A diákok túlterheltségének mérséklése, az osztályok létszámának csökkentése és a pedagógusi fizetések emelése – ilyen és ehhez hasonló ígéretek hangzottak el az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek oktatási vitáján hétfőn este a Gödör klubban. Az eseményt az oktatási rendszer reformjáért az elmúlt időszakban több alkalommal is tüntető Független Diákparlament szervezte. Ugyan minden parlamenti párt miniszterelnök-jelöljét – így Orbán Viktor kormányfőt is vitára invitálták –, ám ő ezt nem fogadta el. Utóbbi nem meglepő, hiszen Orbán az utóbbi tizenkét évben nem vállalt nyilvános vitát ellenzéki politikusokkal, legfeljebb a parlamentben kérdezhették őt az ellenzéki képviselők. Mikor a miniszterelnök távolmaradását közölték a szervezők a közönséggel, többen fújoltak, míg volt, aki azt kiabálta be: „Szégyen!” Így az est résztvevői Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd, Szél Bernadett, az LMP, illetve Vona Gábor, a Jobbik miniszetrelnök-jelöltje volt.
– Legalább negyedével csökkenteni kell a tananyagot – mondta Karácsony Gergely azzal kapcsolatban, hogy milyen konkrét intézkedéseket hajtanának végre. Úgy vélte, nemcsak a tanítás szabadságát fontos megadni, de azt is, hogy magát az oktatási rendszert is hagyják tanulni, mert „abszurd, hogy az iskolákat nem hagyjuk alkalmazkodni az új helyzetekhez”. Ezen felül Karácsony megígérte a pedagógusképzés reformját és azt is, hogy a tanárok nyolc évente egy évet munka nélkül tölthetnek. – Nem alattvalókat akarunk képezni – mondta hozzátéve, a mai magyar társadalom fuldoklik amiatt, hogy nincs meg az együttműködés kultúrája.
– A mostani Nemzeti Alaptanterv borzalom, újra van szükség – jelentette ki Szél Bernadett, aki szerint jó lenne, ha programcsomagok közül a tanárok választhatnának. Ezen felül növelni kellene a pedagógusok autonómiáját, és háromszorosára emelni a pályakezdő tanárok bérét. Arról is beszélt az LMP politikusa, hogy Magyarországon is szükség lenne arra, hogy a pedagógusok mellett legyenek jelen a segítő szakmák képviselői is a tantermekben. Ám Szél szerint most sokszor a pedagógiai asszisztenseket azzal alázzák meg, hogy bérük a közmunkásokéval van egy szinten. Megjegyezte: „Orbán Viktor ott hibázta el, hogy nem bízott a tanárokban és a gyerekekben”. Ezen felül erősíteni kell a Biztos Kezdet Gyermekházakat és a tanodák rendszerét a zöldpárt miniszterelnök-jelöltje szerint.