Egész Magyarországon nem lesz 2021 januárjára még egy olyan uniós támogatásra joggal számító projekt, mint a 2-es metró és a gödöllői hév összekötése – jelentette ki a Magyar Nemzet kérdésére Dorner Lajos. A fejlesztés csaknem másfél évtizedes ötletadójaként ismert Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke kiemelte: a becslések szerint 279 milliárd forintos beruházás legkorábban megvalósuló első két szakaszának kiépítése a főváros feladata lesz. A két vonal összekötése úgy történne, hogy egy rövid szakaszon magasvasút futna, a szerelvények azonban nagyobbrészt a felszínen, illetve a föld alatt közlekednének. A teljes csömöri, valamint a gödöllői hévvonal rekonstrukciója, illetve a Hungaroringhez vezető szárny megépítése és az úgynevezett hibrid járművek beszerzése, de mindenekelőtt megterveztetése – miután korábban az állam átvette a hévek üzemeltetését – már állami hatáskörbe tartozik. A hibrid járműveknek van alsó és felső áramszedőjük is, és forgalomba állításuk után újabb metrókocsikra sem lesz szükség.
– Nem meglepő, hogy az EU hivatalos lapjában szerdán megjelent Közbeszerzési Tájékoztatóban azt állt, hogy a Főmterv Zrt. készítheti el az engedélyes terveket összesen 334 millió forintért.
Ugyanis ez a társaság nyerte el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 5 milliárd forint keretű teljes tervezési tenderét, még 2016-ban – mondta Dorner Lajos, aki egyben fővárosi főtanácsadó is. Hozzátette: a főváros 2,4 milliárd forint értékben kötött le forrásokat, de csak akkor fizet, ha 2019-re meglesznek a jogerős építési engedélyek.
A Főmterv egyik feladata az volt, amit teljesített is, hogy átdolgozza azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet szintén a Főmterv készített a korábbi, Vitézy Dávid vezette BKK megrendelésére 2014-ben. Azt a munkát az Európai Unió finanszírozta 639 millió forinttal. A Fővárosi Közgyűlés 2015-ben végül 1,5 milliárdos keretet hagyott jóvá a tervezésre.
A 2-es metrót a hévvel összekötő „magasvasút” kialakítása a zuglói Pillangó utcai metrómegálló után kezdődne. Az Örs vezér terei megálló után, de még a Keresztúri út előtt ismét a földfelszínen, majd Mátyásföldig alagútban közlekednek a szerelvények, amelyek Cinkotát ismét a felszínen érhetik el. Több jelenlegi XVI. kerületi hévmegálló megszűnne, ezzel csökkentenék az egyébként veszélyes gyalogosátkelők számát is a környéken.
Ez az első ütem a fővárosnak majdnem 106,5 milliárdba kerül, ám az elképzelések szerint az EU finanszírozhatja. Dorner Lajos számára nem tűnik álomnak, amennyiben ugyanis a projektet egy csomagban 2020-ra Brüsszel asztalára teszik, lehet, hogy rá is bólintanak. – Ezt segítheti, hogy 2021-től kettéválik a közép-magyarországi régió, Budapest és Pest megye külön-külön pályázhat Brüsszelnél. A tervek úgy készülnek, hogy a kivitelezés is ütemezhető lesz. Akár uniós forrás nélkül, évenkénti finanszírozással is elkészülhet a beruházás – mondta a VEKE elnöke, aki a civil szervezet 2004-ben készített első tanulmányának fő szerzője volt. Emlékeztetett: a Fővárosi Közgyűlés először 2009-ben – Tarlós István jelenlegi főpolgármester, akkori Fidesz–KDNP-frakcióvezető javaslatára – vette bele hivatalosan is a közlekedésfejlesztési rendszertervbe a 2-es metró és a gödöllői hév összekötését.
A projekt legjelentősebb elemének a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület is egyértelműen a XVII. kerületi szárnyvonal 127 milliárd forint költségűre becsült megépítését tartja. Jelenleg reggelente hetven csuklós autóbusz szállít az Örs vezér terére közel 40 ezer embert, a menetidő csaknem háromnegyed óra. Ha megépülne az új metrószakasz, a kalkulációk szerint az innen érkező 55 ezer autós közül legalább 15 ezren választhatják majd a tömegközlekedést.