– Halló, tudna valakit kapcsolni az igazgatóságon? – kérdeztem telefonon a kabai üzemét megszüntetni készülő, német tulajdonú Evonik Agroferm Zrt. portását.
– Sajnos nem, mert beteg a titkárnő – válaszolta.
– Esetleg az igazgatót?
– Őt sajnos nem tudom kapcsolni, tudja ez egy német cég.
– Az itteni üzem vezetőjét?
– Sajnos őt sem tudom adni.
– Sajtóügyekkel foglakozik valaki?
– Megkérdezem. (Suttogás a háttérben.) Igen, foglalkozik.
– Tudná kapcsolni?
– Sajnos nem, mert beteg.
– Mondja, magát leszámítva mindenki beteg a cégnél?
– Értse meg, hogy ezt mondták fentről.
Mint azt mi is megírtuk, azzal, hogy bezár az Evonik kabai üzeme, százhúsz ember munkahelye szűnik meg. A német cég április végéig állítja le az aminosav termelését a telephelyen. A döntést az L-treonin aminosav piacán tapasztalható egyre intenzívebb és növekvő versennyel indokolták.
„Ilyen környezetben pedig az Evonik számára a folyamatos optimalizáció ellenére sem tartható fenn a termelés Kabán. Az üzem leállítása összhangban van az aminosav-üzletág vezető pozíciójának megőrzésére irányuló stratégiával” – jelezte a cég közleményében Emmanuel Auer, az Evonik takarmányozási üzletágának vezetője.
A bürokratikus hangvételű irat szerint a társaság szorosan együttműködik az Evonik Agroferm Zrt. üzemi tanácsával, a helyi önkormányzattal és a hatóságokkal a közelgő elbocsátások lehető legmegfelelőbb kezelése érdekében.
A közel hatezres lélekszámú város rácáfol a kelet-magyarországi településekről gondolt sztereotípiákra: ha van is, a szegénység a kerítések mögött marad, az utcák-terek takarosak, mindenhol virág, bár könnyű ezt így, tavaszkor.
A Evonik Agroferm Zrt. több kilométerre van Kabától, a helyiek közül mégis többen azt mondták, a széljárás miatt vagy a város, vagy a cég, de valamelyik mindenképpen előnytelen helyen van. Éppen ezért örülnének a gyár megszüntetésének, mert szerintük az üzem rákkeltő anyagokkal szennyezi a környéket. Mások nem képviseltek ennyire határozott véleményt, jó néhányan ugyanis tőlünk tudták meg, hogy a gyár léte veszélybe került. Ami a messziről jött látogatónak feltűnik, az az, hogy semmi feltűnő nincsen a történetben, a helyiek leginkább csak vonogatják a vállukat a bezárás hírét hallva. Sőt, olyan jól értesültek is akadtak, akik tudtak, már hogyne tudtak volna a dologról, azután egy másik bezárásra váró vállalkozásról kezdtek mesélni.
Az Evonik dolgozói, akikkel sikerült beszélni, nem akartak arcukat, nevüket vállalva nyilatkozni, mert attól féltek, hogy a cikk megjelenése utáni napon már nem kell munkába menniük. Egyébként kevésbé letargikus, mint inkább optimista a hangulat az üzemben – mondták.
– Tudnak valamit? – kérdeztem.
– Nem – válaszolták, csak amennyit az újságokban lehetett olvasni, a reményteli hangulat csak afféle kincstári optimizmus. Mert más nem nagyon maradt nekik. Ha a céget nem mentik meg, akkor állást kell keresniük, ami a végzettséget, szaktudást illetően nem lenne gond, de sokan vannak hatvan év körüliek, akikért finoman szólva nem kapkod a munkaerőpiac.
Egy másik melósnak a szaktudás is probléma. Van egy végzettsége ugyan, de 28 éve itt dolgozik a képesítéséhez képest teljesen más, speciális munkakörben, ami azt jelenti, hogy sem így, sem úgy nem tudna elhelyezkedni.
A kabai üstökös
Kaba eddig a fürdőjéről és a meteoritjáról volt híres, ami 1857-ben csapódott a város szélén a földbe, néhány napja viszont Bangóné Borbély Ildikóról is, aki a vasárnapi választás MSZP-s jelöltje volt Csepelen, Németh Szilárd Fidesz-alelnök szűkebb pátriájában, ám visszalépett. A kabaiak ezt a huszáros cselekedetet kicsit másként látják helyben, nem értik ugyanis, mit keresne Kabától oly messze, idegen vidéken az ő Ildijük. Ha már ott voltunk, megpróbáltuk felkeresni az ellenzéki összefogás nemzeti hősét a házában, ami szerfelett takaros, de nem volt otthon. Csak az édesanyja, aki büszkén mondta, hogy a lánya kedd óta Budapesten van.
– Kaba életében nagy megrázkódtatás, hogy a cég bezárja a telephelyét – mondta a Magyar Nemzetnek a város polgármestere, Szegi Emma (Fidesz–KDNP), hajdani libatenyésztő, aki egyébként maga vezeti a településen a polgári temetéseket. – Nyilván egy munkahely elvesztése is nagy veszteség, de itt most százhúszról van szó, bár az is igaz, Debrecenből és a környező településekről is jártak ide dolgozók. Kabaiak talán negyvenen lehetnek – tette hozzá. – De más településekhez képest nekünk ez még nagyobb tragédia, mert mi megéltük a cukorgyár bezárását is. 2006. október elsején lettem polgármester, a gyár másodikán húzta le a rolót. Akkor közvetlenül kétszázan, de a különféle alvállalkozókhoz, beszállítókhoz kiszervezett munkásokkal együtt sokszor többen vesztették el az állásukat – emlékeztetett.
