Kanyarót találtak az orvosok egy budapesti gyermeknél – értesült több forrásból a Magyar Narancs. A lap szerint a beteget a Madarász utcai gyermekkórházban fedezték fel, majd a vizsgálat után átszállították a Dél-pesti Centrumkórházba (korábbi és ismert nevén Egyesített Szent István és Szent László Kórház), ahol a felnőtt infektológia (fertőzőosztály) mellett gyermekinfektológiai osztály is működik.
Az ügyben dolgozókat is próbáltak elérni a két intézményből. Többen elmondták, hogy valóban találtak kanyarós beteget, ezért az osztályon lévő többi páciensnél ellenanyagszintet mértek, akinél pedig indokoltnak találták, beoltották. Mást nem mondhattak, ugyanis – szavaik szerint – ezt az instrukciót kapták a vezetőségtől.
A két intézményt lapunk is próbálta elérni, ám egyelőre nem jártunk sikerrel. Amint megtudunk valamit, frissítjük cikkünket.
Novák Hunor házi gyermekorvos a blogján azt írja, egy 14 hónapos kislány fertőződött meg Budapesten. Nagy kérdés, kiket fertőzhetett még meg: ez a betegség ugyanis már a tünetek megjelenése előtti napokban fertőz – fűzte hozzá.
„A fővárosban nagyon rég nem volt kanyaró: most egy 14 hónapos, életkora miatt még nem oltott magyar kislány fertőződött meg, őt jelenleg is az egyik nagy budapesti kórházban ápolják” – fogalmazott. Azt írta, Kulcsár Andrea infektológus, védőoltási szakértő is megerősítette neki az információt.
„Annyit tudunk, hogy a fertőzést szinte biztosan Budapesten kapta el, vélhetően olyan – valószínűleg tünetmentes – emberek fertőzték meg, akik a környező országokban jártak és onnan hurcolták be a fertőzést” – közölte Novák Hunor.
Lapunk csütörtökön megírtra: eddig 2873 egészségügyi dolgozóról derült ki, hogy nem védett megfelelően a kanyaró ellen, ezért újra védőoltást kellett kapniuk. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) emellett azt is közölte lapunkkal, hogy a vizsgálati eredmények feldolgozása még folyamatban van, így egyelőre nem végleges a betegséggel szemben védtelen egészségügyi dolgozók aránya.
Az Emmi tájékoztatása szerint február közepéig 18 510 munkavállalót vizsgáltak meg. Számításaink szerint a dolgozók körülbelül 15 százaléka nem volt megfelelően védett a kanyaró ellen. Ennek oka egyébként az lehet, hogy Magyarországon 1969 és 1989 között csak egy oltást adtak a gyerekeknek, mert úgy gondolták, az is elég. Később kiderült, szinte minden ilyen esetben szükség van második injekcióra is ahhoz, hogy kialakuljon az életre szóló védettség.
Tavaly egy romániai beteg hozta át a fertőzést a makói kórházba. Márciusban több egészségügyi dolgozó megbetegedett, és zárlatot is el kellett rendelni az intézményben. Abban a hónapban 11 megyéből több mint 30 kanyarógyanús esetet jelentettek. A védtelen egészségügyi dolgozók ingyen kapják az oltást, azonban mindenki másnak, aki csak egy oltást kapott, fizetnie kell a vakcináért, amelynek ára tízezer forint körül mozog.
A kiütéssel és magas lázzal járó kanyaró cseppfertőzéssel, vagyis légi úton is terjed. A levegőben akár két órán át is életképes a kórokozó.