– Huszadik éve áll Pesterzsébet élén, s ez már az ötödik ciklusa. Egyre fogy az önkormányzati mozgástér, szűkül a hatáskör, helyi szintről eltűnt az oktatás, az egészségügy. Melyik korszakban volt a legjobb itt polgármesternek, erzsébetinek lenni?
– Természetesen erzsébetinek mindig, egyébként alpolgármesterként kezdtem 1994-ben, és azt tartom az egyik legjobb időszaknak. Én a tanári pályáról jöttem a politikába az MSZP támogatásával, de nem párttagként, s lettem az akkori fideszes polgármester, Perlaki Jenő helyettese. Sok tekintetben izgalmas, útkereső, próbálkozó, kreatív korszak volt, lényegesebben kisebb felelősséggel. Amikor először, 1998-ban polgármester lettem, a lelkesedés megmaradt, de bizony voltak „beakadt” témák, ügyek, amelyek megoldásában már falakba ütköztem. Ilyen volt többek között az akkori, számunkra hátrányos forrásmegosztás, a középiskolák átadása a fővárosnak, a költségvetési nehézségek.
– Indulásakor a szocialista Horn-kormány volt hatalmon és fideszes polgármester, de amikor ön vette át a kerületet, az első, ma pedig már a harmadik Orbán-kormány. A pártpolitika mindig falakat húz?
– A ciklusok között Erzsébet vonatkozásában jelentős különbségeket nem tapasztaltam. Kormányok jönnek-mennek, de Pesterzsébet peremkerület marad, kevéssé frekventált része a városnak. Mai költségvetési főösszegünk tízmilliárd forint körüli, s van jó néhány városrész, ahol az éves megtakarítás meghaladja ezt az összeget. Az intézményátadások mindig is nehéz helyzetet teremtettek a számunkra, fontos társadalmi-közösségi színtereket vettek és vesznek el, pedagógusaink távolabb kerültek tőlünk. Tagadhatatlan azonban, hogy a finanszírozás szempontjából a változás jobb az intézményeknek.
– Annál bizonytalanabb a helyzete az önkormányzatoknak, különösen itt, Budapesten. Mit gondol, a hatalom tényleg „beszánthatja” a kerületeket?
– A főváros átalakítási tervei nem új keletűek. A kétszintű önkormányzati rendszer szükségességéről már a kilencvenes években is sokat vitáztak. Lehet, hogy nem minden elgondolás rossz, de a budapestieknek meg kell hagyni a választás lehetőségét. Az itt élők jelentős része lokálpatriótaként kötődik egy-egy városrészhez, igenis van arra igény, hogy helyben egy választott közösség „adjon iránymutatást”. Az kifejezetten jó megoldás, hogy a polgármesterek a Fővárosi Közgyűlés tagjai lettek.
– Ez annyira mégsem látszik meg a tanácskozásokon, a kerületi polgármesterek, közöttük ön sem hallatja különösebben a hangját, és a folyamatokra való befolyásuk sem látszik sokkal nagyobbnak.
– A Fővárosi Közgyűlésben látszólag megmaradtak a hagyományos kormánypárti–ellenzéki szerepkörök, és ezeket leginkább a listás képviselők viszik tovább. A polgármesterek ilyenkor pártállástól függetlenül visszafogottabbak, a szakmai-bizottsági munkában szívesebben vesznek részt, ahol konkrét ügyekhez kacsolódó problémákat oldhatnak meg. Ilyen például a kerületeket átszelő villamos- és metróvonalak felújítása. Ha a későbbiekben hozzányúlnak az önkormányzati rendszerhez ebben az irányban kellene gondolkodni, hogy valóban érdemi beleszólásunk legyen a döntéshozatalba.
– Az 1998-ban megszerzett polgármesteri székéből „kirobbanthatatlan” szocialistaként lett ismert. Ám azóta fordult a kocka: előbb parlamenti képviselőségéről mondott le, két éve az MSZP-ből is kilépett, a Fővárosi Közgyűlésben pedig gyakran a Fidesszel szavaz. Miért?
– Én az MSZP-től mint párttól sokat, legfőképpen lehetőséget kaptam, hogy alpolgármester, majd polgármester lehettem. Ma is sok barátom van az itteni, pesterzsébeti szocialisták között, és nem tagadom, hogy a baloldali érzelmű választók nagy támogatásának köszönhetem a megválasztásomat ciklusok óta.
– Mi okozott törést?
– Nem alakítottam ki új világképet magamnak, szó sincs róla. Politikai barátaimat és ellenfeleimet nem „szín szerint” csoportosítom. Egyszerűen vannak dolgok, amiket én magam helyesnek, elfogadhatónak és támogathatónak tartok, de olyanok is, amelyek megváltoztak körülöttem, amelyeket tovább nem vállalhatok és nem képviselhetek.
– Bővebben?
– Például a vizitdíj tíz évvel ezelőtti bevezetése, majd az arról szóló népszavazás körüli viták jelentették az egyik állomást. Engem mint polgármestert lépten-nyomon megállítottak az erzsébetiek, kérdezgetve: ugye, nem szavazzátok meg? Mármint a 300 forintos vizitdíjat. Még az akkor huszonéves lányom a parlamentbe is sms-t küldött nekem, nehogy megszavazzam. Nevek nélkül: a szavazást megelőző délelőttön személyes beszélgetést kértem az akkori vezetőktől, s elmondtam nekik, hogy ez vállalhatatlan, nem szavazhatom meg. Ők közölték, hogy ezt meg én nem tehetem meg.