Ez akkor évi 200 millió forint iparűzési adó kiesését, a város költségvetésének egynegyedét jelentette, most, az Evonik bezárása pedig éves szinten 90 millió forint hiányt, az összes befolyó iparűzési adó harmadát teszi ki. – Ami borzasztó kiesést jelent, ha úgy alakul – mondta Szegi Emma.
– Miért, nem tény, hogy bezár a gyár? – kérdeztem vissza. – Van még remény?
– Talán még van – válaszolta.
Az önkormányzatot néhány hónapja kereste meg a német tulajdonos, hogy a cég veszteséges, nem éri meg fönntartani. Azt is mondták, hogy rengeteg szakmai befektetőnél próbálkoztak külföldön, de vevő nem akadt a gyárra, ezért arra kérték a polgármestert, próbáljon meg magyarországiakat keresni. Szegi Emma a munkatársaival talált is két érdeklődőt (a kilétük egyelőre nem publikus), velük állítólag jelenleg is tárgyalásban van az Evonik.
A városházán egyébként értetlenül állnak a gyár bezárásának szándéka előtt, ugyanis az elmúlt években az Evonik többmilliárdos beruházásokat hajtott végre. Ennek a sajtóban is nyoma van, az MTI például 2013 novemberében számolt be arról, hogy költséghatékony, környezetbarát, víz- és energiatakarékos technológiát fejlesztettek ki a cég kabai gyárában, amivel 20-ról 30 ezer tonnára növelték a takarmány minőségű, 98,5 százalékos tisztaságú aminosav gyártását. Ráadásul a cég legutóbbi beszámolója szerint a kabai gyár több mint 14 milliárd forint árbevételt ért el 2016-ban, amiből 840,5 milliós nyereség maradt.
– Körülbelül egy hónapja jutott a tudomásunkra – mondta Szegi Emma –, hogy az Evonik stratégiai megállapodást kötött egy kínai céggel, ami a közelmúltban egy nagyon nagy kapacitású üzemet épített. Úgy tudjuk, a német cég onnan akarja ellátni az európai piacot.
– Gondolom, akkor az érdeklődők a profil elvetésével akarják átvenni a céget – vetettem fel.
– Ez a nagy csavar a történetben: az érdeklődők, legalábbis tudomásunk szerint az egyik azzal a kéréssel fordult a német tulajdonosokhoz, hogy mivel ez egy speciális profilú üzem, amit nem lehet átállítani egy teljesen más típusú termék gyártására, adjanak 2-3 év átmeneti időt, és addig vegyék át piaci áron az itt megtermelt aminosavat. Na, ettől a tulajdonos teljesen elzárkózik, így viszont kinek kell a cég? – tette fel a költői kérdést Szegi Emma. Ezzel együtt érdeklődő volna, de a német tulajdonosok azt mondták, hogy ha nem tudják átadni a gyár üzemeltetését, akkor lebontják.
Mindent összevetve jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy a számbavehető befektetőkkel (akiket mi nem ismerünk) hol tartanak esetlegesen a tárgyalások – összegezte a polgármester.
A munkanélküliséget illetően sem egyszerű a kérdés. Azért, mert az Evoniknál speciális szaktudású emberek, például vegyészek dolgoznak. Akiknek egyfelől reményük sem lehet, hogy Kaba felszippantja őket. Másfelől viszont a különleges szaktudásuk miatt arra komoly esélyük van, hogy máshol találjanak állást – vélik a kabai városházán. Már több cég is érdeklődött a dolgozók iránt, és a kormányhivatal is jelezte, hogy segít.
– Jelen helyzetben a kormány milyen segítséget ajánlott fel? – kérdeztem.
– A kormány semmit nem tud ilyenkor felajánlani – válaszolta Szegi.
– Felvette velük a kapcsolatot?
– A kormányhivatallal igen, akik biztosítottak is a segítségükről.
– Ami miben nyilvánul meg?
– Amit már említettem: segítenek munkahelyet találni, ha úgy adódik. Mert azért ne felejtsük el, hogy ez egy német tulajdonú magáncég. Ezért a dolgokra igazándiból senki nem lehet befolyással.
Mivel a helyzet komoly kérdéseket vet fel, megpróbáltunk bejutni az Evonik Agroferm telephelyére. Megismétlődött az, ami előző nap telefonon: a térség legnagyobb hatalmú emberénél, a portásnál akadtunk fenn. Nincs bent az igazgató, sőt, a vezetőség többi tagja sem, mindenki hazament – mondta úgy nézve ránk, mint két sáros falevélre, amiket a huzat sodort be az ajtón a tiszta előtérbe. És persze senkit nem lehetett elérni telefonon. – Tegnap még betegek voltak – legyintettem reménytelenül. – Értse meg, ezt mondták nekem – magyarázta a portás dühösen.
Közben a bejáratnál kamionokat mázsáltak, alapanyag tehát még jön – állapítottuk meg.
– A történet akkor lesz végképp érdekes, ha a németek tényleg lelépnek – mondta ezt megelőzően a polgármester –, hiszen akkor a területen teljes rekultivációt kell végrehajtani. Ami óriási költség. A helyzet mindenképp tragikus – tette hozzá –, és biztosan nem lesz varázsütésre megoldva.
