– Huszonkét nappal ezelőtt bekövetkezett a legnagyobb polgári hajókatasztrófa. A Hableányt hét másodperc alatt maga alá gyűrte a Viking Sigyn és a Duna medrének mélyére szorította. A mentésben ezer rendőr, közel 274 szolgálati jármű, helikopterek, drónok, a Honvédelmi Minisztérium, a Terrorelhárítási Központ, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a vízimentők, polgárőrök, önkéntes segítők vettek részt a munkában. A katasztrófában 25 fő elhunyt, 3 fő eltűnt, és mindössze hét ember életét sikerült megmenteni – fogalmazott Pintér Sándor beszédében.
Mint mondta, részvétemet fejezem ki a hozzátartozóknak, a Koreai Köztársaság vezetőinek, de amellett, hogy fejet hajtunk az elhunytak előtt, elkívánom ismerni azoknak a munkáját, akik részt vettek a mentési feladatok bármelyikében. A miniszter Bátorságért Érdemjelet és Rendkívüli Helytállásért Érdemjelet adományozott összesen negyvenhat főnek, köztük a Szökőár Kft. búvárainak, a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület Petőfi Mentőcsoport búvárainak, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hajós szolgálat kapitányának, a mentésben részt vevő hajósoknak, a fedélzeten szolgáló alkalmazottaknak, a Terrorelhárítási Központ vezetőinek, a Clark Ádám úszódaru kapitányának, valamint a Budapesti Vízirendészeti Rendőrőrs szolgálatban lévő vízirendészeinek.
Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany fokozatát vehette át Kálmán Barbara, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőr őrmestere is, aki munka után, egy barátnőjével beszélgetett, amikor a Hableány felborult.
– Egy hajón beszélgettünk a barátnőmmel – ami egy harminc fős külföldi turistacsoportot vitt –, amikor elhangzott rádión, hogy ember a vízben. Ekkor indult el az őrület – kezdte Kálmán Barbara. – A tragédia pillanatában az Olimpiai park környékén jártunk, felmentünk a kormányállásba, ott már látszottak a mentőgyűrűk és az emberek a vízben. A hajó elejére mentünk, ahol oldalt két hölgyet vettünk észre, de nem értük el őket, csáklyával sem. A hajó hátuljába rohantam, majd korláton kívül elkaptam a kezét. Végül a hajó matróza segített kiemelni. Másnap reggel tízig a baleset helyszínén maradtam segíteni – idézte fel a mentés körülményeit, majd hozzátette: Nem ez volt az első mentésem, tavaly július 1-én szereltem fel, ősszel volt egy vízbe ugrás, szintén hajóról, két főt mentettem ki.