Még a választás előtt több pénzt ad saját költségvetése terhére a Klebelsberg Központ (KK) a főiskolai végzettségű kezdő pedagógusoknak. Ez a szakképzésben dolgozó tanárokra – mivel az intézmények fenntartója a nemzetgazdasági tárca, nem a Klebelsberg Központ – nem vonatkozik. Ezenfelül a KK azt ajánlja a tankerületi központoknak, egységesítsék a túlóradíjakat is, ám vannak olyan pedagógusok, akik ezzel rosszul járhatnak – értesült a Magyar Nemzet.
A választás előtti béremelés már csak azért sem meglepő, mert információink szerint a kormány egy korábbi belső mérése szerint is egyre többen vannak, akik szerint szükség lenne a pedagógusi fizetések további rendezésére. A lapunk birtokába jutott, a Századvég által készített felmérés szerint 2016 augusztusában még csak a megkérdezettek 7,8 százaléka gondolta, hogy a tanárok bérrendezése elsődleges fontosságú. Ezzel szemben tavaly októberre már 21,4 százalékra nőtt ez az arány. Bár a kormány 2017-tel bezárólag öt éven át lassan növelte a tanári fizetéseket, a minimálbérhez kötöttségüket a korábbi vállalások ellenére eltörölte.
Az oktatásirányítást ért egyik legnagyobb kritika, hogy az idei év januárjától megközelítőleg ugyanazt a bruttó 180 ezer forint körüli összeget keresi az, akinek középfokú iskolai végzettsége van – tehát az idén is megemelt garantált bérminimum vonatkozik rá –, mint a főiskolai végzettségű kezdő pedagógus. Ezt orvosolja a KK azzal, hogy ez a típusú gyakornoki illetmény – a kezdő tanárok gyakornoki besorolásba kerülnek – bruttó 200 ezer forintra nő január elsejével visszamenőleg. Mindez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közösségi oldalára felkerült, intézményvezetőknek szétküldött tájékoztatásából derül ki. Újdonság az is, hogy a pedagógusok túlóradíját egységesen bruttó 3045 forintban állapítják meg.
Ám a PDSZ közösségi oldalán arra figyelmeztette a tanárokat: a túlóradíj elfogadásáról szóló megállapodást – ami szerintük hátrányos lehet, mert értelmezésük alapján a jogszabályok szerint több járna a rendkívüli munkaidőben végzett munkáért – nem kötelesek aláírni. Ezenfelül a KK egy harmadik változásról is tájékoztatta az iskolaigazgatókat: összevont többlettanítás esetén a pedagógusok óradíjuk 50 százalékának megfelelő összeget kapnak. Összevont többlettanításnak az minősül, ha a munkáltató elrendelésére a pedagógus átmenetileg másik pedagógus csoportját a sajátjaival együtt tanítja. Az összevont órák díjazását a PDSZ sem találta hátrányosnak.