– A parlamentet elnézve, ma sem működik másként.
– Tudom, hogy a politika sok mindent „átír”, de amit akkor az emberek, a pesterzsébetiek mondtak nekem, teljesen más volt, mint a hivatalos kommunikáció. Természetesen az önkormányzatban is azt vallom, hogy hallgassunk az itt élőkre, a választókra, és készséggel elismerem: mindenkinek a kívánságát nem lehet megvalósítani, annak az ésszerűség szab határt. A vizitdíjnál jól látható volt, hogy azzal csak veszíthet az akkori hatalom. Én akkor léptem, de volt olyan képviselőtársam, aki a szavazás idején „eltévedt” a Parlamentben.
– A budapesti városházát viszont jól ismeri, kizárt, hogy eltévedjen
– Nincs is rá szükség. Beláttam, hogy amikor a fideszes városvezetés megalapozott javaslattal áll elő, semmi sem indokolja, hogy ne támogassam. A politikán túl az érdekek közösek, a város működése és fejlődése a cél. Természetesen vannak olyan kérdések, előterjesztések, amelyeket pedig nem szavazok meg, vagy éppen tartózkodom. A „csak azért is” ellenzéki javaslatok zömét inkább a „virágozzék minden virág” alapon ítélem meg, tisztában vagyok azzal, hogy jórészt elbuknak, és nem is mindig célszerűek az ilyen indítványok. Jó lenne, ha ebben az országban a politika meghaladná ezeket, de látjuk, nem megy. Nincs szándék a konszenzusra.
– A szembenállás is eredménytelen: Erzsébetvárosban a napokban bukott el a bulinegyedről tartott helyi népszavazás, a 3-as metró akadálymentesítése ügyében pedig a baloldali ellenzéki pártok gyűjtöttek aláírásokat, de már le is álltak. Kinek éri meg vitát nyitni a törvények betartásáról?
– Van igazsága Tarlós István főpolgármesternek, amikor visszakérdez: Miért nem tetszettek akadálymentesíteni húsz éven át? Ugyanakkor azzal is fel kellene hagyni, mert nem visz előbbre, hogy örökösen felhánytorgatják a politikusok egymásnak a hibáikat, egykori mulasztásaikat. Ilyeneket bármelyik időszakból lehet találni, s akár magamat is hibáztathatnám olykor, hogy a mai tudásommal miért nem másként döntöttem tíz évvel ezelőtt.
– A jelenlegi kormány százmilliárdokat ígér a „modernként” emlegetett megyei jogú városoknak, míg Budapesten a legszükségesebb közlekedési felújításokra sem jut elegendő pénz. Pesterzsébeten is nagy tervek voltak, a Duna-partra vezető gyaloghidat is ígértek. Miért nem épül?
– Kaptunk egymilliárd forintnyi kormánytámogatást, de mi kértük, hogy a pénz felhasználhatósági idejét hosszabbítsák meg. Ennek fő oka az volt, hogy az eredetileg még 2009-ben készített terveket aktualizálni kellett, részben pedig újragondolni. Egy gyalogos-kerékpáros híd épülhet a közeljövőben. Az is jó hír, hogy a 2010 előtt bezárt egykor európai hírű jódos-sós fürdőt két év alatt megújítja a főváros gyógyfürdős cége.
– A korábbi polgármester-választásokból jól látható, hogy nemcsak baloldali, hanem jobboldali támogatói is vannak. Ezért ügyel jobban a nemzeti megemlékezésekre, a Trianon-évfordulók megtartására, a nemzeti gondolat ápolására?
– Ezek sztereotípiák: a baloldaliságot sokan azonosítják az ateizmussal, a liberalizmussal, a kozmopolitizmussal. A XIX. és még inkább a XX. századi gondolkodásmódtól máig nem tudtunk elszakadni. Neveltetésemből, családomból, környezetemből adódóan én képviselem mindazokat a magyar, nemzeti és lokálpatrióta hagyományokat, amelyekkel felnőttem, és nekem is kötelességem továbbadni. Nem is mondanám magamról, hogy baloldali vagy konzervatív vagyok. A mai világ, az internet világa egyébként ezt a címkézést sokkal gyorsabban fogja meghaladni, mint azt bárki is gondolná.
– Zajlik a választási kampány. Azért nyilván van véleménye a jelenlegi, kaotikusnak is nevezhető politikai helyzetről.
– Nekem egy kampány nem az ígéretekkel, hanem a programkészítéssel kezdődik. Ez lenne a pártok feladata is. Sajnos a programról keveset, ígéretekből annál többet hallunk. Igazából ez az embereket sem izgatja, és az ellenzéki pártok sem mutattak alternatívát. Az „összefogósdit” 2014-ben már lejátszották, de nem jött be. Miért nem jönnek el ide, a Gyuri kocsmájába? Amit ott nem látnak és nem értenek az emberek, az nincs is a világon. Mostanság a választásról szó sem esik a kocsmában. Áttörésre lenne szükség, mert mindettől függetlenül jó időszaka ez az országnak. A kampányban persze el lehet mondani, hogy „itt diktatúra van”. Dehogy van: a demokrácia adta lehetőségekkel lehet élni és visszaélni, de az alapokat ne vonja kétségbe senki!
