2011. december 13-án titkos szavazással megválasztotta az Országgyűlés Darák Pétert a Kúria, Handó Tündét pedig az Országos Bírói Hivatal elnökévé. A szavazás eredménye jól mutatja, hogy a kormánypártok jelöltjei az ellenzéki oldal egyöntetű támogatását finoman szólva nem élvezték – a Kúria elnökét 275 igen, 83 nem és 4 érvénytelen vokssal választották meg. Ez idő tájt a Fidesz-KDNP frakciószövetség 263 képviselővel rendelkezett a parlamentben, így az eredményekből jól látható, hogy Darákot hét ellenzéki szavazat segíthette, amely kapcsán tudni kell, hogy az MSZP 59, a Jobbik 47, a szakadás előtti LMP pedig 16 mandátummal rendelkezett. Ehhez képest a balliberális sajtó a megválasztásának pillanatától a tenyerén hordozta a legfőbb bírói fórum vezetőjét.
A hvg.hu a választás eredményéről szóló beszámolójában élesen támadta az OBH elnökét – bírósági forrásokból az online lap úgy tudta, hogy Handó Tünde „közeli barátja a kormányfő családjának. Ehhez képest Darákról csupán száraz önéletrajzi adatokat közöltek, kiemelve, hogy korábban igen jelentős versenyjogi ügyekben hozott döntéseket a Legfelsőbb Bíróságon.
Nyitás a sorosista NGO-k irányába
2012. júliusában a Szegedi Ítélőtáblával közösen Integritás az igazságszolgáltatás működésében – lehetőségek és utak címmel szakmai fórumot rendezett a Transparency International Magyarország. Az eseményen bírósági forrásaink szerint semmi meglepő nem volt abban, hogy például Hack Péter, az SZDSZ Országos Tanácsának korábbi tagja mellett részt vett előadóként Darák Péter is, hiszen közeli munkatársai a Kúria vezetőjét inkább baloldali, liberális beállítottságú gondolkodóként ismerték. A konferencián Darák beszélt a korrupció kockázatairól és kijelentette, hogy a Transparency az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyabb működéséhez nyújt segítséget, sőt azt hangsúlyozta, hogy minden szervezet számára üdvös a TI támogatása. A konferencián szóba kerültek azok a joggyakorlat elemző csoportok is, amelyekből 2011 után – törvényi kötelezettségre hivatkozva – 7 állt fel a Kúrián, köztük menekültügyi és idegenrendészeti csoport is.
A külföldről finanszírozott NGO-k és a Kúria szakmai kapcsolata más területeken is virágzott tehát.