Végső búcsút vettek a Hableány személyzetétől

Visszaadták a Dunának Pethő János hamvait. A Hableánnyal hullámsírba merült matróznak és kapitányának, Lombos Lászlónak hajós búcsúztatón adták meg tegnap a végtisztességet. A Magyar Nemzet által megismert nyomozati iratok szerint a 28 áldozatot követelő tragédia miatt gyanúsított ukrán kapitány sokkot kaphatott, amikor rájött, hogy mi történt. Hajója két magyar matróza, mit sem tudva arról, hogy mi történt, azonnal menteni indult, amikor az első embert meglátták a vízben.

Bajtársak és családtagok részvételével zajlott le Pethő János matróz hajós temetése a Dunán Fotó: Kurucz Árpád

Síromnál sírva meg ne állj; / Nem vagyok ott, nincs is halál. Mary Elizabeth Frye: Ne jöjj el sírva síromig című költeményével búcsúztak pénteken a május 29-én hullámsírba veszett Hableány kapitányától, Lombos Lászlótól és matrózától, Pethő Jánostól a dunai hajósok Budapesten.

A búcsúztatásra 15 hajó érkezett a Margit híd és az Árpád híd közé, alakzatba rendeződve. A hajózók makulátlan egyenruhában adták meg a végtisztességet kollégáiknak. Pethő János hamvait a Halászbástya sétahajón, az alakzat kíséretében szállították az Északi vasúti összekötő híd Vác felőli folyószakaszára, ahol az urnás temetésre kijelölt hely található a Dunán. Hajózás közben valamennyi hajón egy időben a Hableányt is üzemeltető cég, a Panoráma Deck Kft. nevében búcsúztak el a két kollégától.

Bajtársak és családtagok részvételével zajlott le Pethő János matróz hajós temetése a Dunán
Fotó: Kurucz Árpád

„Május 29. mérhetetlenül sok ember számára jelentett fordulópontot, visszavonhatatlan változást. (...) Elvesztettünk két kiváló magyar hajóst, 26 dél-koreai vendéget és egy hajót. A hivatásos hajósok számára az elképzelhető legnagyobb veszteség ért minket. (...) Tisztelettel hajtunk fejet az elhunyt utasok emléke előtt, és búcsúztatjuk el a Panoráma Deck két hajós kollégáját, Pethő Jánost és Lombos Lászlót.

Lombos László, a Hableány kapitánya már gyermekként is arról álmodozott, hogy hajós lesz belőle. Az álom valóra vált, s lételeme lett a víz közege és a hajózás világa. Bejárta a világot nagy hajók fedélzetén, belvízen, tengeren egyaránt, de igazán otthon a Dunán érezte magát. A személyhajók előtt tolóhajókon dolgozott, azokon is hajóvezetőként, 1506 napot.

Határozott emberként, néha szűkszavúan, de mindig pontosan és megbízhatóan adta ki utasításait, és követte azokat, amelyeket ő kapott. Szavára figyeltek, ha megszólalt, annak súlya volt. Sokéves hajós tapasztalata érződött minden mondatán – a kevesebb több elvén, gyorsan és érthetően kellett mindig kommunikálnia. Ha tehette, minden utat, amire vonalvizsgája és hajóvezetői képesítése engedte, elvállalt. S bár a hajóvezetés szerelmese volt, műszaki tudása is megbízható forrása volt a parti szolgálatnak a hajója állapotáról.

Hajóraj kíséri végső útjára a tragédiában elhunyt Pethő János matróz hamvait
Fotó: Bach Máté

Tudta, mire kell figyelnie, korábbi gépésztapasztalata alapján rutinosan adta át a szükséges információkat a hajóról a műszak számára. (...) Kollégái szívesen dolgoztak vele, hiszen tudták, hogy tapasztalt, felelősségteljes ember, akire mindig számítani lehet. 58 éves volt, amikor utolsó útjára indult.

Pethő János matróz a tragédia előtti napon ünnepelte 53. születésnapját. Kanyargós út vezetett számára a hajózáshoz, hiszen korábban a katonai pálya mellett kötelezte el magát.

A víz azonban mindig vonzotta, így amikor változtatnia kellett, nem volt kérdés – a hajózás mellett döntött. Kollégái, felettesei egy nyugodt, higgadt, precíz, újító szellemű embert ismertek meg benne. Mindig pozitívan állt a munkához, és nem riadt vissza semmilyen feladattól, amit az élet hozott. Ha kellett, felszolgált a hajón, de akár a BKV-pontonozást és táblázási feladatokat is rá lehetett bízni. Műszaki ismeretei kimagaslóak voltak. Tervei között szerepelt, hogy hajóvezetői képzés után maga is a kormányállásba áll.

