Karcolt névtelenség – migránskártyák újratöltve

A névtelen migránskártyát megtestesítő kártyatípus nem új találmány: technikailag a világ minden pontján elfogadott feltöltőkártya. Különféle válfajait már régóta használják például az idegenforgalomban vagy mobiltelefonáláskor. A menedékkérők – mint új névtelen célcsoport – szinte magától értetődően jelentek meg az ügyfélkört toborzó programmenedzserek célkeresztjében.

A kockázatok ellenére az EU támogatja a programot Fotó: Corinna Robbins/Mercy Corps Forrás: MasterCard.com

A migránskártya működésének megértéséhez érdemes áttekinteni annak a bankkártyacsaládnak a történetét, amelyhez ez a típusú plasztik lap is tartozik. Ez pedig a prepaid vagy feltöltőkártyák családja, amely a 2007–2008-as pénzügyi válság idején kezdett rohamosan terjedni, főként a tengerentúlon – foglalta össze Inotay Balázs informatikai szakember, online és mobilfizetési specialista. Az emberek eladósodottsága miatt ugyanis a bankok visszavonták a fizetési nehézségekkel vagy fizetésképtelenséggel küzdő ügyfeleiktől a megszokott hitelkártyáikat, s ezek az emberek kezdek visszacsúszni a készpénzes világba.

Ennek megakadályozására a pénzintézetek fedezeti (debit és prepaid) jellegű kártyákat kibocsátásába fogtak, amelyek csak annyi költést tettek lehetővé, amennyi fedezet volt a kártyán, illetve a mögötte lévő folyószámlán. Az ilyen típusú kártyák hátránya ugyanakkor, hogy mögöttük csupán egy processzor vezette technikai számla áll, nincs normál számlavezetés, valamint utalási lehetőség sem feltétlenül. A prepaid kártya célja tehát az, hogy – akár név nélkül is – támogassa a készpénzmentes fizetést a megszokott banki környezetben olyanok számára is, akiknek más lehetőségük nincs.

A kockázatok ellenére az EU támogatja a programot
Fotó: MasterCard.com

Megjelennek az e-money cégek

A feltöltőkártyák kibocsátásához azonban már nem feltétlenül van szükség hitelkártya-kibocsátói szintű banki logikára, így megjelentek a prepaid kártyák kibocsátására és menedzselésére szakosodott vállalkozók, fizetési szolgáltatók. Ezeknek az úgynevezett e-money cégek természetesen rendelkeznek a szükséges, előírt banki háttérrel, s a felügyeleti hatóság engedélyét is megkapták. Bevontak viszont kellő jogosítványokkal és szabályozottsággal rendelkező alvállalkozókat is – úgynevezett programmenedzsereket –, akikért ezek az e-money vállalatok felelnek.

A programmenedzserek feladta, hogy felhajtsák azt az ügyfélkört, ahol teríteni lehet a feltöltőkártyát. Célterület lehet például az idegenforgalom, így a turisták előre meghatározott és később megújítható összeget visznek magukkal a féltettebb hitelkártya helyett. Különféle multilevel vagy kafetériacsoportok is részt vehetnek a programokban a név nélküli, gyorsan teríthető kártyákkal.

A feltöltőkártyák – így a migránskártyák – esetében teljesen mindegy, hogy azok dombornyomottak-e (embossed) vagy karcoltak (indented), a dombornyomásnak ugyanis csak akkor van (volt) jelentősége, ha a fizetéshez offline kártyalehúzó szükséges, elektronikus (online) környezet hiányában. Egyébként a kártyabirtokos és a kártya adatai ugyanúgy megtalálhatók a kártyacsipen, mint a fedezeti és a hitelkártyák esetében – magyarázta Inotay Balázs. Ez a helyzet a karcolt migránskártyákkal is, amelyek kibocsátását az Európai Unió és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szervezte mint programmenedzser a MasterCard nemzetközi kártyatársasággal karöltve, elvileg annak érdekében, hogy a pénz áramlása ellenőrizhető keretek között folyjon. A kártyákra ugyanis nem lehet korlátlan összegeket feltölteni, a pénzeket nem lehet könnyedén koncentrálni. A terrorizmus támogatására annyiban alkalmas, hogy a terrorista meg tudja venni a létfenntartásához szükséges dolgokat, emellett feltűnésmentesen bele tud simulni a környezetbe; nagyobb szabású terrorcselekményeket azonban nem tud finanszírozni egyetlen migránskártyával.

