Megválasztotta a Fővárosi Közgyűlés a kábítószerügyi egyeztető fórum tagjait

A Tarlós István főpolgármester által jegyzett, egyhangúlag elfogadatott javaslatban az olvasható, hogy a fórum javaslattevő, tanácsadó, konzultatív és koordináló jellegű szakmai testület.

Forrás: MTI2019. 03. 27. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közgyűlés támogatta V. Naszályi Márta módosító javaslatát, amely szerint az egyezető fórumban helyet kap meghívottként a drogszakmai szervezetek és szolgáltatók legitim érdekérvényesítését ellátó négy ernyőszervezet – a Magyar Addiktológiai Társaság, a Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége, valamint az Ártalomcsökkentők Országos Egyesülete – által delegált egy képviselő.

Megszüntetik a közbeszerzési kft.-t

A Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett, 19 igen és 4 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadott javaslattal a testület határozott arról, hogy a közbeszerzési kft. jogutódlással megszűnik, beolvad a budapesti városüzemeltetési holdingba, a BVH Zrt.-be.

A fővárosi ajánlatkérők közbeszerzési eljárásainak lebonyolítását végző közbeszerzési kft.-t a Fővárosi Közgyűlés 2015 decemberében hozta létre. Mint az elfogadott előterjesztésben olvasható, a társaság működési költségeinek optimalizálása, a szakszerű és hatékony társasági gazdálkodás elősegítése érdekében 2017 júniusában adásvétel útján került a BVH Zrt. tulajdonába, ezzel megszüntették közvetlen önkormányzati tulajdonú társasági státuszát. Feladatkörét az elmúlt években többször módosították, utoljára 2018. március 1-jel hatállyal.

A 2018. március 1-jétől hatályos értékhatárok alapján jelentősen csökkent azon eljárások és feladatok száma, amelyek a közbeszerzési kft. feladatkörébe tartoznak. Ezt a tendenciát erősíti egy központi szabályozás is – írták.

A javaslatban rámutattak: a fővárosi önkormányzat 2019. évi költségvetése ismeretében a Főpolgármesteri Hivatal tekintetében nem merül fel olyan feladat, amely a hatályos értékhatárok alapján a társaság feladatkörébe tartozna. Ugyanakkor a fővárosi önkormányzat vonatkozásában a tervezett beszerzésekre irányuló eljárások a hivatal apparátusának fokozottabb részvételét igénylik. Továbbá a közbeszerzési kft. által – a hivatalon és az önkormányzaton kívül – más fővárosi ajánlatkérők megbízásából ellátott feladatok száma a múlt év folyamán jelentősen csökkent.

Az elfogadott javaslat szerint a fővárosi önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal esetében április elsejét követően a közbeszerzési eljárások lefolytatását a Főpolgármesteri Hivatal feladatkörébe utalják. A többletfeladat miatt ötfős létszámemelésről is döntött a testület.

A fővárosi gazdasági társaságok – szintén az április elsejét követően kezdeményezni tervezett közbeszerzési eljárások esetében – maguk folytatják majd le az eljárásokat.

A közbeszerzési kft. feladatkörének fentiek szerinti csökkenésével egyidejűleg a BVH Zrt.-hez tartozó leányvállalatok közbeszerzési feladatai a megnövekedett szervezeti hatékonyságnak köszönhetően a továbbiakban a BVH Zrt. keretein belüli is racionálisan elláthatók – írták az elfogadott előterjesztésben.

Tarlós István főpolgármester korábban már többször beszélt arról, hogy az év elején megszüntetik a közbeszerzési kft.-t.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.