Már csak a szükséges szolgálati idő leteltét várta ehhez a lépéshez. János komoly partner volt a cégvezetés számára is. (...) Örömmel nyugtázta a legénység, ha ő is a csapat tagja volt. Feladatait legjobb tudása szerint teljesítette, sőt azon felül is számítani lehetett rá. Ezért vehette át 2018-ban a cégcsoport Minőség díját.” Ez hangzott el a hajók fedélzetén.

Sortűz és dudaszó

Ezután a Halászbástya nevű hajón polgári, a Millenium II nevű hajón egyházi ceremónia keretében, zárt körben búcsúztak a hozzátartozók Pethő Jánostól, illetve Lombos Lászlótól. Bár korábban felvetődött, hogy a kapitányt is visszaadják a Dunának – nemcsak Pethő Jánost, akinek halála előtt nem sokkal külön kérése volt ez családjától –, hozzátartozói másként döntöttek. Lombos László a földben nyugszik majd.

A Halászbástya hajós nyelven szólva helyben maradt, motorja csak annyi energiát adott le, hogy a víz ne sodorhassa el. Az oldalajtót kinyitva személyzete egy pallót és lépcsőt helyezett le, ami éppen a víz szintjén ért véget.

A díszegyenruhás matróz ötször megkongatta a hajóharangot, majd Pethő János hamvait papírurnában a Dunára helyezte. A víz megfontoltan, már-már komótosan, de végül magával ragadta azt, miközben a Halászbástya első tatján álló díszszakasz háromszoros sortűzzel tisztelgett a mélységi felderítők egykori századosának emléke előtt. A puskacsövek még füstöltek, amikor a honvéd kürtös elfújta az „Il Silencio”-t, a néhai százados végleg pihenni tért, a papírurna szétmállott, a Duna magába fogadta a hamvakat.

Miközben a búcsúzó hajóflotta kürtjei 15 másodpercre felverték a Duna csendjét, virágeső és koszorú hullott a folyóba a fedélzetekről. A hajókürtöket aztán néma csend váltotta fel, csak a hajók motorjai dörmögtek, majd szabályos balfordulót véve a flotta elindult a katasztrófa helyszínére, a Margit híd déli oldalához. Itt ismét alakzatba rendeződtek sodrással szemben, és a Halászbástya sétahajóról egy koszorút helyezett a vízre a hajóharangot előtte ismét megkongató matróz, ezúttal a dél-koreai áldozatok emlékének adózva.

A díszszakasz fegyverrel tisztelgett, majd a honvéd kürtös ismét elfújta a takarodót. A szertartás ezen részét tömeg kísérte figyelemmel a pesti rakpartról és a Margit híd déli járdájáról. Sokan a szervezők előzetes kérésének megfelelően virágszirmokat szórtak a vízbe.

A kürtszót a hajókürtök 15 másodperces jelzése követte. A hajósbúcsúztató utolsó mozzanataként a Millenium II és a Halászbástya Lombos László és Pethő János hozzátartozóival a fedélzeten áthajózott a híd középső áttörésén, ott, ahol május 29-én 7 másodperc alatt elsüllyedt a Hableány, miután a Viking Sigyn hátulról elgázolta, maga alá gyűrte, a hullámsírba tiporta az utasaival és a személyzettel együtt. A Hableányon harmincöten utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült élve kimenteni, illetve hét holttestet találtak meg. Azóta újabb 20 holttest került elő, egy koreai utast még keresnek a hatóságok.

A koreai áldozatokra koszorúval és virágokkal emlékeztek
Fotó: Kurucz Árpád

A Panoráma Deck, amely mindkét magyar áldozatot saját halottjának tekinti, már korábban bejelentette, hogy a Hableány roncsát emlékmű céljára felajánlja egy olyan szervezetnek, amely jogosult emlékhely állítására. A nyomozás jelenlegi állása szerint a katasztrófát a Viking Sigyn szállodahajó okozta. A Sigynt üzemeltető Viking River Cruises a gyászszertartás alkalmából tegnap az MTI-hez nyilatkozatot juttatott el, amelyben azt írták: mélyen együtt éreznek a Hableány legénységének hozzátartozóival. „Őszinte részvétünket fejezzük ki a családoknak, barátoknak, hajóstársaknak. Megrendülve gyászoljuk a hajósokat.”