Előre személyesítik meg

Azt, hogy mit lehet tenni egy kártyával és mit nem, a kibocsátó által definiált program szabja meg letisztázott szabályok mellett. Ilyen például a feltöltött összeg nagysága, ami szigorúan limitált a kártyabirtokos valós személye ismeretének hiányában. Korlátozható a felhasználhatóság helye is, például csak élelmiszert forgalmazó üzletekben lehet elfogadni. Kizárható az ATM-használat is, ha a program szabályrendszere ezt előírja.

Az ilyen típusú kártyát anonim módon, előre személyesítik meg, azaz gyártáskor kap egy sorozatszámot, amely a kártya felületén szerepel egyedi azonosítóként a birtokos neve helyett. A csipre is ráírhatják ezt a számot, de jelentősége nincs, mivel a vele összerendelt, szintén a csipen is szereplő kártyaszám viszi a tranzakciókat, amelyek így nyomon követhetők. Persze, a készpénz útja már követhetetlen. Átvételekor a kedvezményezett aláír egy papírt, amelyre rávezetik a sorozatszámot. Elvileg tehát tudható, hogy adott kártya kihez tartozik. Persze az már más kérdés, hogy a papíron szereplő név valódi-e. A technológia, illetve az eljárásrend ugyanis nem alkalmas arra, hogy hitelt érdemlően lehessen bizonyítani a kártyabirtokos személyazonosságát. Így adott esetben előfordulhat, hogy az illető több kártyakibocsátó helyen is megfordul, s más-más néven vesz fel kártyát.

Belép a MasterCard

A MasterCard először 2016-ban, Szerbiában kapcsolódott be egy menekülttámogató tesztprogramba a Mercy Corps nevű nemzetközi segélyszervezettel és a szerb munkaügyi minisztériummal összefogva. Ennek részeként előre feltöltött debitkártyákat kezdtek osztogatni az országon átutazó, regisztrált iraki, szír és afgán hátrányos helyzetű menekülteknek – derül ki a kártyatársaság 2016. június 20-i közleményéből. A családi kártya 210, az egyéni kártya pedig 70 euró elköltését tette lehetővé. A tesztprogramban mintegy 67 ezer eurót osztottak szét közel 400 családnak. A tapasztalatok alapján a Mercy Corps később a görögországi Leszbosz szigetére, majd a szárazföldre is elvitte a juttatást.

Egyébként sokaknak nem tetszik, hogy a MasterCard beszállt egy politikailag kényes bizniszbe, amelyre rá lehet sütni akár a pénzmosás vádját is, hiszen ki tudja, hogy az ATM-ből felvett készpénzt – még ha az csekély mennyiségű is – mire fordítja a menedékkérő. A folyamatok belső működésére rálátó szakértők szerint a kártyatársaság és az unió is tisztában van a trükközés elvi lehetőségével, de mivel sok pénzt lehet keresni az üzleten, csak ímmel-ámmal berzenkednek, s nyilvánosan sose ismerik el a folyamat negatív implikációit, s csak a humanitárius célokat sulykolják.

A kártyatársaság – amelyet az EU lényegében a tranzakciós díjakkal támogat – azzal védi ki a pénzmosás lehetővé tételének vádját, hogy tényleg csak a napi szükségleteket fedező, havi néhány száz eurót enged feltölteni a kártyákra. Továbbá végül is nem törvénytelen a migránskártya kibocsátása, mivel a szabályzat szerint elvileg nyomon követhetők a tranzakciók, s formailag minden előírásnak megfelel.

A pénzmosás támogatása gyanújának elkerülése végett az EU kezdeti elképzelése szerint csak vásárlásra lehetett volna használni a kártyát, ám erre felzúdultak az emberi jogi szervezetek. Úgy vélték, a felhasználás korlátozásával a menedékkérők méltóságukat sértő, diszkriminatív helyzetbe kerülnek, s beszűkítik lehetőségeiket. Brüsszel mit tehetett volna mást, meghátrált.