A Margit híd alatt, a múlt heti hajókatasztrófa helyszínén tegnap reggel ismét elkezdődtek az előkészületek az esetleges merülésre. Közben a Bács-Kiskun megyei Harta településnél a Dunában ázsiai kinézetű férfiholttestet találtak.
A férfi azonosítását a dél-koreai helyszínelők végzeték el, és lapzártánkkor kiderült: ki lehet jelenteni, hogy a múlt szerdán elsüllyedt Hableány hajó eltűnt utasai közül találtak meg valakit.
A tragédia helyszínén azután a Hableány mentési munkálatai közben felszínre hoztak ugyanakkor egy holttestet – tudta meg lapunk tegnap este. Az áldozatot a délelőtti felderítő merüléskor találták meg a magyar szakemberek, a test megjelölése után folytatták a roncs állapotának felmérését. Az őket követő koreai búvárok a – magyarok által megjelölt helyről – hozták azután a felszínre a testet.

Fotó: Bach Máté
Mindezek után hétfőn hivatalosan már csak 19 embert kerestek eltűntként, közülük tizenheten dél-koreai turisták, illetve a kétfős magyar személyzet. A Duna Ercsitől délre fekvő magyarországi szakaszán továbbra is 158-an kutatnak az esetleg felbukkanó testek után, a szerb és a horvát hatóságok Mohácstól délre figyelőszolgálatot tartanak. A román hatóságok a Vaskapunál teszik ugyanezt.
A margitszigeti operatív irányítási központba tegnap kora délelőtt mintegy száz dél-koreai újságíró érkezett. Őket a tragédia hírére múlt héten Magyarországra utazó 54 fős – búvárok mellett áramlástannal foglalkozó szakemberekből, mérnökökből álló – alakulat Szöulból érkezett vezetője tájékoztatta a kialakult helyzetről és a tervezett lépésekről.
A dél-koreai újságírók feszült kérdéseiből is látszott, hogy mekkora nyomás helyeződik a honfitársaik tragédiája nyomán Budapestre érkezett katonai mentőkre. Egyelőre azonban a roncshoz még nem merülhetnek le, hogy átkutassák azt.
Az ár folyamatosan csökken, szombat óta már hetven centimétert apadt a vízszint. Tegnap a Duna átlagos vízállása 517 centiméter, a balesetkor 501 centiméter, volt.

A folyó szélessége a baleset helyszínén 453 méter, ugyancsak hétfői adatok szerint a másodpercenkénti vízhozam ötezer köbméter, a sodrás sebessége pedig továbbra is rendkívül nagy, négy méter másodpercenként, továbbá a 12–15 Celsius-fokos vízben a látótávolság gyakorlatilag nulla centiméter. Amennyiben sikerül majd megállnia a sebes vízben a nehézbúvárnak, vakon, csak tapogatva derítheti fel környezetét.