Szánthó Miklós: Azt látjuk, hogy a legkülönfélébb kreált vagy bornírt módon képzett kisebbségek ügyei azonnal felkeltik a nyugati közvélemény figyelmét, míg a határainkon túl élő őshonos magyar kisebbségek egyéni és közösségi jogvédelmére kikényszeríthető uniós mechanizmus nem létezik. Ennek a legfőbb oka szerintem az, hogy – Németországot leszámítva persze – az első, majd második világháborút lezáró békerendszereket, így a trianoni békediktátumot is lényegében az unió jelenlegi magállamai alkották meg és végső soron ezen szerződéses rezsimek képezik a mai európai politikai konstelláció alapját. Ha kinyitnák a határon túli magyarok jogvédelmének ügyét, nyilván felmerülne a kérdés, hogy mennyiben volt igazságos Magyarországgal szemben az 1920-as trianoni, majd 1947-es párizsi „békeszerződés”. A másik lényeges dolog azonban, amit látni kell, hogy ezen szerződések alapvetően nemcsak a történelmi Magyarországgal bántak el igazságtalanul, de szántszándékkal egy olyan rendszert alkottak meg Közép-Európában, mellyel a régió országai könnyűszerrel egymásnak ugraszthatóak – nehogy egységesen tudjanak bármilyen történelmi helyzetben fellépni a „Nyugattal” szemben. Tehát az utóbbi időszakban az elszakított magyarlakta területeken – akár a Felvidéken, akár Erdélyben – megtapasztalt jogsértésekkel összefüggésben a jogorvoslatok és a szükséges anyaországi támogatások biztosítása mellett mindig a lehető legnagyobb körültekintéssel érdemes csak reagálni, mert az eseményeknek van egy olyan olvasata is, mely szerint egyes ebben érdekelt politikai erők szándékosan egymásnak akarják ugrasztani például a V4-es országokat.
Vincze Viktor Attila: Azok a morális felsőbbrendűséget csak a magukénak tulajdonító nyugat-európai balliberálisok, akik Magyarországot, a magyar kormányt idegengyűlölettel, antiszemitizmussal meg antidemokratikus tendenciákkal vádolják a migráció ügye miatt, vajon miért nem tiltakoznak a balliberális ellenzéki pártok és a nyíltan szélsőjobboldali, antiszemita nézeteket képviselő, EU-zászlót égető Jobbik közötti választási szövetségkötés ellen?
Szánthó Miklós: Ha egy történelmi analógiával szeretnék élni, akkor azt lehetne mondani, hogy ez a mostani belpolitikai helyzet olyan, mintha a húszas évek végén Bethlen István ellen összefogtak volna az akkori protonyilas erők az illegális kommunistákkal és azt mondták volna, hogy ők a centrista, demokrata blokk. A jelenlegi helyzetben történelmi kontextusban arról van szó, hogy a körben a nemzeti és a nemzetközi szocialista vonalak találkoznak, a Terror Házából is ismert „átöltözőszoba” a mai gyakorlatban is működik. Ezeket az erőket a puszta, zsigeri Orbán-fóbián és a hatalom akarásán kívül nem tartja össze semmi. Utóbbi kategória a politikában persze érthető, de a közkeletű vélekedéssel ellentétben a politikában is van erkölcs, morál; és ennek határát az ellenzéki erők kölcsönösen átlépték. A hiteltelenségből pedig politikai siker még sosem született.
Vincze Viktor Attila: A migráció elutasítása miatt napról napra egyre intenzívebb és egyre durvább Magyarország-ellenes nemzetközi média- és politikai támadások azt jelzik, hogy valamit nagyon jól csinálunk?
Szánthó Miklós: Látható, hogy az európai uniós politikai színtéren minden nézeteltérést felülír az, ha szembe kell menni egy olyan politikai erővel, képességgel és kreativitással rendelkező kormányzattal, amely ellentmond a brüsszeli bürokraták által erőltetett trendeknek. A hazánkkal szemben indított, jogállamiságinak leplezett eljárást vígan szavazták meg együtt liberálisok, néppártiak, szocialisták, zöldek és kommunisták. Teljesen egyértelmű, hogy úgy félnek attól, hogy a „magyar példa” ragadóssá válik, mint ördög a szenteltvíztől: a szocialista kormányok által az államcsőd szélére navigált országot az EU-s gazdaságpolitikai receptet megtagadva rántotta vissza az Orbán-kormány, most pedig világnézetileg is szembeszegül a nyílt társadalom liberális koncepciójával – és valamennyi manőver eddig sikeres is volt. Ez azt mutatja, hogy kizárólagosnak tételezett „brüsszelizációval” szemben igenis van alternatíva, és ennek dominóhatása alapjaiban rengetheti meg a hatályos liberális politikai paradigmát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!