Visszaélt jogkörével és törvénytelenül fordult júliusban az Európai Unió Bíróságához (EUB) Vasvári Csaba, aki egyike a magyar igazságszolgáltatási rendszert, különösen pedig az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) kritizáló bíráknak – derült ki a Kúria tegnapi döntéséből. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) bírája korábban azzal vált ismertté, hogy 2017-ben munkaügyi eljárást indított az OBH elnöke ellen, mert hiába pályázott több alkalommal is a Fővárosi Ítélőtábla bírói posztjára, végül nem őt nevezték ki a tisztségre.
Vasvári idén márciusban elvesztette a pert. Nem sokkal később egy svédországi török férfi ügyében kellett volna ítéletet hoznia, az illetőt, aki nem volt jelen a tárgyaláson, lőszerrel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolta az ügyészség. A rendszerkritikus Vasvári Csaba viszont érdemi határozat helyett bejelentette: az EUB-hoz fordul, és előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményez. Erre minden bírónak lehetősége van, ha úgy véli, valamelyik általa alkalmazandó jogszabály ellentétes lehet az uniós joggal. Vasvári viszont olyan kérdéseket intézett a luxembourgi testülethez, amelyek – egy kivételével – nem az általa tárgyalt ügyre, hanem a bírósági igazgatás hazai szabályozására vonatkoznak. Figyelemre méltó és beszédes, hogy a lépéséről az egyik ellenzéki hírportál azzal a címmel adott hírt július 15-én, hogy „Íme, Handó Tünde egyik mellőzött bírójának bosszúja”.
A történtek miatt a legfőbb ügyész a Kúriához fordult, amely megállapította: a svédországi török ügye szempontjából lényegtelenek, így törvénysértőek azok a kérdések, amelyekkel a PKKB bírája az EUB-ot megkereste. Érdemes megjegyezni, nem ez az első eset, hogy Vasvárit kritika éri bírói tevékenysége miatt. A 2006-os rendőrségi visszaélések áldozatai például vérbíróként emlegették, de ő volt az is, aki az UD Zrt.-s megfigyelési botrány miatt indult büntetőeljárásban első fokon az összes vádlottat – köztük az MDF szocialistákkal együttműködő egykori vezetőit, Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt – felmentette, s az ítélet szóbeli indoklásában az ügyészséget, továbbá a megvádolt politikusok „egyes riválisait” és a „velük együttműködőket” támadta.