, azonban a betegeknek a második fél óra 400 forintba, majd minden további 30 perc további 600 forintba kerül.
Ha valaki nem tudja kifizetni, annak a helyiek a Tesco-parkolót javasolják, amely „csupán” 800–1000 méterre van a kórháztól. Tehát a látogatók vagy kifizetik az akár több ezer forintos parkolási díjat, vagy egy kilométert is gyalogolhatnak az intézményig.
Egyes kórházak díjszabását összevetettük a sokak által legdrágábbnak gondolt reptéri parkolási árakkal is. Kiderült, hogy Győrben többe kerül letenni az autót, mint a magyarországi nemzetközi repülőtéren. Míg Ferihegyen a terminálnál 30 perc kerül 900 forintba, 2 óráért pedig 2200 forintot kell fizetni, addig a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház területén akár közel duplájába is kerülhet a parkolás. Az intézmény honlapja szerint az első fél óra ingyenes, a második fél óra 500 forint, majd minden megkezdett 30 perc 1000 forintba kerül. Tehát míg a reptéren a díjszabás alapján 4000 forintot kérnek öt óráért, ugyanezért Győrben 8500 forintot kell fizetni. Ami pedig igazán felháborító, hogy ha elvész vagy megrongálódik a parkolójegy, akkor 20 ezer forint (!) pótdíjat kell fizetni.