Több mint 428 millió forint értékű pályázati felhívást tett közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatási együttműködésekre, külhoni magyar pedagógusszövetségek, intézmények, diákok támogatására. A legtöbb pénzt a Makovecz-program keretében biztosítják: a 2019/2020-es tanévi felhívás kétoldalú hallgatói mobilitásra 186,36 millió forintot ad, a magyarországi oktatók kiutazását pedig 145 millió forinttal segíti.
A 2016-ban indult kezdeményezés Erdélyben és a Partiumban négy felsőoktatási intézmény, a Felvidéken és a Vajdaságban 2-2, Kárpátalján pedig egy főiskola bevonásával támogatja a külhoni magyar közösségek értelmiségi utánpótlását. Oktatóknak egyéves határon túli munkavállalást finanszíroz a kormány, a hallgatók pedig öt hónapos – vagyis egy teljes szemesztert lefedő – utazások, 1–4 hónapos részképzések, illetve 1–3 hetes rövid tanulmányutak közül választhatnak. Alap-, osztatlan, mester- vagy doktori képzésben részt vevők is pályázhatnak. Az Emmi felhívta a figyelmet arra, hogy a kiutazó tanárok a határon túli munkaviszonyuk időtartama alatt fenntarthatják itthoni munkaviszonyukat, és továbbra is jogosultak a magyarországi illetményükre. Fontos, hogy csak az együttműködésben részt vevő, kijelölt intézményekbe lehet utazni, és hogy az oktatók esetében előnyben részesítik a minősített, azaz docens vagy egyetemi tanár fokozatú jelentkezőket.
A szaktárca az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE) közösen több kisebb pályázatot is hirdet a külhoni magyar oktatás fejlesztésére, melyekre május végéig, az egyetem honlapján kell jelentkezni. Anyanyelven folyó tanulmányi versenyekre összesen húszmillió forint nyerhető el. Pályázónként 60–900 ezer forint vissza nem térítendő támogatáshoz lehet hozzájutni. Szülőföldi anyanyelvi szaktáborok szervezésére 16 millió forintot, pályázónként 100–900 ezer forintot kaphatnak a szomszédos államok magyar iskolái, pedagógusszövetségei, illetve oktatással foglalkozó alapítványai, egyházai. A közoktatási célú táborokat úgy kell megszervezni, hogy azok legalább húsz diák fejlesztéséhez járuljanak hozzá.