A döntés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be, s abban kifejtette: csak a letartóztatás elrendelése biztosíthatja, hogy gyanúsított jelen legyen az eljárási cselekményeken. A Fővárosi Törvényszék a kerületi bíróság végzését érdemben nem változtatta meg, s engedélyezte az óvadék alkalmazását, ami Polt Péter szerint attól törvénysértő, hogy nem tartalmaz semmilyen döntést az ügyészi fellebbezés kiegészítésében írtakról. A törvényszék ugyanis a fellebbezésben megjelölt újabb letartóztatási okot nem vizsgálta érdemben, és úgy rendelték el a bűnügyi felügyeletet, hogy a gyanúsított konkrét tartózkodási helye a döntés meghozatalakor a hatóság előtt egyáltalán nem volt ismert – áll a legfőbb ügyész indítványában.
A Kúria határozata csak a törvénysértést állapíthatja meg. Így döntése nem változtatja meg a helyzetet, azaz Jurij C. továbbra is a lakhelyelhagyási tilalommal egyenértékű bűnügyi felügyelet hatálya alatt maradhat. A gyanúsított egy budapesti szállodában tartózkodik, és hetente kétszer kell megjelennie a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A katasztrófát vizsgáló hatvanfős speciális nyomozócsoport munkatársai többször is ki akarták hallgatni a kapitányt, aki nem tett érdemi gyanúsítotti vallomást, azonban fenntartotta az ügy kezdetén még tanúként tett nyilatkozatát, amelyben tagadta bűnösségét.
Tegnap a rendőrség közölte: a Hableány hatvanéves dél-koreai utasaként azonosították azt a nőt, akinek holttestét múlt szombaton találták meg az egyik csepeli öbölben. A hatóságok még két eltűnt dél-koreai utast keresnek. A katasztrófának huszonhat dél-koreai és két magyar áldozata van, a kirándulóhajó utasai közül mindössze heten élték túl az ütközést.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!