Csak megújult metrókocsik futnak áprilistól

A BKV a 3-as vonal déli szakaszán őszi renoválással számol, ha reális ajánlatok érkeznek.

2018. 03. 28. 4:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétharmadát már felújították a 3-as metrón futó régi, orosz metrószerelvényeknek, április végére már csak ezekkel a járművekkel találkozhatunk a vonalon – tudta meg a Magyar Nemzet BKV-s belső forrásokból. Információnk szerint a 37, egyenként 6 kocsiból álló szerelvény közül eddig 25 érkezett meg Budapestre a Metrovagonmas Moszkva melletti üzeméből. A fővárosi közlekedési cég szakemberei szerint az oroszok annak ellenére is tartani tudják a nyári határidőt, hogy korábban jelentős késések voltak. Ezek miatt a BKV-nak kétmilliárd forintot meghaladó kötbért követel, ám az ügyben még nincs végleges egyezség. Mint ahogy egyébként – Tarlós István kormánypárti főpolgármester korábbi tájékoztatása szerint – az állomások akadálymentesítéséről a kormányzati illetékesekkel, és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével folytatott tárgyalások sem érnek véget április vége előtt.

Értesüléseink szerint a déli szakasz állomásainak felújítására kiírt közbeszerzési pályázat első fordulója lezárult, április végéig várják az ajánlatokat a második körbe bejutó cégektől. A BKV azzal számol, hogy az északi szakaszon tavaly novembertől tartó felújítással egy ideig még párhuzamosan akár már ősszel megkezdődhetnek a munkálatok Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között. A középső szakaszra kiírt tenderre benyújtandó pályázatok beadási határideje is április közepén jár le. Kivitelezési szerződés csak akkor köthető, ha a nyertes ajánlat nem lépi túl a rendelkezésre álló fedezetet. Ez a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal kötött hatályos támogatási szerződés szerint a teljes beruházásra nem több mint 137,5 milliárd forint. A 2017-ben kiírt tenderek közül tavaly kizárólag a 3-as metró Újpest-Központtól a Lehel térig tartó, északi szakaszának állomásaira, illetve az alagút felújítására szóló szerződést köthették meg. Előbbi munkát a Strabag, utóbbit pedig a Swietelsky nyerte el 24,1 milliárd, illetve 47,8 milliárd forintért, az eredeti becsült árnál 15–20 százalékkal magasabbért. A déli és a középső szakaszra érkezett korábbi ajánlatok jóval meghaladták a 40 százalékot. Amennyiben most is jelentős túllépések lesznek, az Európai Bizottság hozzájárulásával akár 172 milliárdra is növelhető a beruházási keret, azonban a különbséget a magyar kormánynak és a fővárosnak kell előteremtenie.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.