Tisztelet és köszönet mindazoknak, akik részt vettek a Hableány mentésében

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval a Margit híd közelében. A sétahajón harmincöten utaztak, harminchárom dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét dél-koreait sikerült kimenteni a Dunából, huszonhét áldozatot megtaláltak, egy dél-koreai utast még keresnek a hatóságok. A magas vízállás, a rossz idő és a búvárokra nézve életveszélyes körülmények miatt a víz apadásáig a Duna mélyén maradt a hajóroncs, amelyet június 11-én hoztak felszínre. A mentésben, az áldozatok felkutatásában, a hajó kiemelésében közreműködőkről Balogh Zoltán készített portrékat. Az MTI fotóriportere meg is szólaltatta a képen szereplőket.

Budapest, 2019. augusztus 6. Szél Norbert, a fővárosi katasztrófavédelem búvárszolgálatának merülésvezetője a Dunában, a Margit-szigetnél 2019. június 26-án. – Ehhez hasonló baleset 67 éve történt a Balatonon, tehát ilyen eseménnyel nem is találkozhatott olyan, aki most aktívan részt vett a mentésben - mondja a tűzoltó főhadnagy. Mentőbúvárként évente többször találkoznak olyan esettel, amikor vízbe fulladt embereket kell megkeresniük, például a Dunában, hasonló körülmények között. Ennek ellenére őket is megrendítette, hogy a hajóról egy kisgyermek holtteste is előkerült, akit egy hozzátartozójával összeölelkezve találtak meg. Csapatával ők emelték ki a vízből az áldozatokat, és adták át őket a vízi rendészeknek, valamint a búvárok háttérbiztosítása volt a feladatuk. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

Kakuja Izabella rendőr őrnagy, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikai főosztályának referense. – A találkozó a hozzátartozókkal nagyon megérintett minket, mert láttuk a szenvedésüket, de nem tudtunk rajtuk segíteni – mondta az őrnagy. Az azonosításhoz szükséges adatfelvétel miatt kellett felkeresniük a balesetben eltűnt emberek rokonait. A munkájuk során rákérdeznek az eltűnt ember azonosításra alkalmas ismérveire, tárgyaira, DNS-mintákat is rögzítenek a családtagoktól, hogy a keresett hozzátartozó DNS-profilját fel lehessen állítani egy későbbi azonosításhoz.

Gedei Péter, az Országos Mentőszolgálat budai mentőállomásának vezető mentőtisztje. – Sokan meghaltak és csak kevés emberen lehetett segíteni. Ez volt a legnehezebb ennél a tragédiánál – foglalta össze a vezető mentőtiszt, aki kárhelyparancsnokként irányította a munkát a baleset után. Bajtársaival este fél tízkor érkeztek a helyszínre. Az első információk még arról szóltak, hogy felborult egy csónak, és három könnyű sérültet mentettek ki a vízből. Később derült ki, milyen nagy a baj. Kollégái több embert is megpróbáltak újraéleszteni, sajnos senkit nem sikerült visszahozni. A túlélők szerencsére csak könnyebben sérültek, a kihűléstől kellett védeni őket; plédbe, lepedőbe, izolációs takaróba vagy buborékfóliába csavarták őket, miután a vizes ruhájukat levették.

Jánosik Ágnes törzsőrmester, a BRFK vízi rendészetének hajóvezetője. – Csak jöttek és jöttek a cipők, ruhák, mentőmellények, mentőgyűrűk, a Hableányról leesett székek a Dunán a déli M0-s hídnál, ezek között kellett megtalálni az áldozatokat – idézte fel a tragédia éjszakáját a hajóvezető, aki kollégáival hajnalig a vízen volt. A szerencsétlenség helyszínétől Százhalombattáig fésülték át a területet. A baleset utáni hetekben napi tizennégy-tizenhat órán át keresték az áldozatokat. Ők vitték el azokat, akiket a búvárok felhoztak, illetve a lakossági bejelentés nyomán megtalált holttesteket.

