Rég túl vagyunk azon a korszakon, amikor a technikaórát az olló-ragasztó párosával való ügyeskedés töltötte ki, a folyamatosan fejlődő digitalizáció révén egészen új eszközök használatára nyílik lehetőség iskolai keretek között is. Elsősorban a szakképzés korszerűsítését és a pályaorientáció támogatását tűzte ki célul az öt éve működő Makerspace.hu, amelynek nem mindennapi tananyagcsomagjai egyre több iskolához jutnak el. Major Gábor, a fejlesztőcsapat ügyvezetője lapunknak elmondta: a jövő munkavállalóit szeretnék versenyképessé tenni a tananyagaikkal, amelyek ötvözik a hagyományos barkácseszközök és a digitális technológia használatát.
– Műhelyünkben játékos formában sajátíthatják el a diákok olyan modern eszközök használatának fortélyait, mint a lézervágó, a 3D-s nyomtató, digitális varrógép vagy épp a programozható robotkar. A feladatok mindig valamilyen kerettörténet köré épülnek, legutóbb például egy „okosvárost” építettek fel általános iskolás gyerekek, mégpedig úgy, hogy ők maguk találták ki, milyen létesítményekre van szükség, megtervezték, majd egy terepasztalon lemodellezték az egészet, ráadásul mindehhez különböző mikroelektronikai elemeket (szenzorokat, motorokat, vezérlőegységeket) használtak, hiszen a feladatok során az elektronika és robotika alapjait is elsajátítják. Nagyon fontosnak tartjuk a szakmaközi tudásátadást és a széles látókört, hiszen a digitalizáció és automatizálódás minden szakterületet érint – mutatott rá Major Gábor.

Fotó: Makerspace
A Makerspace.hu tananyagait mérnökökkel együttműködve a pedagógusok fejlesztik, és a cég saját táboraiban, szakkörein tesztelik, finomítják őket. A tizenöt különböző tematikájú (például Jövő városa, Szuperhősök, Mesterséges intelligencia) pedagógiai csomagból három készült el angol és magyar nyelven, amelyek mindegyike tartalmazza a tanári kézikönyveket, munkafüzeteket, digitális segédanyagokat és az alkotómunkához szükséges alapanyagokat. – Az első megrendelőink magán- és egyházi fenntartású iskolákból érkeztek, de bízom benne, hogy rövidesen az állami köznevelési és szakképzési intézményekben is tudunk mintaprogramokat indítani, bár tény, hogy egyelőre inkább szakköröket, táborokat, tanórákon kívüli foglalkozásokat tudunk támogatni. Ez remélhetőleg hamarosan változni fog, mert a 2020-ban bevezetendő új Nemzeti alaptantervben angolszász mintára várhatóan meg fog jelenni a Digitális kultúra nevű új tantárgy, a mi tananyagaink pedig tökéletesen illeszkednek ehhez a koncepcióhoz – hangsúlyozta az ügyvezető.