A Györfi Sándor szobrászművész által készített emlékplakettet Lengyel Szabolcstól, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumi elnökétől vette át Balog Zoltán.

Kapu Tibor édesanyja nyilatkozott a fia hazatéréséről + videó
Kiutazik a család.
A Györfi Sándor szobrászművész által készített emlékplakettet Lengyel Szabolcstól, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumi elnökétől vette át Balog Zoltán.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter laudációjában a díjazottat méltatva elmondta, Balog Zoltán életútja rendkívül gazdag, lelkészi hivatásától a cigány felzárkózás ügyén át a 2006-os rendőri brutalitást elszenvedők jogvédelméig, a német kapcsolattartástól a diaszpórában élő magyar jelenlétig, a német-magyar kétnyelvű gyülekezet vezetésén át a konzervatív polgári értelmiség összefogásáig, illetve a legnagyobb minisztérium hat évig tartó kiváló irányításáig sokféle feladatban állt helyt.
Kifejtette, az a közösség – amelynek Balog Zoltán részese volt a rendszerváltoztatás első éveiben és részese ma is – hivatásként tekintett a politikára.
„Sokan a magyar közéletben Balog Zoltánon keresztül találkoztak először a hittel, a hit szabadságával, vagy tértek vissza mindahhoz, amit örökségbe kaptak és keresztségükkel megkezdtek” – fogalmazott a tárcavezető, kiemelve a lelkész-politikusnak a polgári oldal és a demokrácia iránti elkötelezettségét.
Tőkés László munkásságát és tetteit megemlítve Gulyás Gergely azt mondta, 1989-ben az akkori református pap a diktatúrával szembeni bátor kiállása ledöntötte a „hallgatás falát”. Mindaz, ami akkor Temesváron történt, egy nemzedék számára jelentette a szabadságot, és bizonyos értelemben jelenti ma is a rendszerváltozás katarzisát – fogalmazott a miniszter.
Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott Tőkés László, Seszták Miklós kormánybiztos és Leleszi Tibor, Kisvárda Fidesz-KDNP-s polgármestere.
A Tőkés László volt református püspök nevét viselő alapítványt 1989-ben alapították, a szervezet célja, hogy elismerje azokat, akik tudományos, művészeti, politikai, vallási területen végzett munkájukkal, vagy humanitárius cselekedeteikkel sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért.
A Tőkés-díjat eddig olyan ismert művészek, egyházi és világi személyek kapták meg, mint Sára Sándor operatőr-filmrendező, Tempfli József római katolikus püspök, Szörényi Levente zeneszerző, Nemeskürty István és Szabó Magda író, Makovecz Imre építész és Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök.
Kiutazik a család.
Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.
A kommunikációs igazgató szerint a párt csupán digitális blöff.
Egyetértenek Brüsszellel.
Kiutazik a család.
Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.
A kommunikációs igazgató szerint a párt csupán digitális blöff.
Egyetértenek Brüsszellel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.