Bisztrán Zoltán tűzoltó alezredes, a katasztrófavédelem műveleti szolgálatának vezetője. – Nagyon ellenünk dolgozott minden: sötét volt, zuhogott az eső, fújt a szél, nagy volt a sodrás, magas volt a Duna vízállása, helikoptereket ezért nem is tudtunk bevetni – mondta az alezredes, aki a mentést irányította a tragédia éjszakáján, másnap kora reggelig. A tűzoltók az első jelzésre elindultak, a Parlamenthez riasztották őket, de nehezítette a mentést, hogy jóval később tudták meg, pontosan mi történt, a kint lévő rendőrökkel pedig – hiába voltak akár csak ötven méterre tőlük – csak a központjukon, a műveletirányításon keresztül tudtak kommunikálni. Az első embereket a Lánchíd közelében húzták ki a vízből. A sajátjaikon kívül használták a rendőrség és a honvédség összes mentőcsónakját, valamint a különböző hajótársaságok éppen arra járó hajóinak csónakjait. Elkezdték a kutatást a folyás irányában, hajókat küldtek ki hőkamerákkal, fényárbócokkal egészen az M0-s déli hídjáig, és a partról is keresték a vízbe esetteket.

Dajka Laszló, a Monarchia rendezvényhajó kapitánya. – Szívszorító volt, hogy a nő, akit kimentettünk, nem merte elengedni a matrózunk és barátnője kezét akkor sem, amikor már biztonságban volt a hajón. Mintha az életébe kapaszkodott volna – mondta a hajó vezetője, aki a baleset közelében hajózott a tragédia idején. A hajózórádióból értesült arról, hogy emberek vannak a vízben. Kollégáival döbbenten látták, hogy sok, mentőgyűrűben úszó ember lebeg a vízen. A manőverezést nehezítette, hogy nagy volt a hajóforgalom a Dunán. Rettenetesen hideg volt a víz, nagyon erős volt a sodrás. Két ember közeledett nagy sebességgel feléjük, megpróbálta megközelíteni őket, de egyiküket, aki félájultan feküdt a mentőgyűrűben, nem sikerült elérniük. Őt egy szállodahajó motorcsónakjának legénysége mentette meg. A másik hánykolódót, egy nőt, sikerült kimenteniük. A matrózuk és barátnője emelték ki a vízből, aztán a felszolgáló és egy erős férfi vendég segítségével vitték be a belső térbe. A kapitánynak ez volt élete legdrámaibb mentése, pedig negyven év alatt mentett kutyát, gyermeket, fiatalt, sőt egy 87 éves férfit is, őt csáklyával a víz alól.

Jánvári Attiláné, Gizi, a Monarchia rendezvényhajó matróza. – Barbara, a barátnőm, elkapta az egyik felénk sodródó mentőgyűrűben fekvő ember kezét a hajó jobb oldalán, én azonnal futottam a másik irányból, hogy segítsek neki. A másik mentőgyűrűben fekvő ember túl messze volt, nem sikerült elérnünk – emlékezett vissza a tragédiára. Miután megfogta a bajba került ember kezét, ami nagyon-nagyon csúszott, kérte a felszolgálónő segítségét, hogy biztosítsa, hogy barátnőjével együtt kiemelhessék őt. Lenyújtott lábával sikerült a nő lábát elkapnia, így tudták ketten kiemelni a vízből a hajó külső deckjére. Miután átemelték, a hajó belső terében átöltöztették, pokróccal melegítették, majd átadták a mentőknek. Amíg velük volt, a nő sokkos állapotban szorította a kezüket, és folyton a családját kérdezgette, kereste. Napokkal később tudták meg, hogy az elsodródott ember a mentőgyűrűben a kimentett nő lánya volt, akit egy mentőcsónak fogott ki, így ő is túlélte a balesetet.

Domján András rendőr alezredes, a Terrorelhárítási Központ búvára. – Mint egy zászló lebegtem a tűzoltóhajó létráján – meséli a búvár, aki május 31-én kapcsolódott be a mentésbe, és a hajó kiemeléséig a helyszínen volt. Másodikként merült a nagy sodrású és zavaros Dunába. Az egyik merülésnél elakadt a tűzoltóhajó létrájában és az erős sodrás miatt a másik búvár sem tudott a segítségére sietni. Végül úgy szabadult meg a lebegő pozícióból, hogy elvágta a vezetőkötelet, és felemelkedett a víz felszínére.

Tarlós Vince törzsőrmester, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonája. – A tragédia összehozta a mentésben részt vevő szervezetek dolgozóit, összekovácsolta a csapatot – mondta a törzsőrmester, aki a tragédia éjjelén gumicsónakról emelte ki az áldozatokat a vízből a Kopaszi-gátnál. A következő két hétben kollégáival segített a tűzoltóknak, rendőröknek, katonáknak, a Terrorelhárítási Központ munkatársainak, valamint a mentésben részt vevő dél-koreaiaknak.