Sokkos állapotban

A katasztrófa miatt eddig csak a Viking Sigyn ukrán kapitányát, Jurij Csaplinszkijt gyanúsította meg a rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésével. A kapitány maga vezette a Sigynt, az eddigi bizonyítékok arról tanúskodnak, hogy előzés közben utolérte a jobbra előtte haladó Hableányt, majd vélhetően a Sigyn speciális orra keltette torlóhullámok befordították a magyar hajót a szállodahajó elé, ami a tatnál telibe találta, maga alá gyűrte és pillanatok alatt elsüllyesztette.

A hajózást segítő legmodernebb műszerekkel felszerelt Sigyn valamennyi fedélzeti eszköze észlelte a Hableányt, sőt a magyar hajó veszélyes közelségét is jelezte az automatika, ám a kapitány a jelenlegi ismereteink szerint nem reagált. Nem lassított, nem tért ki, de ami az igazán tragikus, nem is próbálta felvenni a kapcsolatot a Hableány személyzetével, hogy tájékoztassa őket, előzésre készül.

A Magyar Nemzet által megismert nyomozati iratok szerint a Sigyn másodkapitánya, a román T. M. azt mondta a rendőröknek, hogy aludt, amikor a kapitány a belső telefonon felkeltette azzal, hogy havária történt. Beleugrott az egyenruhájába, és rohant a hídra, ahol átvette a kormányt a kapitánytól, mert az sokkot kapott.

Lapunknak egy közlekedési balesetek utógondozására szakosodott pszichológus elmondta: tömegszerencsétlenségek során előfordulhat, hogy a hibázó, felismerve a történteket, sokkot kap, leblokkol, sőt agya törli az előzményeket. Azt, hogy a Sigyn kapitánya esetében is ez történt-e, szakember állapíthatja meg, ám a büntetőjogi felelősséget nem befolyásolja a vizsgálat eredménye.

A nyomozati iratokból egyértelmű az is, hogy a Viking Sigyn két magyar matróza anélkül, hogy erre bárki utasította volna őket, és hogy tudták volna, a hajójuk legázolt egy másik hajót, menteni kezdett.

A Sigyn 21 órakor indult 180 amerikai és brit utassal az Akadémia pontontól Pozsony útiránnyal. A kapitány kormányzott, három magyar matróz és két magyar gépész volt szolgálatban, az ötvenfős szállodai személyzet mellett. A hajóköteleket eloldó matróz ruhája teljesen elázott, így szólt a kapitánynak, lemegy a kabinjába átöltözni, két matróz maradt a fedélzeten. Ott, ahol az utasok többsége fotózkodott a Parlament előtt és idegenvezetőjüket hallgatta.

Szó nélkül segítettek

F. Sándor matróz átöltözés közben kipillantott a kajütablakon, mert sikítást vélt hallani, és egy kétségbeesetten kapálózó ember fejét pillantotta meg a hajó mellett elsodródni. Nadrágot rántott, és azonnal rohant a fedélzetre azzal, hogy ember a vízben.

A gépészek segítségével leeresztették az időközben megállt Sigyn hátsó tatjáról a motoros gumi mentőcsónakot, és matróztársával mentőmellényt húzva indultak a sodródó ember után. Mintegy 50-60 méter után három nőt sikerült is kihúzniuk az árból, egyet a folyóból, kettőt a már mentő magyar sétahajók egyikének oldalába kapaszkodva találtak, de ők nem tudtak a fedélzetre mászni, így a gumicsónakba emelték őket, majd a túlélőket az Akadémia pontonnál egy másik Viking-hajóra tették fel.

Innen vitték kórházba őket. Ezután a matrózok még három órát kutattak a folyón, két holttestet találták és emeltek ki a vízből, egyet a Lánchíd alatt, egyet a Csepel-szigetnél. Menet közben a Hableány fedélzetéről származó székeket is kiemeltek, ám azokat vissza kellett dobniuk, mert nem fértek el a holttestek.

Végül keresni kezdték a hajójukat, ám a Sigyn időközben elhajózott, jóval feljebb, az újpesti Carl Lutz rakparton, a Garam 1. kikötőben találták meg. A Jurij Csaplinszkijt leváltó román másodkapitány hajózott fel odáig, miután ő sem tudta pontosan, hogy mi történt, és félre kellett állnia a hajózási irányból.

Az eddig megismert vallomások mind abba az irányba mutatnak, hogy a kapitány nem is észlelte, hogy baleset történt, az utasok kiabáltak neki, hogy elütöttek egy másik hajót.

A magyar matrózok pedig egy nagy rázkódásról számoltak be, azt hitték, uszadékfának mentek, de azt, hogy a hajójuk katasztrófát okozott, csak a magyar nyelvű rádiózásból tudták meg, amit a mentésben részt vevő magyar hajók személyzete folytatott. A kapitány nem közölt velük semmit.